Irodalmi Szemle, 1977
1977/10 - KRITIKA - Duba Gyula : Tisztán látni a célt (Gáli Ernő: Tegnapi és mai önismeret című könyvéről)
Azon útjaihoz visszatérve a romániai magyar önismeretnek, melyek a múltjába vezetnek, máig értékes gyökereket kutatva, Gáli Ernő számos szellemi munkás, társadalompolitikus és író gondolataival foglalkozik, akik időtálló érvénnyel próbálták meg fogalmazni koruk tennivalóit, többnyire reálisan, önbíráló szenvedéllyel és a demiti- zálás tudatos szándékával. Felhőkben járás helyett valóságközelség és realizmus jellemzi az erdélyi önismeret történelmi útjának ezen vonulását, melyet még a tudományos elfogulatlanság igénye és a visszahúzó, elfogult nemzeti nézetek visszaszorítására való törekvés is színez. Ezek a gyökerek egészen a késő középkorig nyúlnak, Apáczai Csere Jánosnak a nép-helyzet javítását sürgető racionalizmusába, majd a múlt századi Kemény Zsigmond elmélkedéseibe. Az új önismeretre való törekvés azonban máshangú elődöket keres — bár az irodalomközpontú megfogalmazásokat sem hanyagolja el —, a tudományos, szociológiai hozzáállásokra figyel, s ezért veszi szemügyre Jászi Oszkár Huszadik Századát. E folyóirat már „a marxizmussal is érintkezésbe került”, és elődjének fogadja el Braun Róbert munkásságát — Gaál Gábor írta róla: „-----kezdeményezése nem maradt elszigetelt. Különböző szakaszokon túl ezt a törekvést folytatta a Korunk, s ezekhez a szálakhoz kapcsolódott a Sarló szociográfiai érdeklődése. Jászi lapjában Braun Róbertnek „Adatok a vidéki munkásság életéhez. Marosvásárhely szervezett munkássága” című tanulmánya jelent meg. A másik „ős” Aradi Viktor, aki a Jövő Társadalma, majd a Huszonegyedik Század című lapjaiban közölt erdélyi vonatkozású, tudományos igényű felméréseket a népnyomorról. A két világháború közötti időszak szociológiai valóságszemléletének alakulására vonatkozóan Gáli Ernő fontos megállapításokat tesz, melyek szlovenszkói viszonylatokban is érvényesek. Ezekben az években, különösen a nagy gazdasági válság idején a szociográfiai célkitűzésű falumozgalom hatalmas méreteket öltött és lényegében „az ifjú nemzedék radikalizálódá- sának kifejezőjévé vált.” A válság terhei nagy súllyal nyomták a nemzetiségi értelmiséget, egzisztenciális veszélybe döntve, bizonytalanná tették jövőjét, esetlegessé létét. . . Ha a húszas évek hazai magyar értelmisége még az irodalomban, a történelemben és a transzilvanista humanizmusban vélte létének és hivatásának eszmei motivációját megtalálni, az új nemzedéket már a szociális kérdések foglalkoztatják szenvedélyesen. A zsákutcába került irodalmi öncélúság helyett ez a generáció most a társadalom- tudománytól várt útmutatást és választ égető problémáira!” Majd alább: „A felébredt társadalomtudományi érdeklődés mélyebb okát nyilván e nemzedék tudatát meghatározó társadalmi-nemzetiségi viszonyokban kell keresnünk. Kétségtelen, hogy az állami állásokból kirekesztett, a szellemi munkanélküliségtől fenyegetett fiatal értelmiségiek támaszt, anyagi bázist is kerestek, amikor a nép felé fordultak.” A szerző ennek a mozgalomnak a hatósugarát és összefüggéseit hazai viszonylatokban a Dimitri© Gusti- féle bukaresti szociológiai iskola munkásságában és a szász Ifjúsági munkatábor mozgalomban, nemzetközi rokonságát pedig a Bartha Miklós Társaságban, a mi Sarlónkban, majd a magyarországi népi írók falukutatásaiban látja. A párhuzamok keresése járható és eredményes útnak mutatkozik, s a megegyezések az azonos léthelyzetre és rokon történelmi viszonyokra utalnak. Mégpedig oly módon, hogy a nemzetiségnek sorskérdéseikre válaszul adott cselekvés-reflexióinak közös vonásait mutatja. Ezen a ponton a nemzetiségi történet a szocialista eszmék térhódításának és megvalósulásának a történelmi folyamatával tart kapcsolatot. A szocialista társadalmak léte és fejlődése nemcsak a kérdés új elméletét, de gyakorlati valóságát is magával hozza. Az Erdélyi Fiatalok Szemináriuma 1930 novemberében alakult, három évvel a Sarló első gombaszögi táborozása után, hasonló munkaprogrammal, eredményeit a Falu Füzetekben (lásd a Sarló Vetés című röpiratát és időszaki kiadványait) jelentette meg. A mozgalom minősítése is fedi a Sarló ismérveit: narodnyik jellegű népszemléletét, melyben „az írástudókat felelősség terheli a néptömegek szociális és nemzetiségi problémáiért.” Tévedéseik: az értelmiség vezető szerepének eltúlzása, osztályszempontokat mellőző, tág népfogalom és a munkásosztály történelmi hivatásának fel nem ismerése, egészében „harmadik-utas, keverék-ideológia”. Nagy érdeme és történelmi jelentősége hogy átvette és hirdette a dunai népek sorsközösségének és együttmunkálkodásának az eszményét. Eszmei-szellemi forrásaik: „Eklekticizmusában Ady és Móricz forradalmi demokratizmusát, Szabó Dezső faji színezésű népiességét és Makkai Sándor »magunk revíziójáénak szellemét társította a Gusti-féle monografikus iskola faluszemléletével.” Hagyományértékű eredményeik közül is kimagaslik Mikó Imrének Az erdélyi falu és
