Irodalmi Szemle, 1976
1976/9 - Bereck József: Öregem, az utolsó — II.
— Szóval, ismersz .... — mondta tanácstalanul. — Hát nem annyira, de ismerlek — válaszolta gyorsan, teljesen természetes közvetlenséggel. — Én is Pécsre járok suliba, a Nagylajcsiba. De nem abba az osztályba, amelyikbe Frank. Különben sokat beszélt már rólad. Nem vagyunk annyira jóban, de tudod, mindketten kollégiumban lakunk, s ha hazajön, jó ha nekem is hoz valami hazait. És természetesen fordítva ... Most nyári gyakorlaton van. Tudod? Voltál már náluk? Én, hôľ istennek, felmentett vagyok... Dühöngtem magamban, mert ő is a boltba tartott, friss kenyérért, s így nem várhattam meg a vágóhíd előtt, hogy Aladár kirakja cuccát a nagy sárga fal elé. Pedig veszettül kíváncsi voltam, tart-e még fölénye, szenvtelensége. Érezni-e, hogy szobájában égő villany titkát akarom megfejteni. Kifinomult ösztönei figyelmeztették-e a rá leselkedő veszélyre? — Gyere, én is éppen kenyérért megyek! — unszolt mosolyogva, s mivel hirtelen semmi kifogást nem találtam a maradásra, magamban máris Csúnyalánynak szólítottam. A bolt felé lépkedve aztán megállapítottam, hogy inkább dumás, mint csúnya, de új nevét már nem vontam vissza. Úgyse tudtam az igazit... Útközben egy pillanatra sem állt be a szája. Kétszer meggyóntatott. S mit tehettem volna? — ...igen, másodikos vagyok, bedobó az iskola kosárlabdacsapatában, már másodszor az év játékosa. Egy prágai ifjúsági tornán felfigyelt rám a Sparta edzője, de mondtam neki, hogy csak úgy kosarazok, passzióból, a Gdanszki Tengerészeti Akadémiára készülök, az a fontos, hogy oda bekerüljek, de előbb végig kell csinálni a gimit. Persze állatian nehéz bekerülni az Akadémiára, mert Csehszlovákiának mindössze nyolc tengerjáró hajója van. Igen, pontosan nyolc, s ahogy mondtam, holtbiztos protektor kell az egészhez. Nekem már most megvan, igen, a faterom révén, aki egy szövetkezetek közötti vállalatnak az igazgatója... Nem mondom, elég nagy fej, de tudod, olyan egyszerű, közvetlen ember, úgy küzdötte föl magát, alulról, s éppen ezért számára mindennél szentebb az osztályhűség elve. Hogy azelőtt mi volt? Hát... Hogy is mondjam? Tulajdonképpen paraszt, olyan kisgazda, tudod, aki már annak idején is tudta, hogy a földművelést sem lehet tanulás nélkül csinálni. Lényegében az dobta föl, hogy csak negyvenhatban jött haza a háborúból, egy németalföldi parasztnál dolgozott, aki fiává, örökösévé akarta fogadni, mert az apám mindig olyan jó kuli gyerek volt, megtanult németül, meg minden. Amikor hazajött, mindjárt műtrágyakeverés, zöldtrágyázás, takarmánykeverékek, darálógépek, halliszt, szóval ilyenek, s hidd el, állatian ment neki a dolog. Hozott magával szakkönyveket, s esténként mindig azokat bújta. Az öreg parasztok meg pofára estek, hogy olyan jól megy neki minden. így, amikor megalakult a szövetkezet, mindjárt fölkapták.. . Hogy miért éppen tengerésztiszt akarok lenni? Egyszerű. Ki nem állhatom a korlátokat, nem szeretem, ha valami szorít, ha mindjárt falakba ütközöm, ha egy kicsit kihúzom magamat. Tudod, a tenger az más, ott nincs minden lépésben valami hülyeség. Állj meg, fordulj, meg ilyesmi. A tenger az olyan nagy és olyan kék, érted, hogy néha egyenesen érzi az ember: bele lehetne halni a kékségbe... Persze, persze, jártam már az Adrián és a Balti-tengeren is. Gdanszk- ban? Természetesen lengyelül. Ez nem probléma, ismerem az összes szláv nyelveket. Gondolom, ti is tanultok oroszul. Mi tozse, uzsé ot vtaroj klasszé, panyimájes? Mondom, ismerem a szláv nyelveket, s majd egyszer az óceánra is. eljutok... — És úgy emlékszem, mintha Frank azt mondta volna, hogy versenyszerűen atleti- zálsz, s hogy erdészeti főiskolára készülsz — jegyezte meg bátortalanul Csúnyalány, amikor egy pillanatra elhallgattam. — Aááá, Frank ... — legyintettem —, azt csak azért említettem neki, mert annyira odavolt a rabsic faterjával. Azt hiszi, hogy csak itt vannak erdők. Tudod, az embernek a mindenkor pillanatnyi önmagához kell hűnek lennie. Csak az így születő vágyak és tervek lényegesek ... Erre nem tudott mit válaszolni, s nem is bántam, mert kezdtem belegabalyodni az egészbe. Mindig így vagyok ezzel: elkap a hév, s mintha csak olvasnám ... Átkozottul fossz szokás. Pedig néhányszor már megfogadtam magamban, hogy többet nem csinálom. Nem mondom, jó védőbástya a link szöveg, de könnyen ráfázhat valaki. Nem osztozkodik senkivel, nem enged magához közel senkit, és egyszer csak azt veszi észre, hogy teljesen magára maradt a világban ...
