Irodalmi Szemle, 1977

1977/10 - Dobos László: Bodrogköz, szülőföldem

mennek, városba települnek. Kassa ipari-szellemi vonzása óriási. Tudjuk, az urbanizálódás világméretű folyamat, a Bodrogközt sem kerülte el. Itt faluról Helmec kisvárosi méreteibe, innen Kassára mennek. Következmény: a Bodrogköz egyes falvainak fogy a lakossága. Különösen a peremfalvaké, amelyeknek csökkent a gazdasági-társadalmi funkciójuk. Igen, vanak új házsorok, lakóik többnyire fiatalok vagy már középkorúak; s vannak — ugyanabban a faluban — elöregedő, illetve elöregedett utcák. A Bodrogköz falvaiban egyre több az eladó ház. Királyhelmec lakossága az elmúlt harminc évben nagyrészt kicserélődött. A lélekszámban stagnáló, fogyó faluközösségek úij helyzetet teremtenek; több felé ágazó társadalmi, szociális, nemzetiségi problémát vetnek felszínre.

Jellegében a Bodrogköz mezőgazdasági termőterület; az átrakodó állomást kivéve ipari létesítményei helyi vagy járási szintűek. Innen ma is sokan utaznak. A hajnali-esti munkásvonatok és autóbuszok e táj jellemző jegyei. A valamikor archaikus, mozdulatlan Bodrogköz ma mobilis országrész. Korán kél és korán fekszik. Izgalmas vizsgálatok tárgyát képezhetné: a mai bodrogközi ember napi hasznos idejéből mennyit tölt tengelyen? Izgalmas volna e számokat a társadalmi aktivitás nyelvére fordítva értelmezni.

A járások átszervezésével 1960-ban Helmec megszűnt járási székhely lenni. Kárpótlásul megmaradt a városi rangja. Ezáltal megszakadt egy sokszáz éves folyamatosság. Egy kisváros jellegű közösség, amely a maga szintjén történelmi szerepet játszott, hangsúlyát vesztette. Csökkent társadalmi, politikai, kulturális irányító funkciója. Önmaga múltjához képest fejlődik; viszont az ország hasonló szintű kisvárosaihoz mérten gyarapodásának milyen az üteme?

Lackó Józseftől, a vnb elnökétől tudjuk: a városnak fejlesztési gondjai vannak. Lakásépítés, közművesítés. Halljuk, olvassuk a kulturális rendezvények hírét. Mégis izgat a kérdés: Helmec közössége mennyire hordozója a kultúrának, mennyire képes betölteni, folytatni a Felső-Bodrogköz szellemi központjának szerepét?

Nem csak kenyérrel...

Van itt sokféle jó. Valamikor karácsonyi kántálások után szoktuk bekiáltani a házakba: bort, búzát, békességet. Megterem minden: sok búza, hús, gyümölcs és bor. Mindenből sok. Az ember arcához, szorgalmához alakul a táj is. S a kultúra, ami a pódiumról szól, ami a házakba költözik, az milyen?

Kiművelődött egy pedagógusértelmiség, az orvosértelmiség, agrárértelmiség, sokféle képzett irányító és szervező. Számukhoz, művelségükhöz képest érződik-e kultúrateremtő erejük? Ezt már sokan kérdezték, igen. Én sem tudok mást, mint önmagunkat kérdezni. Magamtól is csak ezt kérhetem számon: mit tettem, mit teszek a Bodrogköz világgá mutatásáért? Az ország és a Bodrog köz, a világ és a Bodrogköz viszonyt kell ügyelnünk. A korai, nem érdemelt halált halt Tolvaj Bertalant említeném; ő ezt fogta fel, a világhoz kötődés szükségét. Épített és ablakot nyitott: cselekedett.

Hatalmas pergamentekercset kellene göngyölíteni, s írni mindazok nevét, akik életükkel, munkájukkal, tudásukkal emelik, szépítik a Bodrogköz arcát. Mert becsületünk, önbizalmunk s jogunk is ennek arányában s ezáltal leend.