Irodalmi Szemle, 1976

1976/9 - Zalabai Zsigmond: Mérlegpróba (A „Négyek” költészete)

Jóllehet, mindent megtanult a modern vers hogyanjáról, gyakran beéri a szokvánnyal (Különösen érvényes ez témáiban is, nyelvezetében is szürke gyermekverseire, Csikótánc, 1975). Legjobb költeményeiben alanyi és tárgyi, pszichikai tárgy és fizikai tárgy másolódik egymásba. Ettől az értékközponttól jobbra helyezhetjük azokat a „hasadt” verseit, melyekben a tárgyi leltár nem mutat túl önmagán, s a versnek így nincs mögöttes jelentése. E nagy versbokornak (Kép, Rét, Vihar, Alkonyat madárral, Két madaram, Apró képek, Március, Lángtollú madár stb.) egyetlen erőtlen ágát mutatjuk be: „fehér / kristályvilág / csend / minden mozdutütlan / csak az idő lép / néha egyet- egyet” (A tél katedrálisa). Az értékközponttól balra viszont azok az — ugyancsak hasadt — versei sorakoznak, melyekben az érzelem (a pszichikai tárgy) nem találta meg az adekvát fizikai tárgyat, a képiséget. A kínálkozó példák közül egy: „munkával telik ez a nap is / hogy a magány meg ne üljön / tört reggel fénye az ablak / lent az utca ködöt csörömpöl” (?!) Harmincöt. A mennyiségi és minőségi arányok egymáshoz igazítása még megoldatlan kérdése költészetének. Tárgyias — látomásos, jeremiá- daszerű versei viszont esztétikai értékük révén líránk élvonalában vívtak ki maguknak helyet; történelmi-szociológiai meghatározottságuk, világszemléletük sajátosságánál fogva pedig az összmagyar költészetet is gazdagítják.

TÖTH ELEMÉR (1940)

Bizonytalan tapogatózások után előre- és hátralépések kettősége jellemzi Tóth Elemér költői pályáját.

Bemutatkozó gyűjteménye (A halak mélyben úsznak, 1965) három ciklusra rendezi a költői élményanyagot. Kezdetben volt a szülőföld, a gömöri táj és falu, az Egy marék földszaggal ciklus élményköre, utána a városba és a tágabb világba vezető Uta- ké, végül a függőleges irányú terjeszkedésé, a gondolati mélyülésé (A halak mélyben úsznak). A három ciklus érintkezési pontjainak alapján Tóth Elemér korai lírájának téma- és motívumkörét a falusi élet — városi élet oppozíció köré rendezhetjük. Költészetünknek ezt a gyakori — Ozsvald, Tőzsér, Cselényi, Gál Sándor által is felmutatott

— élményanyagát Tóth Elemérnek annak ellenére sem sikerült új fénybe vonnia, hogy több oldalról is körülreflektorozta ezt a problémakört.

Az egyik oldal az indulásáról tudósító, önjellemzésekből kinövő programverseké. A Kiáltásban így ír: „Voltam én, /mint sokan mások, értelmén / nem gondolkodtam semminek.” Majd az ellentét következik: „Kiszakadt belőlem a múlt, / tisztító lángjaimba fúlt. (...) Legyűrtem régi énemet, / lett célom és a véremet / új vágyak tüze kergeti." A régi és az új én vívódásának, az ezt kísérő gondolatiságnak azonban alig- alig akadunk nyomára költeményeiben. A „célok” is frázisokra, látványos erőmutogatásra korlátozódnak: „van bennem erő, / hatalmas lángot lövellő, / a munkám lett a szerelem, j s jó szagú életkenyerem” (?!) Az Örök vágyakozásban ugyancsak retorika kendőzi az élményhiányt: „átfogni mindent szívvel, szemmel, / emberséggel, erővel, hittel, / elültetni egy szebb virágot, I rendbe szedni ezt a világot.”

A „szív”- és „emberség”-féle, élményfedezet nélküli fogalmaktól az érzéki valóságot tükröző leíró versekhez keresi az utat. Nem sok sikerrel. A szülőföldet idéző tájleíró versei nélkülözik a szemléleti frissességet, a felidéző erőt, a konkrét tájból kirajzolódó Szellemi tájat. Gyakoriak bennük a kopott kellékek I„Tengerbe esett már a tűznap, / de csillaglámpák még nem égnek...” — Alkonyat), nz iskolás fordulatok („Hóbundába bújt már a vén föld." — Tél), a képzavarba fulladó hasonlatok („Most alszik el az Utca, csordaszagú lepedőjét / mint kopott királyi palástot húzza végig a testén” — Este). Leíró költeményei egyrészt az erőtlen prózaiság, másrészt a rekvizitum-líra pólusai köré rendezhetők. A falusi élményanyag további tematikai-műfaji alcsoportjait portrék és helyzetdalok (Öregek, Vénasszonyok nyara, Anyám, Hazavárnak stb.), emlékképek és nosztalgikus hangulatversek (Valaki megjön, Emlék, Éjszakák, Otthon egy percre) alkotják. A stílus korszerűtlenségét a szentimentális-romantikus világszemlélet még inkább szembetűnővé teszi. Tóth Elemér faluképe valóságot hamisítóan idillikus, zavartalanul nyugalmas, jóllehet a — gyakran nem éppen fájdalommentes — társadalmi változás éppen a hagyományos paraszti világ bomlásában mutatkozott a leg-