Irodalmi Szemle, 1978
1978/1 - Duba Gyula: Irodalmi paródiák
öles villámok szurkálták a földet valahol a szikladombok mögött. De a környékünkön oldódott a félelem a táj felett, mesz- sziről bégető, bolyhos bárányfelhők indultak felénk, alacsonyan úsztak a kék ég alján, és puhán a homlokomba ütköztek. Akkor már énekeltem, de még nem emésztettem, majd ha már nevet, mondta anyám ... A sakálok már messze a dombkaréjon tutultak, várták végét a rontásnak, szikrázó csillagkoszorúként fénylett, a szemük. Az enyéim tragikusan álltak felettem: Hqzom a bocskorát, mondta öreganyám. Hozta is már loboncos pléhlavor- ban, romlottan gőzölgött, ahogy keverget- te, szurokfekete ital, savanyúan, keserűen poshadt, mint a koraszülött nadályok vére, s közben néha édeskés, mint a böjti biracs. Öreganyám se tudja, hogy miből készíti, s akarattal nem tudja, hogy ne árulhassa el a titkát senkinek. Belém öntötték az egész lavórral. Azonnal nevettem. Előbb csak moso lyogva, aztán kacagva, rémes jókedvűen. Kínomban nevettem. Közben keserű köny- nyeim potyogtak, aláfolytak a nyakamon, le a mellemen, a hasamon és gyámoltalanul belehulltak a pokolbugyorba. S az ördögi edény forrni, bugyogni kezdett alattam, meglelt, majd fortyogva kicsapott tartalma, maga alá gyűrte az udvarunkat. Mint a tüzes láva, sisteregve ráfolyt a vidékre és a dombok lábát nyalogatta. Mindenütt gőzök és párás illatok szálltak fel s a pacsirták a magasba röpültek és trillázva dicsérték az új életet. A sakálok visszabukfenceztek parasztokká, nekiveselkedtek a domboknak és orrukkal túrták a barázdákat, hogy ízes magvakat vesse- nek beléjük. Egy nagyon öreg sakál a gyengeségtől nem tudott átbukfencezni a fején, továbbra is négylábú maradt, éjszaka ő tutulta az éjfélt a szikladombok tetején. Kisboszor új világot teremtett a pokolbugyor felett, mondta láthatatlanul, titokzatosan valaki, és vér csörgött az orra hegyén. Kukriniksi; Szovjetunió: Vértestvérek