Irodalmi Szemle, 1977
1977/8 - LÁTÓHATÁR - Ballek, Ladislav: Délvidéki posta (elbeszélés)
des, kopasz ember volt, három lánygyermek apja, fürge kezű; még nem fordult elő, hogy valamilyen gép kifogott volna rajta. Rendszerint körülnézegette, letette sildes bőrsapkáját, nyitott tenyerével befödte viaszsárga fejét, és egyszeriben elszomorodott. A megjavítandó szerkezetekhez csak szomorúan, csöndes töprengésben értett. Ügy látszott, hogy a hibát nem is a gépben, hanem saját fejében keresi, csakhogy abban nem volt zűrzavar, az mindig tiszta volt. Miután jól kitöprengte magát, jókedvűen munkához látott. Veszélyes volt megzavarni, talán annyira veszélyes, mint műhelyének gépeihez közelíteni: nem voltak lefödve, a szabad ég alatt sorakoztak, noha tisztán, hiánytalan rendben. Mintha neki épp a rútság tetszett volna bennük, amit a tisztességesen öltözött emberek, különösen a nők a gépeknek nem tudtak megbocsátani. Ján ismerte Fodort, a vízvezetéket és a fürdőszobát javította náluk. Nem akart velük ebédelni, megvárta a maga savanyú krumpliját. Legidősebb lánya hozta el neki biciklin. Leült a lépcsőkre, keresztet vetett és módszeresen falatozott, visszautasítva a fölkínált széket is. A másféle étel meg a kényelem mintha komolysága, egyszerűsége és ötletessége rovására ment volna. Mindenki szerette, jó szolgálatokat tett, munkájának becsü-' lete volt, s jóhírt hozott mindenkire, akivel barátkozott és beszédbe elegyedett az utcán. Komoly férfi volt, életrajza becsületére vált volna minden tankönyvnek. Munkája végeztével készségesen ivott, s miután biciklire ült, sokáig kacskaringózott, amíg a tervezett irányba sikerült elindulnia. Otthonában a négy nő feledékenynek, élhetetlennek tartotta, mert mindig csak azt jegyezte meg, amit kellett, s azt csinálta, amihez értett. Gyakorlatiatlannak látszott, mert nem volt az. A borral szembeni hajlandóságát ezzel az alázatos mondattal védelmezte: — Iszom egy kicsit, hogy benőjön a fejem lágya. Az apa Fodorral kivételesen eliddogált, a folyosón ültek, tetszettek neki az ilyen emberek, akik nem képzelik magukról, hogy ők végzik a világ legfontosabb munkáját. Azt tartotta Fodorról: — Valamiképpen büszkeség fogja el az embert mellette, mintha maga is értene azokhoz a dolgokhoz, amiről ő beszél. Olyan ember ő, akinek senki sem árthat. Jókedvének az egész család örült. Talán azért, hogy az ő családfőjük is képes csak úgy ok nélkül inni egyet, noha semmi különös nem történt. Jó volt látni apjuknak ezt az apró gyengeségét. Egy kicsit elüldögélt Fodorral az eresz alatti pádon, közönséges dolgokról beszélgettek, de aztán Fodor kereken megmondta neki, hogy kerülje Bodnárt, mert az egy közönséges, mocskos szájú faragatlan tuskó, semmi jót nem tanulhat tőle. Jánnak se jutott eszébe a postás egyetlen jó tulajdonsága sem, ezért inkább hallgatott. S így megtudta, mi történt tegnap Bodnárral. 6 Bodnár Zsigmond nemrég vett egy szárazelemes német katonai rádiót az egyik városi kaszárnyában, feketén. A készüléknek fölbecsülhetetlen erénye volt: rövidhullámú vevője rendkívül érzékeny, s fölállított antennájával Bodnár hallgatni tudta a környék katonai adóit is. Okkal tette. Az akácerdőben katonai fogolytábor terült el, nagyobb számú hadifogollyal, akik a bírósági végzésre vártak. Némelyek azért, mert rosszkor kezdett el viszketni a talpuk, mások nem a győztesek oldalán találták magukat, ismét mások jó üzletet csináltak a háborúból, egyesek nem bántak jól a civilek vagyo nával és a civil nőkkel, a többiek pedig egyszerűen együgyűek voltak s a birodalom első győzelmeit követően elvesztették hitüket a lelkiismeret szükségességében. Az el. hagyatott Agárdy-major éppen elhagyatottsága révén volt alkalmas gyűjtőtábornak, de már kevésbé jó azért, mert mégis csak egy közönséges major volt. Katonák őrizték, csakhogy... Istenem, háború vége volt! Senki sem csodálkozhat azon, hogy egy kicsit közönyösen néztek a háború jelentéktelen visszamaradottjaira, s ki tudja, hányadrangú politikai ringyókra, akikre most senkinek sem jutott ideje, és azokra a szerencsétlen balfácánokra, akik szerettek volna minél gyorsabban kimászni a slamasztikából. Hiszen ki az, aki a háború forgatagában egyszer vagy kétszer össze nem tojta magát?
