Irodalmi Szemle, 1977

1977/9 - FIGYELŐ - Grendel Lajos: Mihail Bahtyin: A szó esztétikája

szerré állnak össze. Így a regény minden stíluseleme egy magasabb stílusegységnek rendelődik alá, ez utóbbi viszont nem azonosítható a regényben működő egyetlen egységgel sem. A regény „nyelveik rendszere”. A különféle stíluselemek a regényben egymással kölcsönhatásban állnak, s ha kiszakítjuk a struktúrából őket, megszűnnek azok lenni, amik a regényben voltak. A szó (a nyelv) eredendően dialogikus. A regény, szemben a költeménynyel a nyelv dialogikus természetéből építkezik, tehát a szó (a nyelv) a regényben nemcsak az ábrázolás eszköze, hanem annak tárgya is. A regényíró pozícióját [ami megint csak nem azonos a költőével) így definiálja: „A szerző — mint a regény egészének alkotója — közvetlenül a mű egyik nyelvi síkján sincsen jelen, az ő helye e síkok szervező középpontjában van.” Amíg a nyelv élő, centripetális és centrifugális, centralizáló és decentralizáló folyamatok hatnak benne. A költészet a nyelv egységesítő erőinek befolyása alatt fKjlődik, a regény viszont fordítva, a nyelvi decentralizáció jegyében, a centrifugális erők hatása alatt.

A Francois Babelais művészete és a középkor és reneszánsz népi kultúrája átdolgozott és kibővített formában keletkezése után negyedszázaddal, 1965-ben jelent meg. A késés oka a sztálini idők dogmatikus kultúrpolitikája. A munka Bahtyin doktori disszertációja, de szerzője végül is csak kandidátusi fokozatot kapott, mivel az opponensek egyhangú pozitív véleménye ellenére néhányan „alapvető elvi kifogásokkal” éltek. Bahtyin világhírét mégis ez a tanulmánya alapozta meg. J. M. Le Clezio, a kiváló kortárs francia prózaíró például a következőket jegyezte meg ennek kapcsán: „Mihail Bahtyin könyvének kellett hozzánk elérkeznie, hogy megérthessük végre Francois Rabelais művének forradalmi jelentőségét.”

A magyar válogatás a könyv ötvenol- dalas bevezetőjét tartalmazza, amelyben Baihtyin végigkíséri a groteszk történetét. Rabelais a reneszánszkori groteszk realizmus megteremtője és legnagyobb alakja. A Gargantua és Pantagruel voltaképp egy folyamat betetőzése. A későbbi századokban a groteszk veszít jelentőségéből és fokozatosan kiszorul a szépirodalomból. A romantika támasztja fel majd újra, de a romantikusok a groteszk fogalmát átértelmezik. Möser, Flögel, Sch legel és Jean Paul groteszk fogalmának, tehát a romantikus groteszknek nem sok köze van a reneszánszkori groteszkhez. E két korszak összevetése közben Bahtyin sok figyelemre méltó megállapítást tesz.

A rabelais-i groteszk a középkor népi mulatságaiból fejlődik ki. A különféle karneváli ünnepségekből, vásári mulatságokból, paródiákból. Az európai kultúra későbbi fejlődésében fontos szerepet töltenek be a középkor népi játékai, nélkülük Shakespeare, Cervantes, Lope de Vega sem érthető. Tévednek tehát, akik Ra- belais-t csupán szatirikusnak tartják, de tévednek azok is, akik Rabelais művében csak valami szórakoztató vidámságot látnak.

A groteszk ábrázolásra a változás a jellemző, a metamorfózis. A groteszkben egyaránt megtalálható e változás kezdete és vége. A groteszk kép ambivalens. A keresi terrakották között található például az Állapotos öregasszonyok. Ezen az öregség és a terhesség groteszk ellentétben áll egymással. „Itt összeolvad a széteső, már deformálódó és a még kialakulatlan, a növekvő új élet... Itt semmi sincs kész, ez maga a befejezetlenség. S éppen ez a test groteszk koncepciója.” A groteszk realizmusra az anyagi-tesiti elv, a test groteszk koncepciója a jellemző. Sajátossága a lefokozás, az, hogy minden magasztosai az anyagi-testi elvre visz át. A reneszánsz groteszk tagad, de erősít is egyidejűleg. S ez. az a mozzanat, ami a romantikus groteszkből hiányzik. Megszűnik a groteszk örvendező és vidám jellege, a nevetés csökken és szarkazmussá változik. A romantikus groteszk világa, szemben a reneszánszéval már az embertől idegen világ (a középkori népi mulatságoké sohasem). Az anyagi-testi élet groteszk képei a romantikában már csak az „alantas létet” fejezik ki, újjászülő jelentésük elvész.

A modern irodalomban a groteszk tónusa mindinkább félelmetes. A modern groteszk sajátosságainak jellemzéséhez Bahtyin Wolfgang Kayser könyvét veszi segítségül (Das Groteske in Maierei und Dich- tunk, 1957), s noha értékes és pontos elemzéseket talál benne, általános koncepciójával nem ért egyet. A groteszk nem más, mint az elidegenült világ, mondja Kayser. Megállapításai azonban csupán a modern groteszk jelenségeire alkalmazhatók, fejlődésének korábbi szakaszaira semmiképp sem.

Végül néhány szót Bahtyin módszertani elveiről. Ezeket A nyelvi művészet esztéti