Irodalmi Szemle, 1978

1978/5 - LÁTÓHATÁR - Mináč, Vladimír: Jozef Miloslav Hurban összegyűjtött perei — V.

A tudomány Húrban értelmezésében valamivel több, vagy legalábbis más, mint a mi értelmezésünkben. Számára a tudomány megközelítőleg az ismeretek összessége, mindent átfogó tudás a világról, s amennyiben a hegeli végtelen világszellem kiömlése, amennyiben értelem fölötti; ez a tudomány elsősorban afölött őrködik, hogy a „a földmérő értelem el ne tévedjen”. Ez a tudomány a rajtunk kívül létező igazságot keresi, mert: „... az igazság és az ember között beláthatatlan nagyok a különbségek...” A filozófiai előtanulmányok Húrban számára nem bírnak különösebb fontossággal; szerinte a dolgok mértéke a gyakorlat. S épp a gyakorlat: az élet szempontjából bírálja a német filozófiát: „Tudomásom szerint ott (azaz Németországban) a filozófia semmilyen tényleges nyomokat nem hagyott maga után, csak a vitákat és rendszereket tartalmazó foliánsokat.” A tudomány csak az életben valósulhat meg, s csak az élet által valóságos. „A tudományt az élettől elválasztó rendszerek léte az elmúlt idők szerencsétlensége volt.”

A szláv tudomány épp ezt a szakadékot van hivatva áthidalni. Forrása egyrészt a népköltészet, másrészt a már létező szláv tudomány — ilyen összefüggésben Húrban Kopernikuszt említi. Szlovákia még a fejlődés legelején tart, léte az anyagi természet léte. Feladata: elszakadni a természettől — így beszél Húrban egyik elbeszélésének ideológiákban gondolkodó hőse, Vedomil. S ha nem is szakadhat el teljesen és véglegesen, ha a természeti meghatározottságnak bizonyos fokát meg is tartja — mondja Húrban —, létének értelme mégis az elszakadás s a felszabadulás. Minél jobban elszakad a természettől, annál közelebb kerül a szellem világához; már a szlovákok is kezdenek, a természet birodalmából a szellem birodalmába hatolni, Kollár, Hollý68 és Šafárik népi énekeinek hatására megéled a halott rög.

De eszmefuttatásai végén mégis ott trónol a Hegelhez igazított lutheri isten, a „föld tengelyét olyan hatalmasan forgató Világszellem”. Hegel felfogásában az isten a tudomány szintézise, s a hegeli triádák legtetején székel. A civilizáció és a technikai haladás hasznos; de ha nincs kapcsolatban a fenti értelmezésű tudománnyal és hittel, akkor Húrban szerint „meddő”, az emberi erők fejlődése számára semmit sem jelent. A kor tragédiája éppen az, hogy az ilyen — a hittel elválaszthatatlanul összekapcsoit

— tudomány még nem született meg. S mivel az ember természeti lény és nem akarja sorsát önként a legmagasabb célhoz kötni, ennek a tudomány-hit kettősnek „minden erejével az élethez kell tapadnia.”

Húrban eszmerendszerének a rekonstruálása nehéz, ha nem egyenesen hiábavaló munka. Vallomásaiban is sok az „ellenszegülés”, a belső ellentmondás, a véletlenszerűség, s a sületlenség is, s ezek egyrészt Húrban temperamentumában és következetlen tipológiájában gyökereznek, másrészt abban, hogy eszméinek templomát eklektikus elemekből építette meg.

A gondolkodó Húrban gyengéit már kortársai észrevették. Mikor az idős Palkovič- csal — a nyelvi vitában — összeveszett, s olyan neveletlenségeket mondott neki, hogy Palkovič „önmagához fohászkodó félisten, s az ábécében ő az ’ipszilon’, s hogy művei ’vasvillával összehányt irodalom’, Palkovič azzal vág vissza neki, hogy Húrban bölcselkedései meg ’Hegel asztaláról lepergett megemésztetlen morzsák’. S mikor az ’Unió’ körüli harcok során azzal támad Schimkóra,69 hogy ’a Szentlélek helyére a 19. század lelkét akarja helyezni, s számára a szentségek kiosztása csak ceremónia’, Schimkó válaszában azt mondja, hogy Hurbanból ’árad a miszticizmus bűze és elméjét megzavarta Hegel filozófiája’”.

S mindkét esetben inkább a racionalista bírálóknak van igazuk, mint Hurbannak. Főleg Schimkó megjegyzése, a miszticizmus tűnik helyénvalónak. Ha emlékezetünkbe idézzük', hogyan kapcsolta össze Húrban Krisztust és a kereszténységet a szlávsággal, s ha ezt összevetjük más szláv mozgalmak analóg eseteivel, például Homjakovval,70 a kései Miczkiewiczcsel, sőt Towiaňskival, akkor világos előttünk, hogy Húrban nyilatkozataiban itt-ott csakugyan kísért a miszticizmus. Éppen ez a dolgok logikája: ha Húrban megkísérli összeegyeztetni az összeegyeztethetetlent, ha a szlovák lutheraniz- must összefőzi a szláv eszmével, s mindezt — Hegel segítségével — trichotomizálja, akkor fazekából’ valóban a miszticizmus bűze árad.

De a gyakorlat mellett szerencsére minden elmélet sápadt. Húrban számára pedig mindig az élet zöld fája volt a legfontosabb. „Ahol az idea nem hatja át a különöst, az egyedit, ahol az eszme nem az élet kincse s az életet át- meg átható elem, ott a kicsinyes kalmárkodás, s az elkisvárosiasodott világ kisvárosi szelleme uralkodik.”