Irodalmi Szemle, 1976

1976/9 - Zalabai Zsigmond: Mérlegpróba (A „Négyek” költészete)

erőteljesebben (emlékezzünk csak például Cselényi Rapszódia a bodrogközi szélről című versére!); ugyanekkor a paraszti közösségből kiszakadt, „kétlelkűvé” lett értelmiségi is sokkalta drámaibban, mondhatnánk tragikusabban viszonyul' á szülőföldhöz, mint azt Tóth Elemér versel mutatják. (Irodalmunk középnemzedékének romantikától,-" szentimentalizmustól megfosztott szülőföld-képére lásd például Tőzsér Megtérésé ť, Cselényi László Aranyföldjét és Dombok]át, valamint az Öznyomon és az Ugrás a semmibe című Duba-novellákat).

A költő városi idegenségét, magánérzetét felpanaszoló versekből ugyancsak hiányzik a mélyebb, dialektikusabb valőságszemlélet. A Tóth-versek valósága egykönnyen felbillen: egy-egy meglátott probléma nem elemező gondolatot, hanem frázist, üresen kongó; fogalmakat vonz. így például az Utakban fölsejlik a dráma lehetősége („Aztán észrevétlen fájni kezd a kettőség, / a botladozó nyelvek dzsungele...”], a közhelyek és modorosságok elkenik a problémát l„megkeresni az emberek piros tintás (?!) szívét a bokrok alján (?!)... lehámozni a porunalom (?!) kérgét szívükről’’]. A Háromszáz- ezer emberben is adott a probléma (Pozsony, Hanva: két véglet életemben.”], ám ez- - úttal is csak közhelyeket, erőtlen fogadkozásokat kapunk: „...én is azért születtem, hogy megismerjem az igazságot (...), s ezért kell a hit, hit a valóságban, hit a békében, hit az emberekben, hit a nyárban” stb., stb.

A falu-város élménykört, a parasztsorsból indult, értelmiségivé lett egyén életformaváltásának belső tüneteit, életérzésmődosulását, intellektualizálódását Tóth Elemérnek a frázistúltengés miatt nem sikerült költészetté avatnia. A törvényfogalmazással ebben a témakörben adós maradt; korai élményeinek úgy fordított hátat, hogy valójában szembe sem nézett, meg sem küzdött velük.

A mélyben úszás kísérletei, az önmélyítés programversei, az új ars poeticák (Felnézek a napba, Sokarcú szavak, Először, Egyszérű beszéd, A halak mélyben úsznak], aztán az általános korproblémákat taglaló, a filozófiai általánosítás szándékával irdtti. versek (Elet, Küszöbön, A köd ősz hajú asszonyai, Csák elmondom, Percek] már tűt€-p dékéiben sem hordozzák a költő kibofcsátó Világát, a falüt. Erre a fordulatra, melynek- átmenetnélkülisége különösen Tóth Elemér második kötetében mutatkozott meg, Kön-' csol László is, Fónod Zoltán is fölfigyelt. Véleményünk szerint ezzel az átmenet nélküli'1 fordulattal magyarázhatók Tóth Elemér költészetének későbbi törései, elbizofiytalano- 1 dásai is. A külső revolúció nem pótolhatja a belső evolúciót; a fejlődésifokozatok átugrása csak kudarcokhoz vezethet. Tóth Elemér portréi, he'Iyzetdalái, tájleírásai,'lát-;-' tűk, még a szimpla érzéki valóságot sem tudták maradéktalanul költészetté avatni; törvényszerű tehát, hogy versei a gondolat valóságával, a -filozófiai(bb) megismeréssel és általánosítással még inkább adósak maradtak. Az A halak mélyben úsznak ciklus, „gondolati” költeményeinek „igazsága” törvényszerűen csak talmiság lehetett: „Állj. meg / a nagy mindenség ajtajában (...) és rúgd be az ajtót, / hadd tudják meg a b.e- rámozott mosolyok is I hogy ember áll a küszöbön / s hóna^álatt mint. friss virágcsokrot hozza az igazságot. [Küszöbön). -.,1

Tótfi Elemérnek második és harmadik kötetében (Ketten, 1966■, Kérgek, 1969) " sem Sikerült teljesen megszabadulnia az eddig felsorolt szemléleti és stiláris hibáktól. A Ketten „hosszú, tartott és kissé zsúfolt soraiban (...) van valami modorossúg (. hiányzik az igazi lírai feszültség, a drámai erő” (Koncsol László). A „nagyszerűen fogalmazott sorokat felhígítják a szólamok és a prédikátoros költői póz (...) a mélység, a tömörítés, valamint a szerkesztés fegyelme csak egy-két esetben bírja el az igénye-> sebb mércét” (Fónod Zoltán). A Kérgek sok verséből — Mészáros László szerint :— ugyancsak hiányzik a „kohézió: a sűrített lét és a kitágult világkép összetartó ereje”. Tovább kísért a frázis, a szokvány stílus, illetőleg az álmodernség veszélye, de ugyanakkor alakulófélben van már az a verstípus is, amely Tóth Eelemér költészetének jelt leget ad.

Második és harmadik gyűjteményét vizsgálva, mindenekelőtt valóságszemléletének a változására kell fölfigyelnünk. A halak mélyben úsznak programverseiben még világ- megváltó szándékok fogalmazódtak meg. A Ketten egyik ars poeticája már kevesebbet markol, s ettől kezdve Tóth Elemér lírájának egyre gyakrabban sikerül lényegesebbet fognia. Írni kéne című verse már nem hangoskodó program, hanem csendes töprengés,- afféle félhangos gondolkodás: „Írni kéne egy verset mindennapi használatra” a „fák karcsúságá”-ról, a „tükrök titká”-Tó\, a „tegnapi szomorúság”-ról, a „sarki öregasszony