Irodalmi Szemle, 1978

1978/1 - Tar Károly: Bőg Viola társaság (szatíra)

— Várjuk meg a Költőt, kislány — legyint egyet a fölénk nehezedő füstb& és inkább csak magának, mint a hallgatóságnak mondja: — A verseket majdnem olyan jól fizetik, mint a reklámokat...

A Költő fél kilenckor jön, mert tegnap találkozott az olvasóival. Köszönés helyett bejelenti, hogy a vendégünk: nincs egy vasa sem ... Aztán nekifog lelkesedni.

— Ne izgulj — mondom ennek az örökké szemébenhaj fiúnak —, világprobléma a nincstelenség. Nézzünk csak széjjel...

Ez általában órákba telik. Ma beérjük tiz perccel. Közben a Költőre rájön a hadarás:

— Mit szóltok a hippikhez? A nyáron találkoztam egy jópofa alakkal, egyedül ült egy erdei tisztáson és csak bámult, csak bámult a semmibe és nem akart sehova se menni, csak bámult, és azt mondta, nagyon jól érzi magát a természet lágy ölén és ...

A Költő ontja a szöveget. Aki tud, odafigyel. De nem szükséges. És ez így igaz: semmire sem szükséges odafigyelni.

Jön Trágyász. Észrevétlenül mellém húz egy széket. Mondja, hogy tisztafej volt és nagyon álmos, de így fáradtan is összehozott egy flekknyi írást egy nőbizottsági titkárnőről, olvassam el. Trágyászról tudni kell, hogy csupaszív,, borsember és az ellentétek vonzzák egymást alapon imádja a nyolcvan kilón felüli egészséges nőket. Nem tehetek róla, a teltkeblű nő nem esetem. Belenézek csak a kéziratba, de nem tudom végigolvasni.

— Ez irodalom — mondom. — Biztosan jó lesz Haférnek. — Ettől félárbócra lombozódik a lelkesedése, de semmi vész: Trágyász azért trágyász, mert alapjában véve optimista. Zsebrevágja a cikket, fellélegzünk. Ö azért, mert így született: szabad idejében munkálhat benne a tenniakarás vágya.

— Valami érdekeset kellene csinálni — nyilatkoztatja ki Iksz, mint mindig, félórás hallgatás után.

— Igen, valami vadonatújdonság kellene — szavalja mélabúsan Lajos.

— Találjunk ki már valamit — könyörög Trágyász —, betakarítási cikkért kell mennem Bőségfalvára.

— Namármost — pöcköli le utolérhetetlen elenganciával cigarettája hamuját Iksz, és nikotinos ujja fenyegetően megáll a levegőben.

— Hát akkor ebben maradunk — lököm elébük a sablonfordulathoz illő befejezést. De Iksznek tényleg van mondanivalója. És ez óriási. Mert erre oda kell figyelni. Iksz nálunk a „néma” fiú, Rodin róla mintázhatta volna Gondolkodójához a gondolatot, testét inkább a Költőről, aki civilben úszóbajnok,. Kelet-Európa legkisportoltabb újságírója.

— El fogunk rugaszkodni a valóságtól — vágja ki Iksz férfiasan a gondolatát, mint a legidőszerűbb teendőt.

— Egy kicsit. Ha lehet... — mondta Lajos a sokat látott ember bölcsességével. De fenntartását elsodorjuk fiatalos lelkesedésünkkel: megtapsoljuk Ikszet. Persze, feltűnőbb lett volna, ha vállunkra emeljük és körülhordozzuk őt az Akváriumban, de az életveszélyes cigarettafüstre gondolva ezt meg se próbáltuk. A szomszéd asztalnál még így is azt hitték, hogy valamelyikünk születésnapját ünnepeljük. Átküldték fejenként fél konyakot. Istenem, jó érzés volt: vannak még igazi úriemberek. És így tényleg születésnapot ünnepelhettünk.

Trágyász megtáltosodott. Friss írását lobogtatta, úgy érezhette, itt az alkalom, elsütheti.

— Violáról írjunk! — zengte begerjedve.

— Probléma kell, édesapám — intette le Lajos, kiengesztelhetetlen szomorúsággal. Letört volt, mint a bili füle.

Iksz az embert tisztelte. Általában. Az alkotó embert: különösen.