Irodalmi Szemle, 1977

1977/10 - Dobos László: Bodrogköz, szülőföldem

1831: a dél-zempléni koleralázadás éve, 19 ezren esnek áldozatául, a lázadók vezetőit — száz embert — elrettentésül felkoncolják.

Petőfi járt itt 1847-ben.

Helmeci, bodrogközi önkéntesek a sátoraljújhelyi 2. zászlóaljban harcoltak a szabadságharc idején.

Majd a kiegyezés építkező félszázada jön: céhek szerveződnek, posta, iskola, malom, távíróvezeték, kórház épül és adóhivatal létesül.

A századfordulóval felgyorsul az idő: kivándorlás, az első háború, 49 ember halt hősi halállal. Nemzetőrség szerveződik, a Magyar Tanácsköztársaság hónapjaiban megalakul a direktórium. Olvasom tagjainak névsorát: dr. Székely Károly, elnök, dr. Arnstein József, Denkó János, Gút Ernő, Hadházi Imre ... És még sokan. Csodálom bátorságukat, elszánásukat. Elsőnek ők ismerték fel az embersorsok súlyát. Talán ez az első nagy összhang természet, föld és ember között. íme a forradalmi lehetőség kiszabadulni a történelmi kényszerek állapotából. Elfojtják. A tanácsköztársaság alakulatai jönnek, román csapatok, majd csehszlovák katonák. Bodrogköz Csehszlovákiához kerül, a direktórium tagjait Terezínbe internálják. A magyar főszolgabíró helyét Moravek Antal cseh szolgabíró foglalja el.

1923-ban Hajdú István, Kovács Gábor és Margita László megalakítja a kommunista párt szervezetét.

Ugyanez évben megnyílt a szlovák nyelvű iskola.

1926-ban hat orvos és ügyvéd tevékenykedik Helmecen, illetve a Felső-Bod- rogközben. Az ügyvédek száma néhány éven belül tizenháromra nő.

A gazdasági válság ide is elér: nincs munka, piac. A must ára a szódavízzel azonos; felgyorsul a lakosság eladósodása. Ez már az adóhivatal s a végrehajtók világa.

A bécsi döntés értelmében a Bodrogköz 1938 novemberében Magyarországhoz kerül. Nagygyűlésen tiltakoznak a kommunisták, a köztársaság egysége mellett szállnak síkra.

Helmecről 970 zsidót hurcolnak el 1944-ben. „Vasárnap délelőtt van, már mindkét templomban elharangozták az elsőt. A széles, hosszú utca kihalt, a Kisköz végén sem áll senki. Most viszik a zsidókat. Elsőnek a malmos családját hozzák: három gyerek, szülők, öregek, mindegyikük kezében sietve göngyölt batyu, mögöttük csendőrök. Aztán a többi család kerül az utcára, nem hallani mást, mint félő, bizonytalan lépések koppanását. Az utca két oldalán kapufák, minden kapufa egy döbbent arc. Köszöntik őket, de inkább a szemek féltő-biztató köszönése ez, mint a szavaké”.

Tisztelettel írom le a Felső-Bodrogköz mártírjainak nevét. Kazsimér Géza és Tutkovics István a spanyol háborúban haltak; Jakab Bertalant itthon vitte el a francia fogságban szerzett baja. Leczó Mihályt a magyar hadsereg katonái kínozták halálra. A Felső-Bodrogköz köztársaságbeli és háború alatti ellenálló gócait — Helmec, Lelesz, Szentes, Zétény, Nagykövesd, Bodrogszerdahely — kommunisták szervezték. Agitáltak, sztrájkokat szerveztek, röplapokat nyomtak és terjesztettek, fegyveres ellenállást készítettek elő. Szembeszegültek az idővel, ellenálltak: azt bizonyították, amit Bodrogköz történetében senki azelőtt. A sok százados tűrés és belenyugvás helyett volt erejük mást tenni. Nemet mondani. Felismerték a történelem nagy lehetőségét. Márványtáblára kívánkozik valamennyiük neve.

A második háborúban 52 helmeci veszett oda.

1944 november 28-án Királyhelmec felszabadul.

Ezután örömös történelem kellene következzen. Nem ez történik. Felelős ségrevonás jön és bűnhödtetés, mindenki büntetése: a magyar nemzetiségű kommunista nem lehet tagija a pártnak; a magyarok elvesztik választójogukat, állampolgárságukat. A háború utáni diszkrimináció minden pontja sújtja a Bodrogközt.

Félreállítanak egy tapasztalt, harcos, kommunista nemzedéket, ellentétben a marxizmus osztályszempontú ideológiájával.

1950-ben megnyíltak a magyar iskolák. Ekkor, ebből a közegből jöttem el a Bodrogközből. »