Irodalmi Szemle, 1977

1977/10 - ÉLŐ MÚLT - Balassa Iván: Bodrogköz mondavilágáról

tassa, hogy annak a bikának a tökit tépjék, amelyik lejön a borulatból. így valahogy hátha meg fogok vele birkózni.

Minden úgy történt. Mikor a bika lejött a borulatból, akkor a bojtár is bikának válott, és nekimentek egymásnak birkózni. Mikor a számadó látta, hogy az ő bikája gyengül, elkezdte a másik bika hátulső kiskörmit verni. A két kutya meg úgy tépte a tökit, ahogy csak tudta.

Egy kis idő múlva úgy vélte a számadó, hogy a másik bika kezd gyengülni. Majd a borulat újra leszállóit alacsonyra a földre, és a bika bebújt a borulatba, elment. Az meg visszaváltozott bojtárrá. Akkor mondta el a gazdájának, hogy miről van sző.

— Ez most eljött értem. Ha én most nem birkózom meg vele, nem töröm le, akkor engem elvisznek. De mivel megbirkóztam vele, így már nekem békét hagynak. Hát most már szabad vagyok!”

A sámánok állatalakban, elsősorban bika képében való viaskodása rendkívül nagy múltú. így ie. II—I. évezredben megtaláljuk meglehetősen pontos ábrázolását azokon a sziklarajzokon, melyeket a Kirgiz Szovjet Szocialista Köztársaság területén a Fergani hegygerinc közelében fedeztek fel. A múlt század végén és századunk elején még éppen olyan kerek történeteket ismertek egyes szibériai népek, mint amilyenek a bodrogköziek. Lássunk ezek közül egy jakut eredetűt:

Két sámán élt egymás közelében a Középső-Viljuj folyó vidékén. Egyszer az egyik levetkőzött és az ágyra fekve mondta a háznépének:

— Igen, úgy látszik, közeledik az óra, amikor ellenségem végezni akar velem. Emberek, akik az én napom alatt jártok, amikor viaskodni fogok vele, akkor jöjjetek segítségemre, ki jégtörővel, ki vadászlándzsával. Csak mindig maradjatok mögöttem, semmi szín alatt me menjetek elém.

Ezután levetkőzött, lefeküdt, de azonnal bukfencet vetett a földön és már mint bika túrni kezdte a földet, mint általában a bikák teszik, amikor küzdelembe Indulnak. Egykettőre akkora gödröt ásott, hogy a küszöb alatt kitörhetett az udvarra. A háznépe figyelte, és látta a nagy küzdelmet de nem mertek segíteni. Végül abbamaradt a küzdelem, és a sámán zokogva azt mondta:

— Miért nem segítettetek, mikor megígértétek, és láttátok, hogy ellenségem fel- öklei?

Nemsokára belehalt sérüléseibe.

A kutatók sorra vették a magyar táltos-viaskodás elemeit és megállapították, hogy azok rendkívül pontos egyezését a rokon és más keleti népek hasonló hagyományaival. Ez valami közös forrást is feltételezhet. Minderre elegendő ha az egymástól több ezer kilométerre feljegyzett magyar és jakut hiedelemmondát egymás mellé állítjuk.

A táltos-sámán hit további elemeit is fel lehetne még sorolni a bodrogközi hiedelemmondákból. Vagy éppen egyesekben lehetne más régi elemeket keresni. Hiszen a kígyóval kapcsolatos mondák egyikét másikát akár az ókori Egyiptomig is el lehetne vezetni. Mindezek azt mutatják, hogy a mondaformába beágyazott hiedelemelemek, szinte be- tokosodva, még akkor is élnek, amikor már eredeti funkciójukat, jelentőségüket régen elvesztették. Erre azt hiszem, hogy keresve sem találhatnánk a bodrogközi mondáknál jobb példákat.

A felsorolt néhány adat is arról tanúskodik, hogy ezek a hiedelem-mondái elemek alkalmasak arra, hogy mélyen bevilágítsanak a magyarok életének, kultúrájának, hiedelmeinek legrégibb rétegeibe. A néprajzkutatók már hosszú idő óta hangoztatják, hogy bizonyos népi hagyományok feljegyzésére elérkezett az utolsó óra. Azt hiszem, hogy egyre inkább igazzá válik ez a megállapítás, különösen a mondákkal kapcsolatban. Éppen ezért arra kell törekednie a szakembereknek és az őket támogató önkéntes néprajzi gyűjtőknek egyaránt, hogy minél többet lejegyezve, minél többet örökítsenek meg ezekből a tudományos értékelés számára.