Irodalmi Szemle, 1976
1976/9 - Bereck József: Öregem, az utolsó — II.
Mindent úgy csináltam, ahogy előre elterveztem. Megragadtam az ablakrácsot, mély lélegzetet vettem, de ekkor valaki elkiáltotta magát a sötétben. — Héééé! ... Mint az áramiitött, lógtam egy pillanatig a rácson, de az újabb kiáltás a fal tövébe pottyantott. — Hééé! ... — visszhangzott tőle az utca. Csak egy lehetőségem maradt: elhúzni a csíkot, minél gyorsabban! Meg vagyok átkozva, meg vagyok átkozva, zakatolt bennem veszettül, miközben a falu Palotabozsok felöli végén egy kerítés mentén lebotorkáltam a spirális vonalú útra, s meg sem álltam a szőlők aljáig. Az eszeveszett futás annyira kimerített, hogy szinte nem kaptam levegőt. Csak tátongtam, mint a szárazra vetett hal. Pedig amikor rohanni keidtem, éreztem, hogy nem követ senki. Nem tehettem azonban semmit, nem is a félelem hajtott megkergült, fékevesztett masinaként, hanem valami furcsa bűntudat. Mert úgy éreztem, hegy bűnt, szentségtörést akartam elkövetni. Ki akartam rabolni Aladár magányát. De hát az az átkozott villany... az a szaros kis fény az ablakában! Mire felértem a présházhoz, a távoli Mandiga hetyke kontúrja mögül a holdat is nyílt vizekre sodorta az ég hullámverése. — Mi az, fiam, kergettek? — kérdezte halkan Öregem, miután dobtam a tűzre, s hozzá hasonlóan én is a vastag, naftalinszagú pokrócokba burkolóztam. Még eszembe Villant, hogy azt a rohadt kerítésajtót nem tettem vissza a helyére, áruló nyomként otthagytam a fal tövében. (kergettek papi, meghajszoltak, mondanám én, ha újra megkérdezné; nem baj, fiam, nem fogtak el, győzi még a lábad meg karod, mondaná Öregem; a tiéd is, papi, mindenki láthatja, hogy teljesen elnyűhetetlen vagy, hízelegnék szándékosan; nem igaz, fiam, te is tudod, hogy nem igaz, ellenkezne Öregem, régen elfogyasztotta karomból az erőt a Gipsz Krisztus, folytatná fájdalmasan sóhajtva; a Gipsz Krisztus, csodálkoznék én; igen, fiam, a sírjából feltámadó Gipsz Krisztus, bólogatna öregem, s mire összetörtem, oda lett a valódi erő a karomból, bizonygatná; félek, papi, hogy nem értem, mondanám őszintén; nem értheted, fiam, mert amikor egyházszéki gondnok voltam, de még a világon sem voltál, magyarázgatná; de a Krisztus, mi volt a Gipsz Krisztussal, türelmetlenkedjék én; nekem kellett vinnem az úrnapi körmenetben, fiam, mondaná Öregem, órák hosszát húzta a karomat, mert a porba nem tehettem le, sehová nem tehettem le a Gipsz Krisztust, magyarázgatná, pedig nehéz volt, mint a só, mint az egész világ, mondaná az emlékezéstől fájdalmas arccal; és összetörted, papi, összetörted, kérdezném gyerekes borzadállyal; összetörtem, fiam, mert különben megölt volna, mondaná Öregem, teljesen kimerülve], de bosszankodást és elkeseredésemet kíméletlenül kettészakította az álom. Mintha a szilvafák sötét lombjáról hullott volna nyitót szemembe, zuhanórepülést játszó szemtelen bogárként, s teljesen váratlanul... NEGYEDIK NAP 1 — Mind a négy kannát húzd teli vízzel, és vidd be a konyhába! Érted? A muskátlikat öntözd meg. De mindet. Egytől egyig. A tyúkokat Eichné már biztosan kiengedte, de nem baj. Öntsél friss vizet az itatójukba. Szemet is dobjál nekik. Ott van a kamrában, egy kibontott zsákban. Érted? Vegyél fel másik inget, mert ez már piszkos. Ide ügyan megfelelne, de a faluban megszólnak. Majd kimosom őket, ha lemegyünk. Aztán a kulcsot tedd a megszokott helyre. De biztosan. Érted? Előbb a kimérésbe menj. Ott van a vágóhíd udvarában, hátul. De csak nyolcvan deka vegyeset kérj, mert Schwarz úr mindenkinek húsz dekával többet dob a mérlegre. Érted? Azt fogja mondani, hogy kár lenne ezt a gyönyörű szép darabot elcsúfítani néhány deka miatt. Ezért csak hagyd, és mondd neki, hogy lehet annyival több is. Érted? Aztán menj át a boltba. Vegyél öt kiflit. Elég lesz? Meg egy kenyeret. Érted? Borsot meg paprikát nem kell. Az van itt. De mondd meg a Juliska néninek, hogy a kenyér friss legyen. Érted?
