Irodalmi Szemle, 1977
1977/5 - KRITIKA - Koncsol László: Rácz Olivér: Álom Tivadar hadparancsa
állapotának helyreállításáért emel szót. Világszemléletének kulcsfogalma a szeretet, de ez az érzés nemcsak az emberre, hanem fákra, állatokra és tárgyakra azonos intenzitással sugárzik. Rácz tehát a világot hangsúlyosan nem az akarat, hanem az érzelmek • rendszerében méri. Az indulatnak ugyancsak kevés szerep jut ebben az attitűdben. Hőse, Tivadar szelíd, poetikus, mintha egy kicsit az ermemonville-i filozófus követője, vagy az Assisi lelki testvére volna. A gyűlölet világában az állat mint a legtisztább szeretet hordozója. Jellemző, hogy miután a hős az Álom Tivadar vétkében fegyveresen is leszámolt a gonosszal és magára marad, egy kutyát fogad barátságába, csupa szív és csupa ész kutyát a szívtelen és esztelen világban, s vele vág neki a hegyeknek. Az eddigiek során föltártuk, hogy Rácz főleg figyeli és minősíti a világot, hogy erkölcsi értékeiben ábrázolja s főleg érzelmi alapon közelíti meg. Hozzá kell még fűznünk, hogy Rácz világszemlélete elégikus, a tragédiák fölött ott villózik az életben maradottak természetes életöröme. Van Rácz derűjében valami naiv és gyermeki vonás, valami a népmesék vagy az archaikus görög szobrok keveset eláruló, sokat sejtető mosolyából. Talán nem véletlen ez a párhuzam. Rácz mind regényében, mind az Alom Tivadar ciklus novelláiban egy hős, benne egy típus, sőt egy történelmi kultúra átállását dokumentálja művészi eszközeivel, ahogyan az archaikus görög művészet derűje is az átmenet korában jelenik meg az öröklött formán. Minden ilyen átállás derűs, bizakodó. Rácz prózáját hősköltészetnek is fölfoghatjuk, de nem hőssel, hanem antihőssel: Tivadarban sok az odüsszeuszi és semmi az ahilleuszi vonás, vagyis visszautalva Az ismeretlen katonára („Nem, kisasszonyom, férfi volt. Igazán férfi volt”) és a Vidéki szálloda egyik kitételére („egyszer majd háborútól és vezényszavaktól messze, gondtalanul megpihen, távol fegyver s vitéztől távol üszkös romoktól, gyilkos robbanástól, alattomos, hirtelen haláltól...”) — látjuk, hogy Rácz rejtett eposzi invokációja nem az iliászi „harag”-ot és nem az aeneisi „fegyver s vitéz”-t, hanem az odüsszeuszi „férfi” ihletét kéri a múzsától. A harccal szemben a kultúra, a mesterségek és a szeretet kultuszát. Az ősminta fölvillantása után akár be is fejezhetnénk ezt az elemzést, mert elég tisztán előttünk áll Rácz prózájának esztétikai lényege. A kisegítő párhuzam azt is jelzi, hogy az ilyenfajta elkötelezettség nem új eleme a művészetnek, ellenkezőleg, vele egyidős. Lényege, hogy egy társadalmi szempontból jól körülhatárolt hős a régi társadalmi szerkezetből átlép az újba, s viszi magával kultúrájának egységben megőrzött eszményi formáját és tartalmait. Ez azonban csak az első lépése Rácznak. Tivadar alapélménye az átállás, s Rácz ezt a mozdulatot esztétikailag is lefedte, azzal, hogy a forma és a tartalom a kötet első ciklusában néhány kisebb-nagyobb elcsúszástól eltekintve áthatja egymást és együtt játszik. Mi történik azonban az átállás után? Mi lesz Tivadarral az új helyzetben? Ezekre a kérdésekre próbál válaszolni a gyűjtemény második és harmadik része, változatlanul elkötelezetten, de mivel ezekben a novellákban már nem látjuk világosan a tartalom és a forma egymást fölfokozó dialektikáját, a kiáltó különbség az első és a többi kötetrész novellái között egyenesen kihívja, hogy további elemzéseinket ez alá a cím alá soroljuk be: 2. Elkötelezettség, véletlenszerű (inadekvát) formában Miután Rácz elvezette hősét az átlépés pillanatáig, s meg akarja írni, mi vár rá az új társadalomban, a régi formaegyensúlynak szükségszerűen föl kell bomolnia, hiszen az új tartalmi viszonyok, az új társadalmi feszültségek ábrázolása másfajta szervezést követel. Rácz tudja ezt, s az átállás utáni idők témáit a formakeresés jegyében írta meg, de hogy a formát meg is találta, illetve hogy ez az új forma megnyugtató volna, aligha állíthatjuk. Az új társadalmi szerkezet új konfliktusokat termel ki, s Tivadarnak szembe kell néznie velük. Háborúban a jó és a rossz élesen kettéválik, s könnyű a választás, kinek-kinek hajlama szerint. Ugyanilyen könnyű az írónak a minősítés, illetve az anti- tézisek ábrázolása az erre kialakult klasszikus elbeszélő formában. Ami a hős átállása után történt, a háború után, merőben új valóság. Bizonyos vonatkozásban egyszerűbb a réginél, mert osztályok konfliktusai nem bonyolítják, de ez
