Irodalmi Szemle, 1977

1977/1 - KRITIKA - Varga Imre: Mikola Anikó: Fák és hajók a szélben

korunkba futó patak, az ősasszonyok siratóénekének ideje mérhetetlenül nagyobb a „pillanatnyi” csodákénál s a tenyérnyi térnél.

Érdemes néhány szót mondani a Nyári impressziók ritmusáról is. Az első versszakasz tisztán tagolható jambus, ez a második szakaszban már sokkal szabálytalanabb, több csonka verslábbal keveredik. A „Történelem előtti folyók...” kezdetű szakasz ritmusa beszédszerű, tagoló. Ami szakasz követi, abban már több a jambus, s e rész záró- sora megint tisztán jambikus /Elindul egy patak]. A Törvényeinkről kezdetű strófa időmértékkel szigorított szabadvers; az utolsó szakasz visszafelel a kezdőre, bár szabálytalanabb jambikus lüktetéssel, mint pandantja (sok benne a csonka versláb) s csak a verszáró sor tiszta jambus.

A verset elolvasva látjuk, hogy olykor egy-egy jambusi ütem nem zárul le a sorvéggel, hanem átível a következő sorba („Egy tenyérnyi zöld”). A verslábnak ez a meg- akasztása, megtörése előre jelzi a későbbi diszharmóniát.

Mikola Anikó (főképp) idillikus hangolású verseiben szívesen él időmértékkel. A Szokás-e még? sorainak egy része hatodfeles jambus, többiken ötös jambus is van.

Ez a hevenyében összeállított kis példatár is bizonyíthatja már a versek görögségét, nézetünket megerősíti a Polühümniához írt vers, s az előbbiekben már idézett Herak- laitosz-motívum, de ebbe a világba tartozik Augiász istállója is és sok más — kevésbé szembetűnő — jelzés. Érdemes volna megvizsgálni az Ilmarinen szerelmes éneké ben a kalevadai motívum átváltozását, majd a természeti népek hiedelmeinek és népi motívumoknak helyét ebben a költészetben. Érdemes volna elemeznünk a társadalmi, közéleti (politikai) ihletésű versek /Vízió, Song a repülő szörnyhöz, Mondják vihar volt) és az önkibeszélő versek ilyen jellegű motívumait (A harcos énekét például). Közvetve mindegyik versében ott van a társadalom, a közösség. Vaknak kellene lennünk, hogy ne lássuk, süketnek, hogy ne halljuk.

S írásom vége felé közeledvén, ahol az ismertetést megfogalmazónak kötelessége kijelenteni afeletti örömét, hogy ismét egy verseskötettel gazdagodtunk, én másra hívom föl a figyelmet.

Kár, hogy ez a jó verseskötet csak hétszáz példányban jelent meg, így többszáz verskedvelő olvasó szegényebb lesz nélküle. /Madách, 1976).