Irodalmi Szemle, 1977

1977/10 - ÉLŐ MÚLT - Balassa Iván: Bodrogköz mondavilágáról

veníteni. Megfelelő párhuzamokat a tőlünk keletre élő népek történeti mondáiban, de sokszor századunk feljegyzéseiben is bőven találunk.

Hérodotosz a szkíták királyának temetésével kapcsolatban azt írja, hogy „ötven ló hasát kiürítik, megtisztítják, kitömik és összevarrják” és úgy helyezik szerszámokkal együtt a sírba, hogy egész kíséretének legyen lova majd a túlvilágon. Az ásatások Hérodotosz helyes megfigyelését igazolják, nemcsak a szkíták, hanem a későbbi szarmaták, hunok esetében is.

Ez a temetkezési forma a középkorban is megmaradt, így többek között a tatároknál és a kunoknál. Ez utóbbiakról írja Rubruquis: „Néha meg a sírnál egy lovat ölnek meg, melynek húsát megeszik, bőrét pedig szalmával kitömik és négy póznára felállítják. ... láttam egy sírt, amely fölött négy rúdra akasztva tizenhat lóbőr függött.”

A finnugor népek körében is sokszor feljegyezték a ló bőrének kitömését a temetéssel kapcsolatban. így a voguloknál már 1663-ban írnak róla, de az osztjákok még a múlt század elején is gyakorolták. A cseremiszeknél egész részletes leírással rendelkezünk, a lappoknál, de távolabbról a tunguzoknál, sőt az altáji törzseknél is gyakori volt.

A lovak megelevenítését csak tudománnyal rendelkező emberek végezhették. Ilyen volt Czifra Gyuri kocsis is, akinek személyéhez a legrégibb hiedelemelemek tapadtak.

A különböző korokból származó sok összecsengő adat Kínától a Kárpát-medencéig terjedő olyan szokásról tanúskodik, amit a nagy területen hosszú ideig gyakoroltak. Kapcsolatukat pedig a nagyfokú hasonlóságon kívül történeti és földrajzi tényezők is valószínűsítik.

De más samanisztikus elemeket is említhetek még. így az égbenyúló fa meséje az egykori sámán szertartás emlékét a Bodrogközben is őrzi, de ennek egyes elemei a pásztorok hiedelemmondáiban is feltűnnek. így a pásztor olyan fa ágára kapaszkodik fel, ahonnan akkora messzeségbe ellát, hogy még a többnapi járóföldre elbitangolt jószágot is észreveszi és toazatérítheti.

Ezt jegyezték fel arról a bodrogközi gulyásról is, akit az uraság haragjában elenge dett. De a gulya nem maradt meg senkinek a kezén, hanem a lápba, nádasba kóborolt. Hívták is már vissza a pásztort, de csak akkor állt kötélnek, amikor kétszerannyi fizetést ígértek. „Akkor a gulyás elment a Becskedi-erdőbe, felült egy nagy fa tetejére, rágyújtott a pipájára. Hej, úgy jöttek vissza az ökrök.

A tiszttartó meg ott volt az erdőben, hogy már mit fog csinálni. Figyelte. Hát csak szeme-szája kimeredt, csak úgy jöttek bőgve, az egyik jobban mint a másik. Körülállták a nagy fát, amelyiken a gulyás ült, de még csak egyetlen híjjá se volt.”

Ezek a kétségtelenül samanisztikus elemek más társadalmi és gazdasági környezetben új funkciót kaphatnak. így a nagytudományú pásztor, kocsis ismereteit arra használja, hogy megregulázza az urakat, akik előtt az életben mindig meg kellett hajolnia, hu- nyászkodnia. Ezért állapítja meg kellő öntudatai Czifra Gyuri, a tudós kocsis: „Énnekem felmondani nem lehet, csak ha én felmondok és elmegyek. Ha majd nekem tetszeni fog, akkor elmegyek, de míg tetszik, addig engem nem lehet elhajtani”. így legalább ezekben a hiedelemmondákban az urasági cselédek, pásztorok fölibe kerülhettek gyűlölt uraiknak.

Számos bodrogközi monda szól arról is, hogy a garboncás vagyis táltos foggal, esetleg hat ujjal született. A felesleges csont a sámán egyik jellegzetes vonása, de sokáig azt thittük, hogy elsősorban a török népek körében elterjedt és onnan vették át őseink is. Ojabb kutatások kiderítették, hogy az uráli népek általában ismerték, ami korát minden bizonnyal igen mesze a régiségbe tolja ki.

A táltossá válás csaknem minden mozzanatához találunk a bodrogközi hiedelemmondákban megfelelő párhuzamokat. így többek között bikaalakban történő viaskodásről is gyakran szólnak ezek a történetek.

Az egyik pásztorhoz egy fiatalember állított be és bojtárnak szegődött. Jól végezte munkáját, nem volt vele semmi baj. Egyszer nagy vihar kerekedett és ekkor a bojtár így szólt gazdájához:

— Na, gazduram, menjünk a kunyhóhoz, de a legjobb botot vegye a kezébe, a két kutyát pedig biztassa, ha eljön az ideje. Menjen be a kunyhóba, és meg maradok a kunyhó szájánál. Én is bikának fogok válni, és nekem meg kell mérkőzni azzal a bikával, amelyik jön. De ha nem lesz segítségemre, az erősebb lesz, mint én. Majd gazduram csak a bikának a kiskörmét verje, ahogy csak bírja. A két kutyát meg arra biz