Irodalmi Szemle, 1977
1977/1 - Kovács Magda: A halálos kimenetelű álom (novella)
KOVÁCS MAGDA A halálos kimenetelű álom — A férjem egy bestiális gyilkos! Naponta megöl, megöl, megöl — tört ki szenvedélyesen a szőke asszony, akinek archaikus hangzású nevét soha senkinek sem sikerült még megjegyezni. Szomorú sorsú édesapja — egyiptológus szeretett volna lenni, de csak a pénzhamisítás tudományáig jutott el, s itt megrekedvén, egy nagyszabású pénzhamisító banda fejeként bukott le — a börtönben talált számára nevet, amit soha senkinek sem sikerült megjegyezni. Egy szépséges fáraó-lány viselte az ókori Egyiptomban, ki a szomorú édesapa álmában megjelenvén, arra ösztökélte őt, hogy ezzel a névvel jelölje, illesse majdan lányát. S mert oly szép volt álomban a több mint kétezer éves leányka áttetsző fehér leplei alatt, s oly sejtelmesen mosolygott, a szomorú sorsú édesapa gondolkodás nélkül megígérte kérése teljesítését. Ám a csélcsap fáraó-leányka nem jelentkezett többé a szomorú sorsú édesapa álmaiban, aki ettől egyre többet szenvedett, nem bírván menekülni azoknak a sejtelmes vonulatoknak az emlékétől az áttetsző leplek alatt, minek következtében minden két és fél — háromezer évnél fiatalabb nőt elviselhetetlenül otrombának, s visszataszítóan egyértelműnek talált. így felbolydulván lelki- állapota, egyre komorabb lett, s épp csak elintézte a formaságokat újszülött lánya neve körül — külön minisztériumi engedély kellett hozzá —, máris hozzálátott a pénzhamisításhoz. Évekig tartó megfeszített munkája eredményeként hatalmas vagyont sikerült félreraknia. — A pénzt — mint vallotta a bírósági tárgyaláson —, egy intézmény létesítésére akarta fordítani. Az intézmény tudósok és felfedezők sokaságával arra lett volna hivatott, hogy feltalálja az időgépet. A szomorú édesapát ugyanis egyetlen vágy éltette az emlékezetes álomkép óta: visszautazni az ókori Egyiptomba, s felkutatni a csélcsap fáraó-leánykát. Ehhez kellett volna az időgép és a pénz. — Lám! Lám! Az álmok olykor veszedelmesek! — jegyezte meg a Legfelső Népbíró a szomorú sorsú édesapa periratának margóján, majd miután egyedül maradt, előrelapozott, s az első lap tetejére, mintegy allegorikus címként, még odaírta a következő költői túlzást: A halálos kimenetelű álom. A Legfelső Népbíró zsenge ifjúsága idején szintén hajlamosnak érezte magát a furcsa álmokra, s ebből arra következtetett, hogy netalán- tán költő válik belőle, ha nem vigyáz eléggé. Acélos akarattal leküzdötte hát álmait. így aztán soha nem is került börtönbe. A szőke asszony viszont, akinek archaikus hangzású neve és szomorú sorsú édesapja volt, szenvedélyes kijelentése ellenére sem keltette hallgatóiban egy oszladozó, sőt többszörösen oszladozó hulla benyomását. Friss volt és rózsaszín húsú. Betoldás: említett rózsaszín hús a ruha szövetei alatt, föl, körülbelül a térdkalácsoktól az állig, bohókás kis zsírfodrokat vetett, mintegy nyomjelezve a húsban lejátszódó kifogástalan életzajlást. Semmiképp sem lehetett tehát
