Irodalmi Szemle, 1976

1976/7 - HAGYOMÁNY - Turczel Lajos: Fábry Zoltán Ady-élménye

forradalmi megnyilatkozásnak vissza kell nyúlnia hozzá. Ezt el nem kerülheti, mert ennyire elementárisán, ennyire megragadóan, forradalmi múltat és jövőt ilyen teljességben összekötőn magyar költő még nem énekelt... Harca pozitív talajból kiinduló és pozitív cél felé menetelő forradalmi harc volt. Nyílt küzdelem az uralkodó rend ellen. Ady fellépésével a változás és változtatás forradalmi útjának hasított utat a magyar glóbuszon. Olyan hitetőn, annyi forrósággal és annyi daccal, mint előtte és utána senki sem. Ezért forrás ő, ahonnan még ma is erőt lehet meríteni. A változás és változtatás munkája még nincs elvégezve. Ady még nincs igazolva. Ady még nem ért el a célhoz, még nem pihenhet, nem nyugodhat: a harc áll, Ady él”. (Fegyver a vitéz ellen, 124. o.)

Aki ezeket a rajongó sorokat a Fábry-életmű kronológiai vonatkozásainak és az író világnézeti és kultúrszemléleti-irodalomszemléleti fejlődésének alaposabb ismerete nélkül olvassa, az abban a hitben él, hogy Fábryban a foradalmár Ady élménye a háborúellenes Ady élményével egyidőben s egy csapásra, kinyilatkoztatásszerűen alakult ki. A valóságban ez nincs így. Az Adyra talált Fábry „emberirodalmi” korszakának (1922— 1928) elsősorban a háborúellenes Adyra koncentrált, rappista korszakában (1929—1934) pedig — a nem szocialista hagyományhoz való negatív viszonyulásának megfelelően — az Ady-kapcsolatán is érezhetően lazított. Ezekben az években megritkulnak az Ady- idézések, de azért az élmény folyamatossága nem szakad meg. Egyrészt hivatkozások történnek a forradalmár Adyra is (például A magyar rapszódia: 1932 című jelentős cikkben), másrészt a vitázó Fábry leírja ezt az ingerült kifakadást: „Ideje lenne már leszokni mindenért Adyhoz visszanyúlni”. (A krizantém nevében. Az Üt 1931, 10.)

Az Ady-élmény visszaerősödésére az állandósuló kulminációjára a hitleri fasizmus hatalomra jutása utáni években, a népfront-politika előkészítésének és az antifasizmus nagyarányú kibontakozásának idején került sor. Ahhoz, hogy Fábry Ady-képe ekkor eszmeileg s minőségileg megújult és felgazdagodott, Bölöni György Ady-monográfiája (Az igazi Ady, Párizs 1934) is jelentős mértékben hozzájárult. Az a cikk: Az aktuális Ady, melyben Fábry eljutott a forradalmár Adyval való azonosuláshoz, a Bölöni-könyv hatására és apropójából született meg.

Ebben a cikkben a marxista Fábry a nem marxista Ady forradalmi költészetét — és azon belül főkép a munkásosztály töténelmi szerepét felismerő és hangsúlyozó verseket — olyan szuggesztív hatótényezőnek minősíti, amelyhez a kommunista írónak is minduntalan vissza kell nyúlnia, s fegyverként és érvként használni: „Igaz, hogy Ady nem volt szociológus és mai értelemben vett szocialista, de megérzéseivel, zsenijével úgy rátapintott, úgy ráhibázott a dolgok szociális lényegére, hogy az utat a proletariátus, a népi erők felé magyar viszonylatban minden szociológusnál eredményesebben és biztosabban szuggerálta... A munkásságnak, mint történelmi tényezőnek a felismerése: ez Ady magyar szociológiája, ez Ady forradalmi pozitivitása ... S a mai magyar atmoszféra világosodó fényforrássá erősíti Adyt... A másult harcban nem lehet kizárólagos program, de lehet: példa, bíztatás, bátor fegyvertárs és közös számonkérés. Ady hangja, mert látható föld alatti folytatása és erősítése hiányzik — a magyar vásári zajgás dermedt csendjében — túlontúl megnőtt... Forradalmi transzát és állásfoglaló magyar bátorságát példának, fegyvertársnak, akkumulálható erőnek ... elfogadjuk, vállaljuk és hirdetjük.” (Fegyver c vitéz ellen, 130—132. o.)

A forradalmi Ady mozgósító jelenléte lépten-nyomon tapasztalható azokban az írásokban, melyekben Fábry — a „szlovenszkói küldetés” szellemében — az ellenforradalmi Horthy-rendszert, a német és olasz fasizmusnak egyre inkább behódoló magyar politikát támadja. A Horthy-rendszer nyitányának számító fehér terrort és keresztény kurzust Ady szavaival „Űri Hunniá”-nak bélyegzi, mely Siófokjával és Orgoványával „minden elképzelésnél bestlállsabb volt, s gátlás nélkül űzött, üldözött, gyilkolt proletárt, zsidót és értelmiséget”. (Stószi délelőttök, 165. o.) A harmincas évek magyar- országi és közép-európai helyzetét is Ady szavaival és szimbólumaival jellemzi: „A börtönök most megnőttek és megsokasodtak: bilincsbe vert népek szolgahada hizlalja a közös börtönőrt: a fasizmust. A pávát, Ady Endre népdal szülte páváját magyar tájról elriasztottak. A pávákat, kiknek hírrel kellett volna hirdetniük, hogy ’másképpen lesz holnap’, a pávákat, a szegénységet megszüntető csodákat, a népeszméltető világosságot, a napszéditő tollú szabadsághírnököket ma a nagy európai népbörtönben fojtogatják, tiporják és gyilkolják”. (Fegyver s vitéz ellen, 165. o.)