Irodalmi Szemle, 1976
1976/7 - HAGYOMÁNY - Turczel Lajos: Fábry Zoltán Ady-élménye
Jézussal, Istenhez hanyatló árnyék, csakúgy mint májusi agitátor, próféta és merengő, magyar és európai, lázadó lázító és eltévedt lovas, de az egyetemes igazságot csak a háborúban találja meg — elüszkösödve, meggyalázva”. (A gondolat igaza, 20. o.) Világirodalmi helyét így jelöli ki: „Mi magyarok örök példával szolgálhatunk: a háború és béke perében Adynál nincs hitelesebb tanú. A háború emberrontását, emberkisebbítését senki nála tisztábban nem látta, senki nála plasztikusabban nem közvetítette. A humanizmus ellenparancsát végleges, múlhatatlan egyszerűségben ő szövegezte: ’Ember az embertelenségben’: ez a formula az emberséges magatartás kristálytiszta háborús képlete. Embernek megmaradni az embertelenségben: ez és nem más az értelem parancsa”. (A béke igaza, 284. o.). Mint tudjuk: a nagyság-látásnak, nagyság-felismerésnek ezeket a rajongó szavait egy olyan ember mondja ki, aki — saját vallomása szerint — nemcsak hódolója, igézettje Adynak, hanem írói mivoltában a teremtménye is. Az írással próbálkozó ifjú Fábryban Ady háborúellenes igazságai alakították ki az írói küldetéstudaitot, ezek mozgósították őt a társadalomnak elkötelezett írásra. Később fokozatosan felismerte és magáévá tette Ady egyéb igazságait is, de azért az Ady-gyújtotta háborúellenesség végig kísérte egész pályáját. A tragikus történelmi helyzet — a két világháború közti időben a fasizmus által állandósított háborús veszély és kirobbantott háború, 1945 után pedig a hidegháborús hisztéria és az „atomfasizmus”, „atomnihilizmus” — okozta azt, hogy a háborúellenes harc és benne Ady példaadásának folyamatos felmutatása Fábry számára egész életében aktuális maradt: „Ady humanizmusának enpróbája 1914 volt, és ez az akkori kis senkiktől, hatalmi szolgalegényektől ’hazaárulásnak’ ócsárolt tántoríthatatlanság két évtized múlva másolható, követendő példává realizálódott a fasizmussal szemben. A hitlerizmusnak kellett jönnie, hogy magunkon próbáljuk ki mértéke nehézségét: méltók vagyunk-e az Ady által kinyilatkoztatott magyar humánumhoz barbár kísértések és fenyegetések közt, emberek tudunk-e maradni embertelenségben...?! Volt figyelmeztető példánk, lejátszható kottánk...” [Emberek az embertelenségben, 47—48. o.). — „Ady minden dühe és elkeseredése azon ’a sírjukban is megátkozott gazok’ ellen irányult, akik az emberiségre hozták és hozzák ’gyógyítónak a Háborút, a Rémet’. És az első világháborúnak ez a nagy magyar tanulsága a második világháború után és a harmadik előtt már világméretben érvényes: a tegnapinál mennyivel nagyobb, tudatosabb gazok és mennyivel hidegebb gyilkosok dolgoznak szerte a világon... És a háború és a béke perében ki, mi nélkülözhetné az Élet szent és tudatos hívőjét, szerelmesét: Adyt?! Öt kell hallgatni, követni, mert az Élet ’nem azért adott annyi szépet, hogy átvádoljanak rajta Véres s ostoba feneségek’”. (Vigyázó szemmel, 311—312. o.J III Fábry Ady-rajongását, Ady telítettségét a háborúellenes Ady alapozta meg. Ehhez társult később egyre nagyobb erővel és mértékben az az Ady, aki a feudalizmusban megrekedt magyar világ, „magyar ugar” kíméletlen ostorozója és a változás és változtatás hirdetője és sürgetője volt. Ennek az Adynak az ébresztésére és felmutatására a két világháború közti időben ugyancsak nagy szükség volt. Elsősorban azért, mert a magyarországi társadalmi rendszer — az 1918—1919-es foradalmak bukása következtében — lényegében változatlan maradt, sőt népelnyomó brutalitása és antidemokratizmusa még fokozódott. Ady annak idején a rontó, néppusztító úri hatalom megtestesítőjét a „geszti bolond”-nak „kan Báthory Erzsébetnek” nevezett Tisza Istvánban látta, de Tiszán az az ellenforradalmi Horthy-rendszer legreakciósabb politikusai, Gömbös Gyula és társai messze túltettek. Fábry Ady aktualitását, társadalombíráló és forradalmi költészetének tovább élő és példamutató erejét több cikkében hangsúlyozta, a legerőteljesebben talán Az aktuális Ady címűben: „Ady él. Hiába 1932 vagy 1935. Ady: 1905, 1910, 1914—18 Adyja, ez a panteonba börtönzött, ez a koncvitézek által karvalymódra kisajátított, félremagyarázott és meghamisított Ady változatlanul aktuális. A magyar glóbus változatlan élet- és haladásdermesztő atmoszférája élővé, kortárssá, fegyvertárssá konzerválja a tizen- kilences nagy halottat... Ady volt a legjobban érzékelhető kezdet, minden magyar
