Irodalmi Szemle, 1978
1978/5 - LÁTÓHATÁR - Andruška, Peter: Száll a holló (elbeszélés)
Majd nyugodtabban hozzátette: — Ne nehezítsék meg a helyzetemet. Itt én vagyok a felelős ... — Maga a felelős — helyeselt az erdész —, de, tudja, élni ml élünk itt... És maga' ebbe most ne szóljon bele. Ezért én vállalom a felelősséget! — Én figyelmeztettem magukat — mondta a hadnagy. — Jószándékúan figyelmeztettem magukat! Maga lesz a felelős, ha valami baj történik. — Rendben van, hadnagy — mondta Cervenka —, de most már menjen. Tűnjön el valahová, és tegyen úgy, mintha semmiről se tudna ... A férfiak már lerakták a zsákokat az autóról. Egy perc múlva a teherautón állt Cervenka erdész, Imro, a veje, Bogár és még néhány ember. Róbert beszállt a vezetőfülkébe, begyújtotta a motort, és az utat nézegette. Remélem, sikerül odajutnunk... hová is? Kihajolt az ablakon, s amikor meglátta Alexet, megkérdezte: — És te? Alex gondolkodás nélkül fölszállt, nyomában Kürthy János. — Micsoda anarchia! — hallották a hadnagy hangját, de már ügyet se vetettek rá Talán egyet is értettek vele, talán ugyanazt gondolták, amit ő, de az elképzelés, hogy az öreg ott ül a szennyes, halódó tenger közepén, erősebbnek és kényszerítőbbnek bizonyult minden ésszerű érvnél, minden, előírásoknak engedelmeskedő, kötelességtudatnál. Róbert kitűnő vezetőnek bizonyult. Csodálatra méltó biztonsággal vezette a kocsit az elárasztott úton. Amikor végre megállt egy sűrű bokor mellett, amely Bogárék tanyáját elválasztotta a környező világtól, kinyújtóztatta a fülkében gémberedett tag jait. — Menjenek — mondta —, itt megvárom magukat. Az emberek szó nélkül beleugráltak a vízbe, néhol már jóval a térdük fölé ért, és gázoltak a ház felé. Elöl Bogár, maszatos kalapjával hadonászva, mögötte a többiek. — Apa! — kiáltotta Bogár. — Apa, itt van? De még visszhang se felelt neki. Odaért a házhoz. Végigment a hosszú, keskeny verandán, és csaknem bezuhant a konyhába. Alig ért a kilincshez, kivágódott az ajtó, habzón szétfröccsent a víz. Az öreg Bogár nem volt ott, sem az első szobában, sem a hátsóban nem találta a fia. A kamrában is csak az elgörbült, rogyadozó polcokat látta. Az ajtó mögött a szögről hiányzott a kolbász. Jő jel! — villant át Bogár agyán. De lehet, hogy nem is! Ha apa valóban elment, elemózsiát is vitt magával. Ha valóban elment. Csakhogy eszébe jutott-e, hogy éppen a kolbászt kell elvinni? Egy ilyen öregembernek ... Bogár megint valószínűbbnek tartotta, hogy valahol itt van az öreg, a kolbászt hosszas megfontolás után akasztotta le a szögről, amikor már meghányta-vetette, hol lesz a legbiztonságosabb rejtekhely, hová húzódik a nagy víz elől, hol várja ki a végét, hogy nyomban visszatérhessen a házba, mihelyt leapad a víz, és kissé megszikkad az agyagpadló. — Valahol itt kell lennie — mondta Bogár, amikor kilépett a konyhából. Ismét kiabálni kezdett: — Apa! Apa, szóljon! Hol van, apa?! Végigszaladt az udvaron, a víz megzavarosodott a lába nyomán, felkavarodott az iszap. Benézett az istállóba, ahol a tehenet tartották. Az állat egy két-három méteres gerendákból összetákolt állványon állt, amellyel a padlatot rögzítették, és békésen kérőzött. — A Boris is itt van! — jelentette örömmel. — A tehén nélkül apa nem mozdul. Bogár annyira biztos volt benne, hogy itt találja az apját, hogy a többieket is meggyőzte. Mindenki az öreg keresésére indult, átkutatták az egész udvart. Alex fölmászott a ház hátsó falába épített meredek lépcsőn a padlásra. Mindenütt por meg pókháló, az egyik sarokban széna, a másikban zsákokban árpa, középütt a gernedán sárga kukoricacsövek. — Úgy látszik, a hadnagynak igaza volt — mondta Cervenka erdész, lábát a nehéz tölgyfa tőkének támasztva, melynek csak összeszabdalt teteje látszott ki a vízből. — Nincs itt az öreg. A katonák alapos munkát végeztek. — Itt van! — hallatszott fentről. — Apa! Alex és Cervenka erdész meglepetten egymásra néztek, aztán fölmásztak a létrán, egy kispadlás-félére. A deszkamennyezet és a nádfedél közti szűk térségben már meg
