Irodalmi Szemle, 1977
1977/1 - FIGYELŐ - Pašiaková, Jaroslava: Két Kassák-kötet
IFH(MW3IEIL.(S) Két Kassák-kötet Nemrég két olyan könyv jelent meg a budapesti könyvesboltokban, melyek pár hét múlva már sehol, az antikváriumokban sem voltak kaphatók. Szerzőjük Kassák Lajos, s a két könyv az Író fiatalkori prózáját, illetve irodalmi tanulmányait tartalmazza. Vizsgáljuk meg elsőnek prózakötetét, összeállítása nem téma szerinti, hanem irőrendi sorrendet követ. A novellák nagy része könyv alakban még nem látott napvilágot; Kassák különféle folyóiratokban közölte őket — az első világháború kezdetétől egészen 1927-ig, a Dokumentum című folyóirat megjelenéséig. Az 1. rész, az Életsiratás a legrégibb elbeszéléseket tartalmazza, még Kassák őseredeti arcát mutatja, érintetlenül a későbbi avantgarde hatásoktól. Az irodalomtörténet szempontjából ez a rész a legérdekesebb. A kezdeti kassáki hátországot eleveníti meg, gyermekéveinek érsekújvári emlékeit, inastársai életét; plasztikusan, feledhetetlenül rajzolja meg a Vág képét, s főleg a megismételhetetlen embertípusokat, akikkel csak akkor és ott találkozott, ahonnan elindult világhódító útjára. Gyermekéveinek mély benyomásait a legnyomorúságosabb szociális környezetben szerezte, s ahogyan ezt átélte és megfigyelte legszűkebb — érsekújvári — környezetében, úgy elevenednek meg a szülőföld plasztikus hátterével: kitörölhetetlen sötét foltok, melyek — néha — a különleges lirizálás segítségével elszakadnak a súlyos és örökösen sebhelyes valóságtól. A Greman Joskó országa című elbeszélésben sikerült Kassáknak a valóságos élmény nyers anyagát átömleszteni — a nehéz tanoncévek, a hiábavaló vágy a tanulásra — egy nem létező mesevilágba, a virágok országába, amelynek a szegény cipészinas lesz a királya, mert csak a gyermeki lélekben vannak meg azok a tulajdonságok, amelyek az uralkodóéban kellene, hogy meglegyenek: „Jól tudjátok azt, hogy olyan emberek kötött, ahol a megértés, testvéri szeretet fényes lánca kapcsolja össze az egyéni akaratot, ott nem azért választanak királyt, hogy trónra ülve kancsukával kormányozza a népét, t kívüle minden lélek koldusbottal lépjen az utcára; hanem igenis azért, hogy ennek a nagy családnak édesapja legyen, s akihez ha száz árva megy, száz tányérral többet terítsen asztalára, s ha száz panaszos keresi fel, száz esetben mondjon igaz igazságot... Szegény Joskó a végén — mennyire ellentétes és tragikus találkozása az álomnak és valóságnak! — a sebes Vág vizében végzi. Az első korszak szinte valamennyi novellája tragikusan végződik. Témájuk fájdalmasan és tapinthatóan valóságos, átélt és átérzett — és többnyire egy magasabb költői szférába emelkedik. Igaz, némely elbeszélése szinte naturalista. A legsötétebb, legtragikusabb talán az Aranyvirág, mely egy szerencsétlen, mártír anya sorsát mutatja be. Kassák a magyar irodalomban eladdig ismeretlen, szokatlan módon érzékelteti az emberi nyomor és szegényszég állati formáját. Megmutatta, hogyan változhat át a szerelmi érzés gyilkolási hajlammá. Nem véletlen, hogy az utolsó elbeszélés, az Olajfaág, már Kassák avantgarde korszakából (a Dokumentumban jelent meg 1927-ben) is ezt a felismerést igyekszik bizonyítani: olyan groteszk szférában, amely még kegyetlenebb, mint a látható világ, a tudatalatti és a szorongás szférájában, ahol az emberi tudat másként gyilkol — lassabban és biztosabban —, mint a szívbe nyomuló kés...
