Irodalmi Szemle, 1977
1977/8 - LÁTÓHATÁR - Ballek, Ladislav: Délvidéki posta (elbeszélés)
tetszettek neki, mert folyton csak egymás közt beszélgettek, s valami rendkívüli dolog tói, titokzatosságtól bűzlött az egész. Tudott a foglyok esetéről, túl friss volt még. Zsiga általában hallgatott a molnárnéra, mert nagyon talpraesett asszony volt, de most valahogy semmi sem nyugtalanította. Most kinevette őt. Nem hallott rossz híreket napvilágnál nem félt, elég fegyvere volt. Levetkőzött, lerúgta csizmáit, megfésülte rövid, őszes haját, kifogta a lovakat, s nekifogott a csutakolásnak. A lovakra gondolt, a napirendet betartotta. Miután odaintette a cselédet, hogy öntse teli a vályút és itassa meg a lovakat, egy pillanatig arra gondolt, hogy kellemesen el lehetne tölteni ezt az időt a molnárnéval a teli liszteszsákokon, de inkább lehajolt, s görnyedten körbejárta az udvart. Emberek és lovak nyomát kereste a porban. Egyszeriben nyugtalanítani kezdte a dolog, gyanússá vált számára. Titkos üzleteket kötött, csempészárut szállított, tilalom ellenére parasztokat hordott vásárra, nem keveredett azonban olyan kényes dologba, amiért reggeltől délig két férfinak kellene várakoznia rá, és éppen a malomban. Bizonytalanná tette őt az, hogy a férfiak napközben jöttek, nyugodtan várakoztak az udvaron, és aztán el is mentek. Hogy a molnárné nem ismerte őket? Azokban a napokban annyi új és egykori bevándorló húzódott a visszacsatolt vidékre, hogy idegen ember nem keltett föltűnést. Felöltözött, saját maga itatta meg lovait, és kihajtott a malomudvarból. Utána rögtön letért a dűlőútról, hogy a folyó mentén, a réteken át lerövidítse a városba vezető utat. Elhatározta, hogy az egészről értesíti a csendőröket, ők tudni fogják, kifélék, mifélék költöztek újabban a Lovas-majorba. Visszatekintett. Két lovas volt a nyomában. Teljes vágtában közeledtek a postakocsi felé. Fölbecsülte a távolságot a városig, megnógatta a lovakat, és állandóan vissza-vissza- nézett. Egy pillanatra arra gondolt, hogy nem is őutánna vágtatnak. Biztosan megbújtak a malomból a városba vezető út melletti akácligetben. Szerencséje volt, hogy váratlanul a rövidebb út mellett döntött. A lovasok gyorsan közeledtek, a lovak patái alól fű röp- dösött elő. Bizonyos volt, hogy a postakocsi nem nyer egérutat, hiába üvöltözött a lo vakra, hiába csapkodta őket az ostorral, a kocsi és a lovasok közti távolság egyre fogyott. Száraz idő volt, de a füves rét így is fékezte a kocsikerekek forgását. Segítenie kellett magán. A kocsibakhoz kötötte a gyeplőszárakat, az ülés alól előhúzta a katonapuskát, fölhú- zódzkodott a felső csomagtartóra és egy láda mögé hasalt. Nem sokáig teketóriázott, nem gondolkodott azon, jogában van-e mindez, megcélozta az első lovast, és lőtt. Ki tudja, azok ketten tulajdonképen mit akartak? Nem látszott, hogy fegyvereik vannak. A lövés után az első rögtön megfékezte lovát és a fűbe vetette magát; a másik hasonlóképpen cselekedett. Meglepődve látta, hogy lovaik védelmében fekve maradnak, de a biztonság kedvéért mégegyszer elsütötte fegyverét. Amikor megnyugtató távolságra ért, a férfiak felálltak, lovaikra ugrottak és ellenkező irányba kezdtek ügetni. Lassan-lassan eltűntek. Már éppen vissza akart ereszkedni a csomagtartóról a bakra, amikor a postakocsi tavaszi áradás után fönnmaradt homokszigetre futott, és az elülső kerekek rejtett gödörbe szakadtak. A kocsi megtorpant, a lovak leszakadtak róla, elterülve lábukat törték és véresre horzsolták a hasukat. Bodnár lebukott a csomagtartóról, de aznapi szerencséje nem hagyta cserben, mert kabátja beleakadt az ostortartó vas hüvelyébe, s ez lefékezte esését. A földre zuhanva elvesztette eszméletét. A postakocsi feldőlését senki sem vette észre. Amint magához tért, rémülten fölugrott, de a viperák túlélték a csapást, a szakajtó sértetlen maradt. A város szélső házaiban lakók figyelmét a postakocsi szerencsétlenségére csak a puskalövések hangja hívta föl, a kocsis ekkor végzett a póruljárt lovakkal. 7 Egy ideig nem járt postakocsival, kézbesítőtáskával ténfergett a városban. Munkájától nem volt elragadtatva, kiábrándultán tette dolgát. Kérte vissza magát a postakocsira. Egy idő után eleget tettek kívánságának, kisegítőt osztottak melléje, és más útvonalon kellett járnia. Ez sem volt ínyére, a malomba csupán este járhatott, úgy is csak biciklin. Minekután őszig semmi különös nem történt, minden visszatért a régi
