Irodalmi Szemle, 1978

1978/10 - NAPLÓ - Aich Péter: Számvetés

olvasmányként fogadták az interjúkat. Ez viszont már nemcsak a téma megragadása hogyanjának a kérdése, ez már maga a téma „érdeme” Is, az, amit az előbb említettem: mint ha én is hozzájárultam volna. Mert kit ne Izgatna az idősebbé válás folyamata, pontosabban: a fiatalkori eszmevilág átmentése a későbbi időkre? Ez már az én gondom, az én életemé is. Mindnyájunké.

Attól tartok azonban, többségünkben ezek a kérdések föl se merülnek. Sokszor büszkék vagyunk rá, hogy érettebbek lettünk. Most nem a folytatólagos kicsapongás, fenegyerekeskedés elhagyására gondolok, s Gálfalvi sem.

Tény, hogy az írőember sem állíthatja meg az Időt. Ami fiatalkorunkban volt, az már a múlt. De Gálfalvi címe ennél többet jelent. Véleményem szerint Farkas Árpád idézett kérdését ezért sem értelmezhetjük szószerint. Ami nem ifjúságunk tagadását jelenti; egyszerűen tárgyilagosan kell számba vennünk az idő múlását.

Gálfalvi Is azt kérdezi: mi maradt az ifjúságból?

Igaz is, ml maradt? Emlékek? Csak emlékek? Felszínesen válaszolva: nem egyéb. Csakhogy mélyebb összefüggések Is vannak, s az értékrendszeren múlik, minek mennyi jelentőséget tulajdonítunk. Az én megjegyzésem: a tevékenyen, gazdagon átélt Ifjúságnál nincsen szebb. Gálfalvi egyik interjúalanya sem panaszkodik, hogy fiatal éveiből ez hiányzott volna. Ellenkezőleg: azok az évek mind- annyiukat gazdagon föltarisznyázták. Végül nemcsak emlékeik maradtak, hanem tetteik eredménye is, s a belső és külső lehetőségek sommája. Kirepültek a közös fészekből, a „régi idők” nosztalgiáját elnyeli a ma szükségszerűsége. Most már külön-külön kell helytállniuk.

De vajon mi maradt a lázas teremtő- vágyból? Hiszen ez az egyetlen, amit fiatalságunkból átmenthetünk, s ez Gálfalvi könyvének mondanivalója is.

Aich Péter