Irodalmi Szemle, 1977
1977/8 - ÉLŐ MÚLT - Chmel, Rudolf: A fordítás szerepe az ii odaírni kapcsolatokban
rossá tette. 1893-ban Brábek fordításában könyv alakban jelent meg.21 Magyarból gyakrabban fordították Molnár Ferenc színműveit (főleg a Horňánsky szerkesztette Slovenské novinyban). 1913-ban a Slovenské pohl’adyban jelent meg Lampérth Géza „mesedrámája” Ignác Grebáč Orlov fordításában. A magyar prózairodalomból jelent meg a legtöbb fordítás. A szlovák újságok és folyóiratok a tárcacikkek, elbeszélések, novellák és folytatásokban közölt regények áttekinthetetlen mennyiségét közölték. Többnyire azonban a már említett kormánysajtóban láttak napvilágot a fordítások, számtalan esetben művészileg már akkor is jelentéktelennek számító prózaíróktól (Abonyi Árpád, Bársony István, Győry Vilmos, Jakab Ödön. Kincs István stb.). Az államfordulat előtt Herczeg Ferencnek 29 műve jelent meg for dításban különféle folyóiratokban. Herczeg az irodalmi konzervativizmus és az uralkodó rétegek politikájának vezető képviselője, a 20. század elején és a két világháború köpött az egyik legnépszerűbb prózaírő volt. Sok műve megjelent cseh fordításban is. Aránylag sokat fordították Gárdonyi Géza (16 fordítás — ismét csak a kormánylapokban) és a kitűnő elbeszélő, Krúdy Gyula műveit. Eötvös József, a kiváló prózaíró műveiből az államfordulatig mindössze két novellát ültettek át. A leggyakrabban, természetesen, Jókait és Mikszáthot fordították, habár regényeikből nagyon keveset (Jókaitól például a Páter Pétert, az Oj földesurat, Mikszáthtól: a Tót atyafiakat, a Szent Péter esernyőjét, A gavallérokat stb.). A folyóiratokban az államfordulatig Jókaitól mintegy 120, Mikszáthtól kb. 125 fordítás jelent meg. A két író kulcsfontosságú, terjedelmesebb regényeit azonban nem fordították le. A magyar irodalmat népszerűsítő fordítók közül főleg az alábbiak érdemelnek említést: Jozef Viktorin, Daniel Bachát-Dumný, Samo Czambel-Danielovič, Gustáv Izák, Hana Gregorová, Moškóci, František Otto Matzenauer, Rehol Uram-Podtatranský, Pavol Halaša, Anton Šebo, Ján Trnovský Riešanský, Ľudovít V. Rizner és sokan mások, főleg névtelen fordítók (például a Ľudové noviny 1903-ban Tajovský fordításában közölte Mikszáth egyik művét). A fordításban közölt magyar irodalmi alkotásokból a szlovák olvasók a legrészlete sebb ismereteket Petőfi Sándor, Madách Imre, Jókai Mór, Mikszáth Kálmán és számos, néha jelentéktelen szerzők műveiről szerezték. Mikszáth esetében bizonyára az is közrejátszott, hogy prózai műveinek nagy részében sok a szlovákai vonatkozás, és az író Budapesten számos szlovák értelmiségivel tartott kapcsolatot. Általában a magyar prózát több tulajdonsága miatt is kedvelték (a romantika erős utóhangzása, a mesemondás művészete, az anekdotizmus stb.). Kevésbé nyilvánult meg érdeklődés a magyar epikai költészet, főleg a történelmi tárgyú epikai költészet fordítása iránt, ami egyrészt a nagyobb igényesség követelményével, másrészt az epikai alkotásban domináns szerepet játszó nemzeti szempontokkal magyarázható. Részben ugyanez vonatkozik a 19. század magyar irodalmában oly népszerű történelmi regényre is (bár Jókai műveiből egyet s mást lefordítottak). Fordításokban a társadalmi regények se váltottak ki nagyobb visszhangot. A hivatalos szlovák irodalmi folyóiratokban például a társadalmi prózát fordításban a gyenge, szentimentális elbeszélések és novellák szerzője — Győry Vilmos képviselte. Műveit a tipolögiailag hozzá közel álló Daniel Bachát-Dumný fordította szlovákra. A lefordított művek szerzői közt hiába keresnénk Jósika Miklós, Kemény Zsig- mond és mások nevét. Csehországban ezen a téren kissé más volt a helyzet. Kiadták például Eötvös A falu jegyzője című művét (1885) František Erábek fordításában és Jósika számos regényét Gustav Narcis Mayerhoffer fordításában. Meg kell még említe nünk Kölcsey Parainesis című művét Július Botto fordításában (Slovenské pohľady ■1902, amelyet a fordító a szlovák tanuló ifjúságnak ajánlott), mint a magyar irodalom ilyen jellegű (filozófiai prózájának) egyetlen szlovák fordítását. Általában azonban az államfordulat előtt a fordítások iránti érdeklődés rendszertelen, véletlenszerű, még ha számszerűleg aránylag gazdag is volt. A magyar irodalom ismertetését szlovák fordítói körökben nem szorgalmazták céltudatosan és rendszeresen olyan egyéniségek, mint például Csehországban František Brábek és főleg Gustav Narcis Mayerhoffer.22 Velük (főleg Mayerhofferral) egyenértékű Daniel Bachát-Dumný mennyiségileg valóban terjedelmes, eddig azonban mélyebben nem elemzett fordítói munkássága. Budapesti tartózkodása idején számos jelentős és jelentéktelen szerző művét lefordította, amiben a magyar írókkal — például Mikszáthial és másokkal — fenntartott kapcsolatai is közrejátszottak. Egyelőre nincs módunkban a szlovák irodalomból magyarra fordított anyag átfogó összehasonlítását elvégezni, bár az előzetes felmérésből arra következtethetünk, hogy
