Irodalmi Szemle, 1978

1978/2 - LÁTÓHATÁR - Prouza, Petr: A hűtlenség derengő ege (elbeszélés)

rándulásokat, hogy megőrizze erőnlétét, amihez Vítek mindig tréfás kommentárt fűzött, megjegyezve, hogy neki az erőnlétéhez elég a biliárd, bár néha a falusi suhancokkal is futballozott egyet a pályán.

Ügy feküdt, mint egy sebesült harcos, tele daccal és fájdalmas haraggal. Elég sok idő eltelt, míg végül üdvözlés nélkül sürgetően hozzám fordult:

— Csinálj velem valamit, Karéi, ne feküdjek itt mint Lázár, legalább fel tudjak ülni, mire megjön Éva a fiúval... — Mindezt egészen lassan mondta, minden hörgő nyögésnél préselve ki magából egy-egy szót.

Másokhoz hasonlóan ő is feltételezte, hogy mint mentőkocsisofőr ellestem a legkülönfélébb orvosi fogásokat, ami persze — mondanom sem kell — nagy tévedés volt.

Az elsősegély tanfolyamot természetesen elvégeztem, csakhogy legföljebb arra emlékszem belőle, mit kell tenni kígyómarásnál, de betegszálítás közben a nyugtató gesztusokon, néhány injekció beadásán vagy a kényszerzubbony felhúzásán kívül nem látok egyebet, mint fájdalmas ábrázatokat, eszelős grimaszokat, vagyis semmi olyat, aminek hasznát vehetném Vítek nyilvánvaló súlyos belső sérülése esetében.

Igyekeztem minden morzsányi tudásomat összeszedni a hasonló állapotokról, elkezdtem óvatosan áttapogatni az egész testét, és barátom tehetetlenül elhúzódott előlem és a fogát szívta fájdalmában. így tehát abbahagytam, nehogy még többet ártsak neki.

Megtiltottam, hogy bármit is igyon. Pusztán ennyit tudtam csak felidézni abból, mi lehet ártalmas a betegnek, és úgy döntöttem, hogy levétetem homlokáról a zsebkendőt, mivel semmi hasznát nem láttam.

Megkértem a mellettem álldogáló embereket, mondják el aprólékosan, hogyan is történt a dolog.

Kapkodva beszéltek, egymás szavába vágva és kissé mentegetőztek, de teljesen fölöslegesen, mert egészen biztos, hogy Vítek akaratoskodása okozta a bajt.

A tehénistállóhoz vezető utat szélesítették a faluvégi lejtőn, és egyszer csak valami kattanást hallottak a bulldózerben. Megbénult a gép bal lánctalpa, nem tudtak vele mit kezdeni; kis ideig babráltak a motorral, de minthogy nem lelték meg a hibát, már éppen traktorért akartak menni, hogy a bulldózert bevontatják a műhelybe, és ekkor a városi bevásárlásból jövet megáltt mellettük Vítek a Renault-jával.

Megállt, kikérdezte őket, majd fogadott, hogy egyedül megjavítja a masinát, szerinte csak megakadt egy görgő, elég egy koppintás és a lánctalp ismét kifogástalanul fog működni.

Levetette az ingét és babrálgatni kezdte a lánctalp kerekeit, ezután azt kérte tőlük, hogy állítsák a gépet a lejtő tetejére, hogy alulról hozzáférhessen az összes vonógörgőhöz. Ellenkeztek vele, hogy inkább behúzatják a műhelybe, de ő semmiről sem akart hallani, ismét bizonygatni kezdte, hogy elég csak megpiszkálni és rögtön menni fog.

Közös erővel felnyomták a masinát a dombtetőre orral lefelé, Vítek csavar- húzóval bemászott a bulldózer alá és onnét kommandírozta őket, mikor mit csináljanak a lánctalppal...

És egyszer csak — ripsz-ropsz-reccs, a bulldózer megbillent, csúszni kezdett és orral előrebukott.

Amint mondják, a szerencsétlen véletlenek közrejátszása okozta a bajt, mert a gépnek legfeljebb csak az egyharmada nyúlt ki a levegőbe, és be volt fékezve, de a tegnapi futó eső után a frissen feltúrt agyag kész korcsolyapályává vált.

Pardubský éppen csak hogy félre tudott ugorni, különben összemorzsolják a lánctalpak, csakhogy a bulldózer esés közben kissé félrefordult, és a vezetőfülke jobb sarkával belevágott a kétrét görnyedt ember mellkasába, és leverte a lábáról.