Irodalmi Szemle, 1978
1978/1 - MŰHELY - Kövesdi Károly: Sirató testvéremért, a folyóért, Páncélos szép falat törve (versek)
KÖVESDI KÁROLY Sirató testvéremért, a folyóért Páncélos szép falat törve hogy akarta-e bivaly s mammut vázát? bőre alá temették: rándulva fogadta akár a szőrös görbelábút, kinek ó rémület fröccsent irtózatos szemén s karmos kezét elcsúszó égbe vágta mind így fogadta, mind, a bünteleneket római vitézt, mikor vértestől hullt dunyha-zöld ölére zsibongó álomért, csont-mosolyú, pallos-szerelmű vad tatárokat, avarokat, bamba-szép lófejet, koponyát, kopját, zsákszámra töviskoszorút temetett, bölcsőt rengetett és ismét temetett nem kérdezett és nem jött felelet hószakadásban lépő vízimolnár himlőveretű emberarcok hamvassá sulykolódó asszonyi kezek kölykök szétszökdécselő kacagása remetekönnyek pergő gyöngyei józan locsogással nyaldosta századok vajúdó sebeit és tiszta volt, akár a hajnalok tűz-ragyogása; alkony-simaságú állok előtte csöndbe kövesedve rakosgatom, mint ezerszer lerontott homokvárat: sután előtüremlő szavaim, átkot, imát — oly mindegy — mondanék, sebet borítani? csak volna gyógyfüvem vagy kicsi ostorom, hogy csördítéssel visszaadhatnám szétszórt kincseit vagy haló lepedőt: rejtezzék mögé dugdosnám gonddal kilógó ujja bütykeit roppan a magház sajdulón a gyümölcs-hús már higanyként lefoszlott, lágy-csomósan szétsuhogott — tán a Napba hullt most a mag nyitódó hersenése ... micsoda őrült és mivégre bontja bogárhát-csillanású mag páncélos-szép falát? mily konok hatolással! féreg vagy ember? — ez az arctalan — csápol, feszül, szíve hátára izzón kidagad, homlokán perdül, mögé hull száz világ: habokba bukó csillagok — tovább! lehetne pedig isten, szép sorsú lomha álmodó, koldulhatna bárhol tágabb hazát így senki lesz; feltöri, szédülten bolyong mag-börtöne belső falán, míg hangja nehezül, gyötört-fakón riad — tovább? látó kezek — nyúljatok érte! késő: most már mérgezett szeme szomjas-boldog fölizzik arca, vénülő sorsa teljesül
