Irodalmi Szemle, 1976
1976/7 - HAGYOMÁNY - Turczel Lajos: Fábry Zoltán Ady-élménye
Turczel Lajos Fábry Zoltán Ady-élménye A jövő évnek, 1977-nek az irodalmi évfordulói közül számunkra kettő nagyon jelentős. Ekkor lesz Ady születésének századik, Fábry születésének pedig nyolcvanadik évfordulója. Nem vagyunk misztikusok, kabalisták, azért az életrajzi vonatkozású dátumok egymás mellé kerülését véletlennek, az idő játékos megnyilvánulásának tekintjük. A két név azonban — az évfordulók véletlen összekerülésén túl — a szlovákiai magyarság tudatában szorosan egymás mellett áll, egymást fölidéző kapcsolatban van. Köztudomású, hogy Ady életműve, mely a századelő magyar társadalmának problémáit nagy művészi erővel szólaltatta meg, hatalmas hatást gyakorolt az első csehszlovákiai magyar nemzedékre. A társadalmi haladás útját lázasan kereső és az irodalomból is erőt, útmutatást merítő Sarlónak Ady volt a legnagyobb irodalmi élménye. Más eszményképek (Szabó Dezső, Móricz, Kassák stb.) fölfénylettek és aztán elhalványultak, kicserélődtek, de Ady igéje, eszmei példamutatása állandó erőként működött közre a Sarló rövid, de nagyszerű fejlődésében. Ha majd egyszer megíródik a csehszlovákiai magyar irodalom szisztematikus — a kor eszmei és művészi hatásait is feltérképező — története, abban Adynak a csehszlovákiai magyar költészetre és publicisztikára gyakorolt hatása külön fejezetet kap. És ezen a fejezeten belül az első helyen Fábry Zoltán fog állni, akinek a fejlődésében Ady — a Sarlót ért hatásához hasonlóan — állandó alakító és szinező erőként van jelen. Tudjuk, hogy Fábryt más nagy irodalmi hatások is érték (az expresszionizmus, a rappizmus, az új tárgyiasság), de ezek mind csak átmenetiek, időlegesek voltak, míg az Ady-hatás, mely elsősorban az eszmei-erkölcsi szinten nyilvánult meg, Fábry egész pályáján érvényesült. Ady-élményének kialakulását Fábry a húszas évek első felére, tehát irodalmi próbálkozásainak időszakára datálja. A Ne sírj, kislány! című visszatekintő írásában, mely a Vigyázó szemmel kötetben (1971) olvasható, azt írja, hogy bár már előzően is ismerte Ady költészetét, az 1919-ben a budapesti egyetem diákjaként hallgatta Babits Ady- előadását is, a nagy költő életművéből egy ideig csak a szerelmes versek keltették fel a figyelmét: „Ha régen és még soká Ady szerelmi lírája és szimbolikája jelentette a költőt, akkor most — elkésetten —• a háború, az embertelenség tényére döbbenve találkoznom kellett a kiérett Adyval: az imperialista háború egyik legnagyobb világ- irodalmi vétójával, az emberség gyógymódjának legpotenciálisabb tudatosítójával. Es ez a találkozás lett életem, szellemfogantatásom, embervoltom elöntő alapélménye ... Ady a nagy magányos, mély zárottsága, az imperializmus, a világháború korában megtalálta az ember helyét és nevét. Formulája, ’ember az embertelenségben’ történelmi névadás volt. Egyszerű, felülmúlhatatlan, feledhetetlen és végérvényes. Vallom: e névadás nélkül vak, süket és néma maradtam volna. Amikor rádöbbentem kinyilatkoztató, összegező értelmére, ez lett az a varázsige, mely látóvá, hallóvá és beszélővé tett: a vox humána elkötelezettjévé. Adynak, a névadó költőnek köszönhetek mindent!” Ehhez az izzó vallomáshoz, az Ady-élmény döntő és életreszóló hatásának kinyilvánításához nem kell sok kommentárt fűzni. A vallomás hitelességét, valóságalapját Fábry életútjának minden szakasza, életművének minden rétege s eszmei és művészi árnyalata — az expresszionista emberirodalom, az osztályharcos rappizmus, az antifasiszta és kisebbségi publicisztika, a kritika — fényesen bizonyítja. A húszas évek közepétől állandóan tapasztalható Ady^telítettség a harminoas évek második felében — az antifasiszta publicisztika népfrontos jellegének felerősödése és a vox humána előtérbe idején — éri el állandósuló kulmináclóját. Az Ady-telítettségnek ezt a felerősödését már a Fegyver s vitéz ellen című kötetben (1937) láthatjuk (különösen Az aktuális Ady című tanulmányban), de a leghangsúlyo
