Irodalmi Szemle, 1977
1977/8 - FIGYELŐ - Fried István: Dionýz Ďurišin: O literárnych vzťahoch
Dionýz Ďurišin: O literárnych vzťahoch A szlovák összehasonlító irodalomtudomány az utóbbi időben tekintélyt vívott ki magának a tudományos világban; a szlovák elméleti kutatások nélkül aligha lehet pontos képet alkotni Keletközép-Európa elméleti módszertani törekvéseiről. S ez akkor, amikor ismét és ismét fellángolnak az összehasonlítás alapfogalmai, módszertani eljárásai, „iskolái” körül a viták, igen jelentős eredmény. A szlovák irodalomtudomány elismerését jelenti a Neohe- licon című, Budapesten szerkesztett (s az Akadémiai és a párizsi Mouton Kiadó által gondozott) összehasonlító folyóirat 1975. 3—4. száma, amelynek Ergasterium nevű rovata 30 lapot szentelt (angol, német és francia nyelven) a szlovák irodalmi összehasonlítás jelenlegi helyzetének. Karol Rosenbaum, Dionýz Ďurišin, František Miko, Anton Popovič, Marian Gálik előadásai tartalmazták azt a fontos információ-mennyiséget, amelyből a szlovákul nem olvasó, de a szlovák eredményeket megismerni óhajtó kutató képet kaphat. Az előadások után következő vitában pedig a nemzetközi összehasonlítás oly nagyhatású egyéniségei szólaltak föl, mint Henry H. Remak, Haskell M. Block, Vajda György Mihály. A nemzetközi elismerés: folyamat eredménye, a szlovák összehasonlítás fejlődéséé, s ebben — túlzás nélkül mondhatjuk — az ihlető, alapozó M. Bakoš professzor mellett a középnemzedék talán legkiválóbb képviselőjéé, Dionýz Ďurišiné a főszerep. A német, szlovák, cseh, szovjet stb. folyóiratokban rendszeresen publikáló, az összehasonlítás alapfogalmait szüntelen buzgalommal tisztázó Ďurišin új könyve: a módszertani útkeresésről, a tetszetős és célszerűnek tetsző, ám több részletében joggal vitatott és állandóan finomodó elméleti alapvetés és a kutatói gyakorlat összekapcsolásának szándékáról tanúskodik. Stílus, műnem, fordítás: jelzi könyve alcímével az irodalmi jelenség megközelítésének aspektusait, s ezt kibontva a problémát így is írhatnánk körül: a nagy stíluskorszakok problémája és az egyes művek stíluskritikai vizsgálata, a genológia, azaz a műfajelmélet- és történet szerepe az összehasonlításban, valamint a fordítás, mint irodalmi tény, mint irodalmak közötti kapcsolat, a fordítás, mint összehasonlítás egyik kiindulópontja. Az előbb említett aspektusok közül az első inkább csak közvetve érvényesül, tudniillik Ďurišin az irodalmi stíluskorszakok közül a romantikát említi, a romantika egyes fázisait elemzi, a romantika egyes műfajait mutatja be egy, a nemzeti irodalmakon túlnövő, ún. nemzetek feletti (de még nem világirodalmi) szintézis (összegezés) lehetőségeit megcélozva. Ezt ezért nem érezzük hiánynak, mivel előző könyveiben, tanulmányaiban Ďurišin bejelentette a maga szkeptikus, tartózkodó nézeteit az irodalmi korszakolás stíluskorszakok szerint történő elveivel szemben. S bár sok minden szól emellett, Ďurišin álláspontja megfontolást érdemel; más szempontból veti el a stíluskorszakok szerint való periodi- zálást Sőtér István, különösen a felvilágosodás és a romantika viszonylatában. Más kérdés, hogy klasszicizmus és romantika (mind a szlovák, mind a magyar) irodalomban van, létező jelenség, az egyik vagy a másik stílus szerint felfogott alkotások jól körülírható specifikummal rendelkeznek; s ha a klasszicizmusból az átmenet a romantikába fokozatos is, lépésenként valósul ugyan meg, tiszta példák jócskán kiválaszthatók. Ezért érezzük kissé jobban Ďurišinnál a genológiai és a stíluskorszakok szerinti szempontok együttes felhasználását. Ez esetben például a
