Irodalmi Szemle, 1977
1977/8 - ÉLŐ MÚLT - Chmel, Rudolf: A fordítás szerepe az ii odaírni kapcsolatokban
IEIL,® wnnmsT A szlovák irodalom belső fejlődésébe tartoznak „azok a művek is, amelyek más nemzeti irodalmakból hatolnak be a korszak irodalmi tudatába, s az irodalmi folyamatban aktív szerepet játszanak, a kor szükségleteinek és alkotó irányzatainak a hatására jelentő ségre tesznek szert”1. Ezt a szerepet a fordítások töltik be. A szlovák-magyar kettős irodalmiság következtében a fordítások száma nem nagy, mivel a magyar irodalmat a szlovákok is eredetiben olvasták. Igaz, a fordítási program szűkebb kereteit nem kizárólag a kettős irodalmiság ténye szabta meg. Ide sorolható a nemzeti értékek és források egyoldalú hangoztatása (például a Štúr-korszak, főleg a 40-es évek izolacio- nizmusa), ugyanakkor a nemzeti kultúra fejlődése sem volt annyira rohamos, a 19. századi irodalmi norma nagyon lassan változott, aminek következtében a fordítások nem túl gyorsan évültek el.2 A magyar irodalmi művek fordítását a felsorolt tények jelentősen befolyásolták, bár a 19. század első felében akadt egy-két eset, amikor a fordítások az irodalom területén kívül eső tényezők érvényesülését, valamint a szlovák-magyar közeledést is szolgálták. Ez a tény arra vall, hogy amikor az irodalmi kapcsolatok közvetlen kulturális előfeltételeinek a megteremtését fékezik, korlátozzák, illetve a kapcsolatok nem valósulhatnak meg, akkor más csatornák, irodalmi-fordítói kommunikációk keresése válik szükségessé. (Ez figyelhető meg Sárosi, Haan, Slád- kovič, Gáspár, Hviezdoslav törekvéseiben, az államfordulat utáni irodalmi fordításokban stb.) Vegyünk egy példát magyar részről: Haan Lajos magyarul írt kéziratos naplójába a múlt század harmincas éveiben, eperjesi tanulmányai idején, a fordítások szerepéről a magyar-szlovák viszonnyal összefüggésben a következőket jegyezte be: „Már tanuló korunkban kezdett csírázni a gyűlölet a magyar és a szlovák faj közt. Ezt nem szerette Sárosi, ennélfogva felhívott engem, hogy szövetkezzek vele arra, hogy ismertessük meg ketten a két nemzetet egymás literatúrájával, hogy talán így összehozzuk őket. Csakugyan le is fordította csinosan a Slávy dcéra előénekét s közölte azt egy magyar lapban; én pedig a cseh Kvétyből fordítottam egy novellát, (Karéi Sabiná tói], s kiadtam azt Kovacsóczy »Közleményeiben«. Azután a szép terv füstbe ment.”7. Szlovák részről később hasonló példával szolgál Andrej Sládkovič és Gáspár Imr'? barátsága, amely a világirodalomról és a fordításról lezajlott vitáikban érvényesül. Gáspár Imre megjegyzi, Sládkovič „többször kifejezte reményét, hogy a magyar és a szlovák elem egyszer valahol mégiscsak találkozik. S hol találkozhatna, ha nem az irodalom területén? Abban megállapodtunk, hogy mind magyar, mind szlovák részről ezt csak a művészi alkotások fordítói érhetnék el. A szívekbe így mindkét részről kölcsönös szeretetet és tiszteletet kiváltani képes anyag szivárogna, amelyet a társadalmi élet hullámverése nem tenne zavarossá.”4 Ilyen eszményi helyzet azonban, természetesen, sem az egyik, sem a másik oldalon nem alakult ki.5 * Részlet a szerzőnek Literatúra v kontaktoch című könyvéből, amely a közeljövőben magyarul is megjelenik a Madách Kiadó gondozásában. A fordítás szerepe az irodalmi kapcsolatokban* RUDOLF CHMEL
