Irodalmi Szemle, 1978

1978/2 - Duba Gyula: Nemzetiség és történelem

Európa-szerte osztályharcos küzdelmek folytak a nemzetköziség eszméjének a győzelméért. S az ütközetek sorra győzelmekkel végződtek. 1946 szeptemberében proklamálták a Bolgár Népköztársaságot, még az év elején, január 31- én elfogadták a jugoszláv alkotmányt. A következő év december 30-án kikiáltották a Román Népköztársaságot. A szlovákiai magyar nemzetiség mindebből keveset tudhatott, bár szülőföldjéről is látta, hogy országos harc folyik a burkolt és nyílt múlterők és a történelmileg igazolt népi törekvések között. Olyan törekvések vívták győzelmes harcukat, melyekben azelőtt neki is része volt. S most kirekesztve a harcból, kollektív háborús bűnösségben elmarasztalva nem maradt más a számára, csak a remény: hogy vége lesz a megpróbáltatásoknak, mert ilyen igazságtalanul a világ sora sokáig nem mehet, hogy a születő új világ más, megértőbb és otthonosabb lesz, a nemzetiség világa is lesz. Maradt csupán a bizakodás, hit az igazabb jövőben, az emberibb élet lehetőségében.

így érte a nemzetiséget Február.

De mintha nem is eseményeket hozott volna kezdetben, s nem konkrét változást, hanem egyre oldottabb hangulatot. Nyugalmasabb légkört, mind jobb közérzetet. Nem lehet véletlen, hogy a történelmi események első tudomásulvétele és a közösségi emlékezetbe való rögzítése erősen érzelmi indítékú, már-már romantikus, amit a későbbi jelzők is felmutatnak és megörökítenek: „jégtörő”, „gyümölcsérlelő” Február. A jelzők megtestesítik a felszabadultság és hála érzését, a naiv örömöt és bizakodást. Tegyük mindjárt hozzá, joggal, a változáshoz való kezdeti, ösztönös hozzáállás őszinte és indokolt. A nemzetiség akkori helyzetét tükrözi, s az eseményekkel szembeni, kényszerű passzivitását: nem harcolta — mert nem harcolhatta — ki magának, hanem mintegy „ajándékba” kapta Februárt.

De ma már tudjuk, mert azóta megtanított rá a történelem, hogy nem aján- dákképpen kapta, s nem is nagylelkűségből, hanem törvényszerűen. A metaforikus jelzők sorát így is bővíttetnénk: „szükségszerű”, „törvényszerű” Február. A prágai történelmi események nem magukba zárt, egyedi jelenségek voltak, hanem a szocializmus széleskörű nemzetközi összefüggéseinek láncszemei, mintegy a nemzetközi szocialista fejlődés korfordulója, záró s egyben nyitó fejezete. Határozott irányvétel a kelet-közép-európai szocialista közösség vonalainak kirajzolódása felé. Ebben az értelemben pedig természetesen nem csupán a háború utáni három év jelenti a februári események előtörténetét, hanem a közel fél évszázad munkásmozgalmi története: a szocialista eszmék európai térhódítása, az Októberi Forradalom és a Tanácsköztársaságok, a bur- zsoá köztársaság bérharcai, sztrájkjai és pártszervezkedése, a sok összetevőjű nemzeti ellenállás és a második világháborúban elért szovjet győzelem. S ebben a gazdag erőrendszerben fontos helye volt a kommunista párt három és fél évtizedes, céltudatos és következetes küzdelmének a csehszlovákiai nemzetek, nemzetiségek érdekeiért; a küzdelem a februári eseményekben csúcsosodott ki. A magyar nemzetiség itt zárkózik föl jelentékeny tényezőként a Februárt előkészítő erőkhöz: a dél-szlovákiai magyar munkásmozgalom a csehszlovákiai munkásosztály létharcának egyik lényeges fejezete. A háború után tétlenségre kényszerült magyar ellenállók és kommunisták élete és tevékenysége szerves része a nagy történelmi mozgásnak, a forradalmi erkölcsöknek és az önzetlen társadalmi elkötelezettségnek. A magyar kommunisták igazának a jelképe éppen Február, 1948 télutóján az ő harcuk értelme is beérett, vállalásuk igazolást nyert: a mozgalom nem volt hiábavaló. Az események elemzését szélesítve ekkor nyert értelmet az első köztársaság haladó nemzetiségi értelmiségének és a Sarló törekvéseinek, Fábry Zoltán magányos