Irodalmi Szemle, 1977
1977/6 - MŰHELY - Hodek Mária: Szimultán ritmus a magyar népballadákban
HODEK MÄRIA Balladáink irodalmában kevés szó esik a balladák verstani, de főleg prozódiai sajátosságairól. Ha mégis foglalkoznak velük, akkor is csak általánosan ismert, irodalomelméleti megállapításokat közölnek. Pedig a népballadák verstani szempontból is változatos, de áttekinthető rendszert alkotnak. Ennek igazolására három Zobor-vidéki népballada elemzése is elegendő. (Szeretném hangsúlyozni, hogy a három saját gyűjtésű népballadát tartalmi szempontok alapján választottam ki, s a verstani rendszert alkotó sajátosságok, illetve eltérések így még nagyobb súllyal esnek latba.) Induljunk ki a népballada meghatározásából. Mi a népballada? A népballada egész Európában nagyjában ugyanaz a műfaj: többnyire rövid, drámai jellegű epikus ének, ám a közös vonásokon túl annyi népi-nemzeti sajátosságot mutat, hogy eleve sikertelen volna általános érvényű definícióval kísérletezni. Magyar vonatkozásban még ma is hivatkozhatunk azonban Gregus Ágost klasszikus meghatározására: „A ballada tragédia dalban elbeszélve”, még rövidebben: „drámai dal”. Cselekménye szaggatott, a legfontosabb mozzanatokra szűkített, s többnyire párbeszédes. A klasszikus és újabb meghatározásokban is szerepel a „dal”, „ének” minősítés. Ez természetes, mert a népballadát mindig éneklik. Dallam nélküli ballada a folklórban nem volt és nincs. A szöveggyűjteményekben közölt balladákat viszont dallam nélkül is teljes értékű irodalmi alkotásoknak tekinthetjük, akárcsak az ismert költők verseit. A magyar népballada kötöttsége többirányú. A mellékelt három balladában a vers- szakok mindig ugyanannyi sorból állnak, illetve a Bagolyasszony tagolatlan. A sorok izometrikusak, azaz egyenlő szótagszámúak. Minden sornak saját dallama van, amely a másik sor dallamával nem cserélhető össze, s amely a következő, illetőleg bármelyik versszakban ugyanazon a helyen ismét fölhangzik. Rendezettségérzésünk azonban nemcsak a dallamból adódik, hanem abból is, hogy a mondott szövegben is akusztikai összefüggéseket észlelünk, azaz a nyelvben levő hangtani elemek törvényszerűen ismétlődnek. Ez lehet a szótagok hangsúlyosságának és hangsúlytalanságnak valamiféle rendszere, lehet a szótagok hosszúságának és rövidségének különbözéseiből származó rendszer, és lehet azonos vagy hasonló csengésű szótagok visszatérése. Népköltészetünkre a hangsúlyos verselés jellemző. A Bagolyasszony utolsó két sora 15—15 szőtagos, míg az első tíz sor 10 szőtagot tartalmaz soronként. Ebből az következne, hogy felbomlott az ízometria. A forma kötöttsége, illetve az első tíz sor izometriája azonban szinte rákényszeríti az énekest, hogy a szöveggyarapodást (szótaggyarapodást) dallamismétléssel, hangaprőzással oldja meg, vagyis hogy a külső forma kötöttségeit még Ilyen ritka esetben is tiszteletben tartsa. A szöveg tartalmi jelentését hordó sorok: Ha az / itt vóna // olyat / perdünék, mint a / karika! Ha az / itt vóna // olyat / ugranék, mint a / paripa! Énekelt szöveg: Ha az I itt vóna // ha az / itt vóna olyat / perdünék, mint a / karika // mint a / karika! Szimultán ritmus a magyar népballadákban
