Irodalmi Szemle, 1977
1977/7 - NAPLÓ - Duba Gyula: A megmaradás hirdetője
lenség rávetette magát és emberi méltóságában porig alázta, éppenséggel a Jóság sebzettjének vére nyomát követve fedezte föl az ő tartózkodási helyét. Megjárta Doftanát, a kövekből rakottat és a metaforikusai. Megmerítette homlokát az országos határokon túli írói siker fénykörében. Szája szögletére újabb keserű ráncot vésett a mindannyiunkat ráncba szedő önvizsgálat, az elkerülhetetlen, amely odatétetett le minden nemzedék útjába. Akkor is, ha némelyek úgy gondolják, hogy társadalmi, nemzeti, nemzetiségi kötelezettségeiket elvágva az angyalok köntösében sétálnak föl az Olimpuszra. Lám, kedves Pista, holtodban is vitakedvet sugárzol a búcsúztató barát és írótárs szavaiba. Hogyan is tudtunk volna véled egyetlen percet bár úgy eltölteni, hogy prófétikus szenvedélyed meg ne perzselte volna a társadalmi, a politikai közöny sápadtjait! Hol az a nemzedék, amely a te lobogáso- dat az elkötelezettségben újraéleszti a közügyi felelősség terein. Talán azt mondanád: ember emberrel büntetlenül nem találkozhat, egyik a másikra ütjük a kölcsönhatások jeleit; mi, akik veled nemcsak találkoztunk, hanem sorsunk közös kenyerét is ettük, régmúlt napok borát is ittuk, dalait dúdoltuk, akik a szilárd jellem s az emberi tisztaság példájaként néztünk föl rád s nézünk ezután is arra, aki voltál, a legjobb törekvéseinkben fedezünk majd föl újra téged, akinek puszta léte is, hallgatása is: erkölcsi mérce volt. Dirib- darab eszmék között a hézagtalan forradalmi rajongás voltál, mozaikjellemek között az egyfából faragott karakter, ifjúkori eszményeidben a hűség Mikes Kelemenje. De hát mi lenne más az írás, az önként vállalt kötöttség, ha nem az elet reggeli óráiban megismert fejedelem őrizete, a Választás — Rodostóban is, az emberi magány Márvány-tengerének partján is, ahol a valamikori felkiáltójelek kérdőjelekké komorulnak, s a káprázatok horizontján a reménység újabb szellemtornyait kell megkeresnünk. Csodának mondottalak, Pista, fájdalmas, hogy nem kell tartanom már szerénységed legyintő mozdulatától. A szegénység mélységei dontak föl irodalmunk nagyjai közé; az Adyval álmodó proletárnyomor az ő mérhetetlen gazdagságának bizonyítékaként. A bizonyíték, aki voltál: erkölcsi hatalom marad számunkra. Gyermekeink, a szabadság játszóterein, a jogaiba lépett humánum védőszárnya alatt csodálkozva és bizonyára megrendülten hallgatják majd annak az embernek szavait, aki Réz Mihályék szegénységéből nőtt föl a mara- dandóságba. Ha elmégy is, velünk leszel a Boldog utcán túl és innen, közös pillantásunkban az igazi Boldog utca felé. Nyugodj békében! DUBA GYULA Szívszorongva figyeljük immár egy évtizede talán, hogy egyetemes nemzeti irodalmunk e századi nagy nemzedékének lassú távozásában hogyan hagynak magunkra azok az író-óriásaink, akik korunk szocialista szellemi történelmét megérték és megteremtették. S közben a nagy természeti metaforára gondolunk: az ég felé nyúló szálfák kidőlnek egymás után. S a sokszor váratlan hullásuk robaját követő elnémulás nagy csendjében — amikor a hasonlatul választott erdőnek még az ösztönösen éneklő madarai is elhallgatnak egy pillanatra — tétován nézünk körül és aggódva keressük: a kidőlt szálfák helyére hol nőnek új, erős törzsek a magasság felé? Hogy az erdő tovább éljen. Hogy az irodalom s benne a nép teremtő ereje megmaradjon. S a kimondott szó, az Sütő András ötvenéves A megmaradás hirdetője
