Irodalmi Szemle, 1977

1977/3 - FIGYELŐ - Pomogáts Béla: Német G. Béla: Létharc és nemzetiség

imSEFSTEILCD

Németh G. Béla: Létharc és nemzetiség

Talán kevés szó esik róla szélesebb körű nyilvánosság előtt, de van a magyar tudományosságnak egy olyan vállalkozása, amely hiteles nemzeti önismeretünket segítheti. Az eszme és ideológiatörténeti kutatásra gondolok, amely egy évtizedes kitartó munka után most kezdi meghozni összegező eredményeit. A 48-as szabadság- harc előtti évek eszmetörténetét Pándi Pál és Lukácsi Sándor, a Világost követő korszakét Sötér István, a századvégét Kom- lós Aladár, az Ady-korszakét Király István, a harmincas évekét Lackó Miklós dolgoz- ta-dolgozza fel. Közéjük illeszkedik most Németh G. Béla eredeti kérdésekben és válaszokban gazdag tanulmánykötete: a Létharc és nemzetiség, amely az 1867-es kiegyezést követő évtized szellemi képét, ideológiáját, eszmevilágát rajzolja meg.

Ma már a vállalkozás maga elismerést érdemel. Hiszen a múlt század hetvenes éveinek szellemi-irodalmi élete (még Kom- lós Aladár és Rónay György könyvei után Is) jórészt ismeretlen terület. Pontosabban ismerjük a kor irodalomtörténetét de alig ismerjük ideológiáját: eszmetörténetét. Pedig éppen ezekben az években nőtt fel egy olyan új, tehetséges és kiművelt nemzedék, amely akár a „második reformnemzedék” szerepét is betölthette volna: Arany László, Grünwald Béla, Acsády Ignác, Bodnár Zsigmond, Pauler Gyula, Pulszky Ágost, Tolnai Lajos, Toldy István, Asbóth János és társaik. Legtöbbjük ma már a feledésbe merült. Tragikus nemzedék voltak valóban: nagy álmokkal és nagy tervekkel léptek a világ és a nemzet elé, álmaiknak a részben visszanyert függetlenség adott szárnyakat, azután sorra fulladtak bele a kiábrándulásba, keserűségbe, elhallgatásba. „Délibábok hősei”, „álmok

álmodói” voltak, s lettek kisiklott sorsok, megfeneklett életek.

Valami titok lappang e nemzedék szomorú végzetében: titok, amelynek nem lehet pusztán életrajzi magyarázata. A korban kell magyarázatot találni, a kor viszonyaiban, ideológiájában, eszméiben. Németh G. Béla, aki korábbi Arany László és Péterfy Jenő-esszéiben is a hetvenesnyolcvanas évek igényes és avatott értelmezőjének bizonyult, valóban a kor ideológiájában, pontosabban a koreszmék és a korabeli magyarországi valóság viszonyában kereste a nemzedék tragikus sorsának, a „második reformkor” elmaradásának, egy nagy ígéret elvetélődésének magyarázatát.

Németh G. Béla meggyőzően bizonyítja, hogy a hetvenes évek gondolkodásának tengelyében a pozitivizmus állott. Ez a pozitivista gondolkodásmód szabta meg a korszak bölcseletét, társadalomtudományi és művészeti nézeteit. Ez állott a realista irodalom fellendülése mögött, s még olyan korai szimbolista (vagy mások szerint: klasszicizáltan romantikus) költők világképére is ez gyakorolt alapvető befolyást, mint Baudelaire, akitől a modern költészetet származtatni szokás. A pozitivista filozófia: Spencer, Stuart Mill, Comte, Buckle, Darwin elméletei szolgáltak a hetvenes évek hazai gondolkodásának is kiindulás gyanánt. Az évtized reprezentatív tudományos folyóiratai: a Magyar Tudományos Akadémia Értesítője és a Budapesti Szemle híven jelzik a pozitivista filozófia, társadalomtudomány és művészetelmélet befolyását a fellépő nemzedék tudósaira és íróira.

A pozitivista gondolkodás szép eredményeket ígért: először is a polgári fejlődés