Irodalmi Szemle, 1977

1977/2 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN - Szigeti László: A színház mindannyiunké (Beszélgetés a Magyar Területi Színház rendezőivel)

A színház mindannyiunké

Beszélgetés a Magyar Területi Színház rendezőivel

Munkatársunk, Szigeti László kilenc kérdéssel fordult egyetlen magyar nyelvű hivatásos színházunk három rendezőjéhez. Konrád József és Beke Sándor írásban kidolgozott válasza, valamint Takáts Ernőd szóbeli nyilatkozata az alábbi kérdések nyomán készült:

1. Rendezői pályafutását színészként kezdte. A színészmúlt mennyiben határozza meg a rendező munkáját?

2. Megfelelőnek tartja a színház eddigi dramaturgiai munkáját?

3. Befolyásolhatja-e egy-egy rendezés társadalmi és nemzetiségi érzékenységünket, illetve önismeretünket?

4. Milyen szerepet tölt be, illetve tölthetne be a Magyar Területi Színház a csehszlovákiai magyar kulturális és szellemi éleiben?

5. Köztudott, hogy a dramaturgiai terv összeállításánál differenciálni kell az igényeket, mert a színház a társadalom különböző rétegeit elégíti ki. Ez a differenciálás mennyiben hat rendezői munkájára?

6. Vajon segítené-e rendezői munkájának kiteljesedését a klasszikusok gyakoribb színrevitele?

7. Ügy vélem, hogy az eddig bemutatott hazai magyar drámák, színművek csak némi kompromisszum árán kerültek színre. Mint a színház egyik vezető művésze, mit tesz Ön a csehszlovákiai magyar dráma kibontakoztatásáért, rendezői terveiben milyen szerephez jut a csehszlovákiai magyar dráma?

8. Mennyire fölkészültek és képzettek színészeink, értik-e a különböző rendezői elképzeléseket?

9. Milyen Ön szerint a színház és a közönség, illetve a színház és a kritika kapcsolata? S egyáltalán van-e megfelelő csehszlovákiai magyar színházi légkör napjainkban?

KONRÁD JÓZSEF

1. Szakmánk állandó megújulást, újabbnál újabb nekifesztiléseket igényel. Hat évig voltam színész. A rendezői posztot — megfelelően képzett szakember hiányában — a színház nem tudta betölteni abban az időben. Valószínű, ez késztette Fellegi Istvánt, a MATESZ akkori igazgatóját, hogy velem próbálkozzék. Mint színészt, nagyon idegesítettek a tétlen próbák, illetve az olyanok, amelyeken tétlenségre voltam kárhoztatva. Olyan instrukciók is méregbe hoztak, amelyeket mindenáron „el kellett fogadnom”. Nemrég került kezembe Efrosz szovjet rendező Szerelmem a színpadi próba című könyve, amelyben eddig megfogalmazatlan és kimondatlan gondolataimmal találkoz-