Irodalmi Szemle, 1977

1977/4 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN - Mács József: Járni tanul az igazság Gömörben

kát államosították, csupán a traktort, a cséplőgépet és száz hold földet hagytak meg a vidék legnagyobb uraságának. Földesúr csépelte a parasztok gabonáját — ilyen csoda sem történt még Gömörben, s az emberek azt sem tudták, hogy a gép körül hogyan beszélgessenek vele (minderről írtam Adósságtörlesztés című regényemben). A szülői konokságot elég gyorsan legyőzte egy még erősebb konokság, amely miatt végleg kimaradtam a gimnáziumból. Éppen akkor, amikor anyám már a negyedik arany stráfot varrta fel a sapkámra. Ogy jártam ki a negyedik osztályt, hogy egyszer sem léptem át az iskola küszöbét. Apám megvette egy saját kézjegyével ellátott nyilat­kozatért, amely szerint Magyarországon folytatom tovább a tanulmányaimat. így lettem aztán négy gimnáziummal egylovas—szekeres gazda, s járatos olyan udvarokban, ahonnan az egyik lovat elvitték a háborúba. így barátkozott meg pónim a falubeli lovakkal, s ismerkedtem meg én a szántás, vetés, boronálás örömével. Persze, csupán én láttam úgy, hogy lehet valaki falun lóval és szekérrel is paraszt. Apám, anyám másképp ítélték meg a helyzetet. Addig beszéltek a lelkemre, míg végül rászedtek, hogy a pónit cseréljük el fejőstehénért. Mert a lóból másoknak, a te­hénből viszont nekünk lesz hasznunk. Megjelent aztán nálunk egy nemesradnóti em­ber, egészen biztosan Pósa nevezetű, mert ki nem ilyen nevű Pósa Lajos falujában, s a tehenét bekötötte az istállónkba, a pónit meg elvezette öt kilométerrel lejjebb, Rimaszécs irányába. Sírtam utána nagyon keservesen. Sajnáltam a kis lovat, ispánsá- gomat, egylovas-szekeres gazda mivoltomat. S jóformán még fel sem száradt a köny- nyem, amikor apám határozottan, ellenvetést nem tűrő hangon azzal állt elő: — Nem nőhetsz úgy, mint erdőben a fa. Tanulnod kell. Mivel a magyar gimnázium­ban is csak bukdácsoltál, a szlovák iskola szóba se jöhet. Sárospatakra viszlek tanító­képzőbe. Nincs jobb dolga senkinek a tanítónál! S mire végiggondolhattam volna, mennyi további kínt, keservet jelent ez számomra, és főleg mennyi izgalmat, már ott is voltam az ősi diákvárosban, amelyben különösen délután orgona és harmónium búgása verte fel a csendet. Akkor még kántortanítókat képzett az intézet. Apám megnyugodva hagyott magamra szülőfalumtól nagyon távol egy olyan kisvárosban, ahol engem mindenki megismert, akivel az utcán vagy a papír- és írószerboltban néhány szót váltottam. Sehol másutt nem kérdezték tőlem annyiszor, mint Sárospatakon: ugye, gömöri vagy? Mi újság Falócországban? S végképp nem értettem, hogy magyar szakos tanárom miért írt Mócsot a noteszébe, mikor én egészen érthetően Mácsot mondtam. Megnyugodva hagyott ott azért is apám, mert hogy onnan már nem nyargalhatok minduntalan haza, mint Rimaszombatból. Ha más akadály nem is lenne Patak és a szülőfalum között, ott a határsorompó, amely úgy választja el egy­mástól a két szomszédos községet, Bánrévet és Lénártfalát, mint a szekérrúd az ökrö­ket. Persze a szülőföld vonzásában éltem a prepában is. S néha annyira elfogott a vágy, hogy nem törődve a mindenünnen rám leselkedő száz veszéllyel, sokszor egy-egy izgalmasnak Ígérkező futballmérkőzésére is hazavergődtem, különösen ha írtak a cimborák, hogy nehéz meccs lesz, szükség lesz rám. Apám magát és a nyugal­mát kímélve a végén már a fejcsóválgatásalt is abbahagyta. Belátta: erős vár a kál­vinisták zsoltára szerinti isten, de még nála is sokkal erősebb a szülőföld, a szülőfalu vonzása. Az az egy vigasztalta csupán, hogy jó helyre kerültem. Patakon, az ismert refor­mátus fészekben embert nevelnek belőlem. Honnan tudhatta volna, hogy alig ébredező szülőfalumból forrongó diákvárosba vitt. Olyan helyre, ahol a gimnázium dísztermében Veres Péter hirdette az új idők új igéjét a diákoknak. Ma is úgy látom őt, ahogy akkor jelent meg előttem: fehér ingben, lajbiban, fekete kabátban, csizmában és csiz­manadrágban, mint egy született paraszt Gömörország akármelyik falujából. Nem is hittem, amit mondott, amivel a nagy francia forradalomról szóló előadását megkezdte: — Honvédelmi miniszter lennék, vagy mi a jófene ... S hogy a bodrog-parti városban valóban forradalmi volt a hangulat, bizonyította az is, hogy Makkai Sándor püspöknek gyakran kellett magyaráznia Sárospatakon isten létét és mindenütt jelenvalóságát. Az új diákmozgalomnak olyan kiváló vezetői voltak, mint Szuhay Miklós (jelenleg a Marx Károly Tudományegyetem dékánja), Sarafi János (ma az Országos Tervhivatal főelő­adója) és Draskóczy László (most az egyik budapesti üzem gazdasági igazgatója). Ok alakították Sárospatakon a népi kollégiumot, s mintha ez már egyenesen II. Rákóczi­nak, a nagy fejedelemnek lett volna végakarata, elszállásolták magukat a várban,

Next

/
Oldalképek
Tartalom