Irodalmi Szemle, 1977
1977/8 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN - Koncsol László, Vojtech Kondrót, Mikola Anikó, Rácz Olivér, Tőzsér Árpád, Veres János, Karol Wlachovský: Ankét műfordításunkról
3. Milyen nyelvből közvetítsen a csehszlovákiai magyar műfordító? Van-e nálunk igény ■a cseh és szlovák irodalom tolmácsolása mellett más nyelvből készített műfordításokra? KONCSOL LÁSZLÓ Olyan nyelvből kell közvetítenie a csehszlovákiai magyar műfordítónak, amilyenből tud és amilyenből késztetést érez rá. Pár éve Tallinban jártam, s az észt írók és kiadók képviselői elmondták, hogy több mint harminc nyelvből tolmácsolnak a műfordítóik szépirodalmat, egyebek közt kínaiból, hindiből, japánból, jiddisből és szanszkritból is, s ha jól emlékszem, egyik nagy fájdalmuk az volt, hogy az olasz irodalmat csupán hárman fordítják észtre. Azt is elmondták, nem kis büszkeséggel, hogy számos esetben szovjet viszonylatban is élen járnak a külföldi irodalmak fordításában. Mindehhez érdemes megfontolnunk, hogy az észtek száma a csehszlovákiai magyarokénak mintegy kétszerese. De: Észtországban az egy főre eső évi könyvforgalom, a csecsemők számát is tekintetbe véve, 6 rubel, azaz 60 korona. Nálunk, ha jól tudom, ez az összeg 2 (kettő) korona körül mocorog. Ha nem látom a saját két szememmel, azt mondom, kegyes tódí- tás. Több tallini könyvkereskedésbe is bementem, illetve bepréseltem magam, s láttam, hogy az emberek úgy tolonganak és vívnak közelharcot a könyvekért, mint nálunk a burgonyáért, ha zavar támad a közellátásban. (Egy bizonyíték: megkaptam észt műfordító barátomtól, Leó Metsartól egyik munkáját, szlovák népmesefordításait — Slo- vaki muinasjutte, Tallin, 1974. — Megjelent a csodálatosan illusztrált könyv negyven ezer példányban, ára 31 kopek.) A romániai magyar szellemi élet komplex volta közismert, most mégis emlékeztetni szeretném közvéleményünket műfordításirodalmukra, amely a román irodalmon túl az egész világ szellemiségéből saját tájékozódás alapján merít. A jugoszláviai magyarok ugyanígy, pedig a számuk annyi, mint a mienk. Persze, az igényt föl kell bontanunk belsőre (fordítóira), külsőre (olvasóira) és közbülsőre (szerkesztőire). Belső igény, az akadna itt-ott néhány idegen nyelvekben is tájékozott emberünkben, de elég köztudott, hogy nehéz nálunk forrásokhoz jutni. Talán külső igény is volna, hiszen az irodalomszerető ember mindenért hálás, ami jó és szép. Szerkesztői igény, az nincs nálunk igazi, minden közvetítő szintre kiterjedő. Ha megvan a lapban, nincs meg például a kiadóban. Konkrét eset: a Szemle remek kecsua népköltést közölt évekkel ezelőtt Mikola Anikó tiszta és ihletett átültetésében, de amikor egyéb fordításaival együtt fölajánlotta a kiadónak, visszautasították. Ügy tudom azóta megtört a jég, s Rácz Olivér fordításait angolból, németből, franciából most kiadják, végre. De mennyi friss, egészséges, tiszta alkotóerőt elapasztott a mi sivatagi homokunk harminc éven át! Legalább tíz költőnknek lehetett volna nem is egy-egy műfordításkötete csehből, lengyelből, oroszból, franciából, spanyolból, németből, szerb horvátból, angolból is, ha kellő ösztönzésre vagy legalább biztatásra talál. Persze, idegen nyelvek tudása többlet-tudás, amelyért meg kell keményen küzdeni, s az ilyesmit honorálni is kell, mert hasznos, nyelvi pótlék vagy a törvény által is előírt magasabb honorárium formájában. Megint saját tapasztalat: egyik lapunk számára több angol nyelvű dél-afrikai novellát fordítottam egy Penguin-antológiából. A jogdíjam a szlovák ból készült fordítások törvényes honorárium-szintjének is mélyen alatta maradt. MIKOLA ANIKÓ Hazai műfordítóinknak gyakran kedvét szegi a publikálás korlátozott lehetősége. Lapjaink közül csak az Irodalmi Szemle és az Űj Szó igazi mecénások, de itt is csak kis terjedelmű munkák közölhetők. Érthetetlen, miért nem ad ki a Madách könyv alakban cseh és szlovák nyelvből fordított műveken kívül más fordításokat is. Aki nem csehből ■és nem szlovákból fordít az a legjobb esetben is egyszeri közlésre van ítélve. RÁCZ OLIVÉR Minden műfordítónak abból a nyelvből kellene közvetítenie, amelynek az irodalmához a legközelebb áll, amelynek anyagát a maga számára — a legváltozatosabb összetevők hatására — a legszínesebb, leggazdagabb és legelérhetőbb területnek érzi. A csehszlo vákiai magyar műfordítók számára az összetevők legtöbbje a cseh és a szlovák nyelvű alkotások felé mutat. A baj abból ered, hogy szinte kizárólagos érvénnyel és hatással. Legközelebbi szomszéd-irodalmak, az orosz, a lengyel, a délszláv s a német nyelven írott irodalom már kivételes — nagyon kivételes; majdnem a semmivel egyenlő mű
