Irodalmi Szemle, 1977

1977/5 - LÁTÓHATÁR - Kostrhun, Ján: A csuka (elbeszélés)

Tehénbőgés és kutyaugatás ütötte meg a fülemet. Eleinte azt gondoltam, hogy feszült izgalmamban a fülem cseng, de sajnos, nem így volt. A halastó szélén, ahová siettem, szomjas nyakak félholdja hullámzott. A tarka tehenek úgy nyomakodtak egymásra, akár a rózsafűzérben a golyók. Félhangosan szitkozódtam; a belém szorult csúnya szavak úgy gyötörtek, mint amikor torkán akad az embernek az étel. Az árnyékban, fatönkön ülve egy elnyűtt ember pöfékelt. Vissza akartam fordulni és észrevétlenül eltűnni, de az ember ráncos arca már mosolygott.

— Jó reggelt — köszönt rám. — Sétálgatunk?

Valami rosszat teszek talán?! — Néhány vízibolháért jöttem, ha megengedi. Kis halakat szeretnék fogni.

— Miért ne engedném? Nem vagyok én tócsősz.

Közelről nem látszott annyira öregnek, mint messzebbről. Inkább ápolatlan volt. Végtére is — az volna a furcsa, ha egy frakkos úr üldögélne itt. Elindultam visszafelé körül a tavon, az idegen csoszogó lépteivel a hátam mögött. Nem törődtem vele. Lehúztam a cipőmet és beléptem a vízbe. Lábam belesüppedt a sárba. Szedtem a lárvákat, letört faágacskákból és málnainda vastagságú fűszálakból készült rejtekhelyükkel együtt és raktam a zsebembe. Az idegen furcsa és kellemetlen vizsla tekintettel méregetett. Ezt nem bírtam ki, így hát rámosolyogtam.

— Maga már annyi csukát fogott? — vetette oda. — Csak most kezdem. — Válaszoltam ugyanolyan hanyagul.

— Nemsokára késő lesz — lódította fejét a nap felé.

— Azért sietek annyira.

— Legyen megfontolt.

— Köszönöm a tanácsát.

— Túl sokat nem ad rá, mi?

Hallgattam, elmenőben odabiccentettem neki:

— Viszontlátásra.

— Isten vele — préselte ki a száján az agyonrágott pipaszár mellett. — És sok szerencsét.

Megleptek a szavai. A hangja se igen illett a ruhájához. De nem sokáig töprengtem ezen. Mennyi furcsa sorsú ember él a földön, ha önmagunktól persze eltekintünk.

Kis halat sokkal hamarabb fogtam, mint reméltem. A hídon kis időre le kellett ülnöm, hátamat nekivetve a hűs kőnek. Óvatosan, mint mikor a puska eldörrenésére vár az ember, felemelkedtem és áthajoltam a mellvéden. Ott volt. Az én csukám. Moccanatlanul feküdt és napozott, érthetetlen nyugalommal és egykedvűséggel. Odadobok egy követ, hogy meggyőződjem róla, nem valami csodát látok-e — suhant át rajtam. Még egyszer ellenőriztem, jó helyen van-e a pedző, még egyet fordítottam a tekerő- szerkezeten. Lassan leeresztettem a kis halat a vízbe. Mozdulatlanul függött a zsinóron, talán már valóban régen megijedt. Isten tudja, mennyi ideig ültem a hídon és kapkodtam a levegőt. Égett a szemem, nem láttam rendesen. Alighogy a kis hal megérintette a víz felszínét, a csuka csapott egyet a farkával. A hatalmas úszó alig mozgott. Pontosan így akartam. Csak mennél tovább a tavirózsáktól! Mi az ördögnek is vannak ott, ha vázába se tehetők!

Lassan hátráltam ki a partra és tekertem le a zsinórt. Kis időre eltűnt szemem elől az úszó. Talán csak egy fél másodpercre. Mikor azonban ismét a víz tükrére néztem, sehol sem láttam az úszót. Csak a tündérrózsák és a juharfalevelek ringatóztak a vízen. Elkáromkodtam magam és határozatlanul két lépést tettem a part felé, majd vissza. Nem láttam, merre úszik a csuka. Csak a nylonszál mozgása sejtette a valószínű irányt. Óvatosan megfeszítettem a zsinórt, míg enyhe ellenállást nem éreztem. A zsinór a vizet szelve centiméterenként közeledett a tavirózsák felé. Gyors pillantást vetettem a partra. Már messze volt, túl messze ahhoz, hogy éppen e pillanatban akár egy lépést is hátrálhassak. A hullámzásba jött víztükör hallgatott. Kétségbeesetten igyekeztem ésszerű elhatározásra jutni. Végre tettem néhány lépést a hídon, hogy legalább némi előnyre tegyek szert a csukával szemben. Megfeszítettem a zsinórt és nem engedtem tovább. Erősen megrántottam, amennyire lehetett, fölfelé, hogy a kis háromágú horog mennél mélyebbre hatoljon. A megterhelt fék élesen felberregettt, és a nylonszál zizegve eltűnt a vízben. Az erősen meghajlott bot vége fenyegető ujjként mutatott abba az irányba, ahol a csuka az életéért küzdött.