Irodalmi Szemle, 1977

1977/7 - NAPLÓ - Duba Gyula: A megmaradás hirdetője

anyanyelv ne váljon sekéllyé és ne veszítsen nemes csillogásából, megtartó erejéből. Nézzük a közeli és távolabbi bérceket, a termő horizontokat és keres sük a magyar írásbeliség erejét jelentő, az alkotói folytonosságnak mély népi gyökerekből táplálkozva élő biztosítékait, az egyetemessé munkált nemzeti humánum és írói erkölcs időbeni folyamatosságának megszakítatlanságát.

S látjuk — másokkal együtt — Sütő Andrást, ahogy erőteljesen beérkezik a prózaíró gazdag és termékeny korszakába, amikor munkabírásával és élet- tapasztalatainak érett bölcsességével isteni teremtő erő módjára hozza létre életünk új és egyedi szellemi értékeit. Figyeljük őt, ahogy egyre lombosabban pompázó írásművészetével felnő az egyetemes magyar szellemi termés értékrendjében egészen a csúcsokig. S örömünk még nagyobb, amikor számbavesz- szük azokat a maradandó értékeket, melyeket növekedésében természetes biztonsággal magával emel.

Mindenekelőtt szűkebb nemzetiségi közösségének — népének élő melegét és nyelvi pompáját, írói erkölcsével és felelősségével szoros egységben. Már az Anyám könnyű álmot ígér című vallomásos esszéregényét olvasva megcsodáltuk az írónak azt a felfigyeltető képességét, hogy nála az írás elvonatkoztató jellege és szavakból font fogalmi bilincseinek kényszere nemhogy lehűtené a mindennapi életben megnyilvánuló, egyszerű emberi kapcsolatok melegségét, hanem mintha éppen felhevítené azokat. Az emberekről úgy tud írni, mintha akiket szeret, rokona, barátja, közeli jóismerőse és fegyvertársa lenne. Az erdélyi táj — az erdők, hegyek és pisztrángos hegyipatakok — mintha egészében az övé lenne, melynek elemeihez tulajdonos gazdaként óvón és módfelett ragaszkodik. Majd később útirajzaiban, visszaemlékezéseiben régmúlt idők tanulságos emlékeként megjele nik a történelem és kiderül, hogy az is Sütő Andrásé, a tulajdona: érzi és éli, állandóan magában hordozva azt. Saját életútiáról — tanulmányairól, moz galmi munkájáról és írói próbálkozásairól, törekvéseiről, — is olvassuk sorait és ilyen gondolatunk támad: sokat tud adni, hisz gazdag, azért, mert életében egyéni határozottsággal tett, de mindig közösségben érez és gondolkodik. Másokra, sokakra, mindenkire szüksége van, hogy önmaga lehessen. Esetében az írói önzetlensének ritka példájával találkoztunk, melynél az alkotói ambíciók, az individuálistól messze, eredendő természetességgel közösségiek. Innen írói világának gazdagsága és meggyőző ereje, mellyel tudatos programját szolgálja: pontosan a lét lehetőségét a megmaradást. Jó és korszerű program, egyszerre emberiség-, nép és emberközpontú cél; hiszen az egyetemestől az egyénig bontható: az emberiség megmaradási vágyától a legkisebb nyelvi népközösség gondjaiig és élniakarásáig.

Ilyen a felelőssége is: szülőfaluját ölelve vele magához, egyben a nagyvilágot fogja át óvó szeretettel.