Irodalmi Szemle, 1977
1977/9 - FIGYELŐ - Tóth László: Öt mai szovjet dráma
A termelési témának és drámának nincs jó csengése a fülünkben. Okkal, az ötvenes évek rossz tapasztalatai alapján vesztette el hitelét. Pedig eltorzulásának okai sokkal inkább kereshetők a korban, mint magában az elképzelésben. Ezt igazolja ■a hetvenes évekbeli megújulása is: korszerűbb és igazabb lett mondanivalójában és eszközeiben, s napjainkban valóságos reneszánszát éli a Szovjetunióban. A termelési problémákról és jelszavakról erkölcsi és magatartásbeli kérdésekre helyeződött át bennük a a hangsúly. Idősebb és fiattalabb szerzők — A. Kurgatnyikov, A. Sztavickij, A. Antohin — egyaránt megtalálták lehetőségeiket a termelési darabokban. Közülük az Egy pébé-ülés jegyzőkönyve emelkedett ki a legmagasabbra. Alekszandr Gelman drámája, s a belőle készült film (Prémium) a benne foglalt gondok rokonsága, sőt azonossága orvén több szocialista országban is nagy port kavart. (Kíváncsian nézünk a szerző új drámájának, a Visszajelzésnek elébe, ami mostanában kerül bemutatásra a budapesti Nemzeti Színházban.) A Lityeratúr- naja gazeta annak idején egész oldalas beszélgetést közölt Gelmannal. Gelman beszélgetőtársa Ignatyij Dvoreckij volt. Nem véletlenül. A termelési dráma megújulása, korszerűsödése és hitelesebbé válása nem kis mértékben kapcsolódik az ő nevéhez. A Szovjet Irodalomban olvasható színművét, Az idegent 1972-ben írta, s lényegében az Egy pébé-ülés ... közvetlen előzményének számítható. Mai történet — írta műfaji megjelölés helyett a cím alá Dvoreckij, a darab epikus jellegét hangsúlyozva ezzel. A törté- net-jelleget, a közvetlen és egyszerű beszédet, a minden pátosztól mentes előadásmódot húzza alá Alekszej Arbuzov is, amikor színpadi elbeszélésnek nevezi az Esti fényt. Arbuzov színjátéka más tekintetben — problémafölvetésében és állásfoglalásában — is közel áll Dvoreckijéhez. De amíg Dvoreckijé tézisdráma, addig az Esti fény a csehovi színpad jegyeit viseli magán. Csehovot Álla Szokolova tragikomédiájában, a Fárjátyev ábrándjaiban sem nehéz fölismerni: mintha a nagy tanító- mester fogta volna írás közben a színésznőből lett újdonsült drámaíró tollat tartó kezét. Az erkölcsök komédiáját festi meg szinte gogoli komédiázó kedvvel Szergej Mihalkov a Hab című szatirikus élű játékában. Edvard Radzinszkij színműve, a tézisdrámát idéző Beszélgetések Szókratész■3. szel az antik görög színház és tragédia elemeiből épül. 4. Dvoreckij, Arbuzov és Mihalkov az ésszerűt és ésszerűtlent, s az ezekből adódó konfliktusokat teszik vizsgálódásuk tárgyává. Kiélezett helyzetet teremtenek: gondolataikat a vezetés és irányítás kérdései köré szövik. Az idegen újonnan kinevezett gyáregységvezetője, Cseskov egy olyan üzem élére kerül, ahol „rosszul mennek a dolgok”, ahol már huzamosabb ideje „laza a fegyelem”, „rengeteg a lógós és az iszákos”, ahol „családi alapon intéznek mindent, az egymás iránti elnézésben nem ismernek határt. Hol a múltra hivatkoznak, hol az emberségre, hol a megértésre”, ahol egyéni érdekeiket a gyár és áttételesen a népgazdaság érdekei elé helyezik. Olyankor pedig, ha a termelési eredmények és a munkaszervezés hiányosságait mással már képtelenek leplezni, a Nagy Honvédő Háborúban tanúsított hősiességük dicsőségével igyekeznek minduntalan takarózni. Cseskovnak az egész gyáregységgel, a nem mindig a legegészségesebb helyi hagyományokkal, előítéletekkel és önzéssel kell megküzdenie. Az Esti fény főszerkesztőhelyettese, Pal- csikov közvetlen főnökével, a moszkvai kinevezése reményében semmit sem kockáztató KovaljO’wal és a területi tanács basáskodó Jarcev elvtársával kerül szembe. Ezzel kockára teszi egyik tehetséges munkatársának állását, akinek bátor hangú, de „nem kívánatos” írását a főszerkesztő távollétében közlésre engedélyezi, s ő maga is a „vádlottak padjára” kerül, mivel „az irányelv: nem kell szőrszálhaso- gatóan bírálni a vezetőséget.” Cseskovval őt határozott erkölcsi érzéke, a feladat- vállalás erkölcsi többlete, az ésszerűtlen- ség elleni kiállása rokonítja. Dvoreckij mintha Palcsikov helyett is mondatná Cseskovval: „A munkások számtalanszor megmutatták, hogy tudnak lelkesen, oda- adóan dolgozni. Nem lenne ideje, hogy megtanuljunk vezetni őket? Miért kell olyanoknak irányítaniuk, akik nem tudnak irányítani?” Ráillenek ezek a szavak Mihalkov Lendületyinjére és társaira is. Természetesen — mivel ő társadalmi szatírát ír — a fonákjáról mutatja a dolgokat. Nem tehetségtelenek, sőt kimondottan „leleményes emberek” Mihalkov alakjai, akik minden erejüket és tehetségüket, társadalmi megbecsülésüket és felelős be