Irodalmi Szemle, 1977

1977/9 - FIGYELŐ - Tóth László: Öt mai szovjet dráma

osztásukat önös érdekeiknek rendelik alá. Törvénybe ütköző cselekedeteiket ugyan nem követnek el, erre minden esetben kínosan ügyelnek, de társadalmi veszélyességüket csak fokozza agyafúrtságuk, eszközeiknek alattomossága, s az, hogy módszereik nehezen leleplezhetek. Jószolgálatért: jószolgálatot — ez Lendületyinék életelve, azaz: „bizonyos életszínvonalon a figyelmesség többet ér a pénznél.” Ahogy azt a kispolgári erkölcsök, a kom- formizmus szabályai s a „fogyasztói” kapcsolatok diktálják.

Pável Fárjátyev Szokolova tragikomédiájában merőben más típus, mint Cses- kov, Palcsikov, vagy Lendületyin is. Ök hárman határozottak, a maguk módján energikusak: tudják, hogy mit, mikor és miért tesznek, illetve kell tenniük. Fárjátyev velük szemben a született álmodozó, akinek csak ábrándjai vannak, de határozott céljai nincsenek. Nem ügyefogyott ő, csak önálló életre képtelen. Egy óriásose- csemő. S bár talpig becsületes és mindig őszinte, érveinek és eszméinek érvényt szerezni nem tud. Kiszolgáltatott. Nem tud felülemelkedni az eseményeken, sőt Szokolova még a tragikus bukás lehetőségét sem adja meg neki. Fárjátyev csak vegetál és sodródik az árral. Bizonyos tekintetben — hozzá hasonlóan — Szókratész sem cselekvő ember. Nem lesz azzá, még a halál választásával sem, más lehetősége ugyanis nincs. Félreértés ne essék, én Radzinszkij Szókratészéről beszélek, aki az analitikus elmét rajzolta meg hősében. Még jellemezni is közvetve, környezetének magatartásával jellemzi őt. Nem azt tudjuk meg róla, hogy milyen émber, hanem azt, hogy milyen nem. A környezetével szembe nem szegül, egyszerűen csak más mint a körötte élők. Hogy kik veszik körül? Ahítatos és szájtáti tanítványok, a nagyravágyó s nagyravágyásban árulásra is képes Melétosz, a Szókratész sikereire féltékeny egykori barát, az álnok Prodí- kosz, az agyafúrt zsarnok, Anűtosz, a vele való együttélésben házsártossá durvult felesége, a fiatal Xanthippe és szolgalelkek egész hada. Valamennyiüknek egyszerre, egyetlen személyben az ellentéte Szókratész, de nem ellenfele, s így a győzelem esélye nélkül ítéltetett eleve kudarcra.

5.

Az öt színjáték egyébként a találó vonásokkal megrajzolt jellemek és gondosan kidolgozott szituációk egész sorát kínálja. Persze, akadnak azért bennük elnagyolt figurák és erőltetett, épp ezért kevésbé meggyőző jelenetek is. Ezek a kisebb kifogásolni valók azonban értő dramaturgiai beavatkozással könnyen eltüntethetők.

Így van ez; Dvoreckijnél is. Az idegen alapjában véve jól megszerkesztett és fölépített, az események dramaturgiájában és a szereplők lélektani árnyalásában élvezetes, mozgalmas, eleve színpadra kívánkozó írásmű. Cseskov alakjának megítélésénél mindenekelőtt életkorából kell kiindulnunk. Nem tartom véletlen egyezésnek, hogy akárcsak az Egy pébé-ülés...- ben Potapov, ő is harminckét éves. Ez a nemzedék ugyanis már nem vett részt a Nagy Honvédő Háborúban, eseményeit gyerekfejjel élte át. A Cseskovokkal és Potapovokkal új hőstípus, új valóság- és világlátás került a szovjet életbe és színpadokra. Hőstípust említettem, nem véletlenül. Cseskov a feladatokkal való megbirkózásban a szemünk előtt válik hőssé. Meglehet, másfajta hősiesség ez, mint pél dául a nyerezsieké volt a Nagy Honvédő Háborúban, mégis hősiesség a javából. Dvoreckij darabja azt sugallja, hogy századunk hetvenes éveiben Cseskov és a hozzá hasonlók magatartása a korszerű és előremutató. Tisztelik és őrzik ők is az emlékeket, de nem akarnak, miként a nyerezsiek, védőfalat vonni maguk köré ezekből az emlékekből. Tisztelik és őrzik az őszinte érzelmeket, de idegenkednek a forradalmi romantikától, a hősi pátosztól. Bonyolult és nem egy esetben ellentmondásos jellemek ők, akik nem akarnak és nem tudnak kevésbé bonyolultnak és kevésbé ellentmondásosnak látszani, mint amilyenek valójában. Amint a híresztelés szárnyára emelte: Cseskov közömbös, hideg és kegyetlen a munkatársaival szemben. Érzéketlen gép. Rideg technokrata. Pedig csak pontos és következetes, nem részrehajló. Számára a legfontosabb — sokszor saját érdekei ellenében is — a közösség, noha ő maga mindvégig magányos marad. Zátonyra futott házassága, feleségének betegsége, Scsegoljevovával, a gazdasági osztály vezetőjével való távlat nélküli szerelme, visszafojtott indulatai — emberi arcát árnyalják. Ugyanilyen teljes értékű figurát rajzolt a szerző Scsegolje- vovában, Managarovban, Poluektovban, Pu- hovban és Rjabinyinban is. A többi vezető- és középkáder alakja már halványabbra sikerült, s rontja a szöveg hitelét néhány illusztratív és plakátszerű betét is.