Irodalmi Szemle, 1978
1978/5 - Duba Gyula: Irodalmi karikatúrák
alább kettő... egy a gerincemben, a másik pedig a nyakamban ... Nagyon sokáig határtalannak tűnő, süket űr vette körül. Akár a sorskatlan vagy a feneketlen lét. Mogorva traktorosok találtak rá, utánfutó-kocsijukra fektették és hazavitték. A gumikerekü kocsi enyhén rázódott a mezei utak göröngyein és a férfi szeme elé csillagos egű sötét éjt varázsolt a fájdalom. Szüléje éppen kukoricát pattogtatott a kocsiszín alatt. A férfit a ropogó tűz mellé ültették egy fatuskóra. Potyogott a könnye és sziszegett, hasogatta derekát a fájdalom. A gerincébe tüzes tűket érzett fúródni. Panaszosan nézte az élénk tűz felett az imbolygó szitában váratlanul megfehéredö és nagyot ugró kukoricaszemeket, és ahogy egyik másik szem kiugrott a szitából és a földre pattant, új fogalom bukott elébe a múlt homályából. — Ugye, szülém, ezek a kakasok — mutatott a kiugró szemekre —, a pattogatott kukorica kakasok? — Ekkor a szita fölé tartott fedőt már úgy verték a fehér ördögök, mint a jégverés. — Azok, a kakasok — mondta szomorúan a szüléje —, de te miért mentél a mezőre, elfelejtetted már, hogy a kukoricát nem szüreteljük, hanem itt pattogtat- tom a szín alatt...? — Honnan tudhatnám — nyöszörgőit keserűen töprengve a férfi —, a városban az utcasarkon árulják a pattogatott kukoricát! Később felkelt, napokig botra támaszkodva, sántikálva járt. Közben azon gondolkodott, hosszan és mély ért elműen, hogy gyerekkora óta állandóan lesántul. Kiskorában elég volt kilépnie a házból s már üvegcserépbe vagy szögbe lépett. Kamasz- korában minden rögön kificamította a bokáját. Nem volt kő az utakon, melybe bele ne rúgott volna. A városban csatornákba, betonlyukakba lépett. S minél öregebb lett, annál komorabban tűrte örökös le- sántulásait. Beletörődött. Az a sorsa, hogy bicegő legyen. — Örökös sántaság — mormolta maga elé keserűen egy üde hajnalon és a szikrázó napsütésben botra támaszkodva, vánszorogva elindult a távoli város felé .. . Gerő Gusztáv: A füleki vár, 1954, olaj
