Irodalmi Szemle, 1977

1977/7 - FÓRUM - Tőzsér Árpád: Szimbólum és szimbolizmus

Ezért torpan meg a versmondat, marad egyelőre befejezetlen a mondatszerkezet. „Mennyboltnyl súly a földbe —”. Félbe marad a fő motívumok vonulata, s az induló epizód képsor a „mennyboltnyi súly” jelentését magyarázza. Megtudjuk, hogy ez a súly a „nyarakkal”, s a „téllel”, tehát a természeti idővel kapcsolatos. S habár az évszakok váltakozása a természet rendje, ez az idő rendkívüli, „súlyos”. A képsor az „érett hold” metaforájával zárul, amelyben az „érett” jelző az idő kiteljesedéséi, a súly tetőzését jelzi. S ezek után a költő visszatér a versszak első sorához, de közben a magyarázó képek már újabb töltést indukáltak benne, s így alakul ki az indító sor végleges, a kiteljesedett idő szimbólumával (érett hold) dúsított formája: „Mennyboltnyi hold a földbe nyomja”.

A versszak képei a címben megjelölt természeti tárgy jelentéskörén belül maradnak. Pontosabban: azon belül (vagy azon belül is) magyarázhatók. Mert ugyan ki ne tudná, hogy a természet is „rendkívüli időket” él, hogy a tudósok az évszakok zavarairól beszélnek, nyersanyagforrásaink kimerülőben vannak, a levegő s a folyóink szennye zettek, s hogy egy esetleges atomháború a természet pusztulását is jelentené? S ezzel egy időben: hogy az emberiség megmaradását célzó tudományos-technikai forradalom első fokon a természetet akarja forradalmasítani! Mindez valóban „mennyboltnyi súly" a hagyományos természetkép felett!

De a strófa — természetesen — tele van antropomorf elemmel is. Bábi Tibor „mes terségesen teremtett óriásnak” értelmezi a „Bércbálványt”, s annyit valóban látnunk kell, hogy a vers tárgya emberként viselkedik: válla van és szíve. De ilyen alapon nevezhetnénk szimbolista versnek Petőfi Tiszáját, Arany Toldiját, s Juhász Gyula Magyar táját is, s a magyar lírai realizmusnak megannyi remekét, csak azért, mert bennük a folyó láncát letépő őrültként vágtat a rónán át, a napnak „nagy vörös palástja” van, s „szürke fűzfák guggolnak a bús víz holt ága mellett”. Azaz az óriásként elképzelt sziklabérc nem „mesterségesen teremtett óriás”, nem transzcendens lény, hanem egyszerű megszemélyesítés, amely első fokon a leírt tárgy szemléletességét szolgálja. Az így megjelenített tárgy természetesen a megjelenítő szubjektumot is kifejezi, de csak mint stílus, mint látásmód, és semmiképpen sem tehetünk egyenlőségi jelet az ábrázolt és az ábrázoló közé.

A következő versszak tovább rajzolja a tárgy kiterjedéseit, térbeli fekvését. A negye dik versszak a magasságát motiválta, ez a mélységét érzékelteti:

A rétegek a palák a számtalan kristályszerkezet a jémek teliérek

lenti bomlott tüzek vonják magukhoz a keménység deleje A tömbök

nagy ölükbe vennék

A részletező természetelvű ábrázolás véglegesen meggyőz bennünket arról, hogy a címben szereplő „bálvány” szótári jelentései közül a költő a valamennyiben jelenlevő természeti tárgy fogalmát akarja aktivizálni, s körét egyben a szó tájnyelvi s archaikus jelentése, a nagy kő irányába szűkíteni. (Ilyen vonatkozásban különös jelentőséggel bír, hogy a bálvány „nagy kő” Jelentését éppen Varga szűkebb hazája, szülő földje ismeri és használja. De erről a vers antropomorf elemeit, mintegy másik jelentéssíkját elemezve szólok majd részletekben.)

S itt engedtessék meg egy kis kitérő. A „bálvány” szó mellett a „bérc” kifejezés szintén szűkítő-magyarázó funkciójú. A nyelvtörténet több hasonló módon képzett kife jezésünkről tud.

Ki ne ismerné pl. a „zúzmara” szavunkat! Azt viszont már kevesebben tudják róla, hogy tulajdonképpen két szóból áll, s a két sző összekapcsolva — tautológia. Az összetétel „mara” tagja ugyanis azonos a szláv (szlovák?) „mráz” szóval (a magyarban az átvétel után egy ideig „maráz” volt, majd a magyar nyelvérzék ezt igének érezve, elvonta belőle a „mara” alakot), amelynek jelentése szintén „zúz” (dér). S hasonló az etimológiája a „kutyapecér” szavunknak is (a szlovák „psiar” — a középszlovákiai nyelvjárásban „psär”, a magyarban korábban „peszér” — Jelentése: sintér) A magyar népi nyelvtudat számára sem a „maráz”, sem a „pecér” jelentése nem volt