Irodalmi Szemle, 1978
1978/3 - FIGYELŐ - (tóth l., gágyor, mészáros l., kulcsár f., szigeti, bodnár): Tollhegyen
TOLLHEGYEN Musset és Beke Azon gondolkodom, hogyan vitte volna színre Beke Sándor a Lorenzacciot csehszlovákiai magyar színpadon. Valószínűleg sehogyan. A Magyar Területi Színház mindkét társulatának estéről estére játékteret biztosító művelődési otthonainknak általában kis méretű és nem kielégítően fölszerelt színpadai nem bizonyulnának megfelelőnek ahhoz, hogy rajtuk eljátssz- va Musset romantikus dráimakölteménye (s a hozzá hasonló természetű darabok egész sora) minden tekintetben maradéktalan színházi élményt nyújtson. De még a bemutatószínpadok, a komáromi s a tenyérnyi kassai sem. A Lorenzacciohoz ugyanis tér kell, megfelelő nagyságú színpadtér, mélység és magasság, pompa és ragyogás, s kell hozzá nem kis számú színész- és statisztasereg. Hiszen ne feledjük: a reneszánsz Firenzében vagyunk. Igaz ugyan, hogy a XVI. század első felében, 1536-ban, s ekkorra hanyatlóban volt már Firenze s a várost igazán felvirágoztató Medičiek csillaga, és részben épp a Musset-darab tehetséges és józan uralkodónak induló, de saját hatalmának tudatától megrészegedő Alessandroja révén, mégiscsak a reneszánsz ember- és műveltségeszmény Firenzéje ez még mindig. S azzal bizonyára nem érnénk célt, ha a színpadon csak jeleznénk a pompát, ha csak utalnánk a csillogásra, ha csak imitálnánk a fejedelmi udvar és a módos és művelt polgárok világának népes kavargását hiszen így, ha nem éleznénk ki végletekig értékek és álértékek, szellemi-erkölcsi és anyagi egymáshoz való viszonyát, éppen a darab lényege sikkadna el, az összevetés lehetősége csökkenne. Itt minden, ami anyagi természetű, épp a sarkítás miatt, valóságosnak látszó kell hogy legyen. Beke Sándor a miskolci Nemzeti Színház óriási színpadán hatalmas és hiteles reneszánsz freskót alkotott (nagy segítségére volt ebben a két szlovák vendégtervező munkája: Ján Hanák Bosch-motívumokból építkező, monumentális díszletei és Helena Bezáková jelmezei): egynémely beállítása {különösen a nyitó- és záró jelenetben) már- már képzőművészeti értékű. Musset romantikus színházában minden csupa cselekmény, csupa élet: a rendezés filmszerű megoldásai, gyors snittjei ezt a mozgalmasságot szolgálták. Részben feledtetve ezzel, főleg a második részre gondolok, a mű szerkezeti esetlegességeit is. Fölismerve, hogy a drámai feszültséget ebben a Shakespeare-től eltanult technikával, bár korántsem shakespeare-i szinten megírt darabban mindenekelőtt a részletek adják, aprólékos gonddal, szinte már kínos pontossággal dolgoz ki minden egyes képet, jelenetet. Beke rendezésének stíluselemei az utóbbi időben már-már szokatlannak tűnőn egységesek, koncepciója m/indvégig következetes. Szinte úgy merít- kezik meg a napjaink mindenféle kísérletező és ilyen-meg-olyan-meg-amolyan játékszínéhez szoktatott és ezekkel agyongyötört néző Beke Sándor eleinte konvencionálisnak látszó, mégis korszerű és a ma emberéhez szóló színházvilágában, mint felüdítő fürdővízben. Mert a miskolci Musset-bemutató — rendezőnk sajátos szövegértelmezésében — hozzánk szólt, a XX. század második felének szocialista társadalmát építő és szocialista közösséget alkotó embereihez, lényeges dolgokat elmondva nekünk hatalom és egyén viszonyáról, a hatalom erkölcséről és a hatalommal való visszaélésről, őszinte és álnok szerelemről, békéről és viszálykodásról, élni akarásról és meghalni tudásról, s az ifjúság mindenkori forradalmi lendületéről és esetenkénti meghasonlottságáról, kiúttalanságáról. (tóth l.j Mesél a pesti TV A felnőttek és gyerekek világát legélesebben gyermekkoromban éreztem eltérőnek, gyökeresen másnak. Ma gyakorló szülőként is ütköző felületeknek érzem... csak tán a nézőpontom lett kényelmesebb, má- sabb ... egyéb problémák tömegében elbizonytalanodó. Makacs hűséggel lesem az esti mese műsorait, illetve gyermekeimmel együtt
