Irodalmi Szemle, 1977
1977/4 - Bárczi István: Teremtés, Tudathasadás, Koordináták, A kör, Próbálgatom a verset, A legutolsó lépés, Az első szarkafészekig (versek)
Próbálgatom a verset Próbálgatom a verset. Tükrömben Modi eltört szem nélküli arca. Próbálgatom — mert fájok — az újjászületésem. A némaság nekem bojt. Pókhasú csendemből talán még kitalálok. Felkelek, lépek, járok. Mondom az egyszeregyet. Szólok, hogy helyre álljon a szavak régi rendje. Az ablakon túl máris biztatnak, integetnek — mint jó közönség — a fák egy új, győztes menetre. Próbálgatom a verset. Nem várok kegyelemre. A legutolsó lépés Eljön a legutolsó lépés minden zajos időtlenségben: most már könnyen kizuhanok az idők közti repedésen. Nem tart meg semmi terpeszállás — egy csattanás, s a billenő testből, mint elejtett órából kipereg a jövő idő. Az első szarkafészekig Utam kirepült a száguldástól. Későn vettem észre, akkor már pörgött a tengelyén, virágai csapatban menekültek, ragacs cigánybolhák lepték el testét, papsajt-lapostetűk. Nem volt menekülés. Küklopsz, az egyszemű nyüszített ennyire, mikor elvétette az irányt. Csak a színek árnyait láttam, a csúcsokat: szakadék-feketében. Utam kirepült a száguldástól, port kavart az idegen mezőn — egy szentjánosbogár sem virasztott teteménél. Memento mori! — búgták a csigák sürgősen visszabújva márvány házaikba. S előlopakodott a világ minden éhes szárnyasa. Zabáit a dög. Köröskörül sajgott a zsoltár, az idült dzsungel-nóta. Egy ösvény indult csak visz- sza a halálból — apró gázló az első szarkafészekig.
