Irodalmi Szemle, 1976
1976/7 - HAGYOMÁNY - Turczel Lajos: Fábry Zoltán Ady-élménye
sabb példaként a felszabadulás után kiadott tanulmánykötetek szolgálhatnak. Közülük az első, A gondolat igaza (1955) a címét is egy Ady-versből, a Jaurés halálát elsirató „Emlékezés nagy halottra”-ból merítette (Fáj a szívem s nehéz üzennem / És mindeneket meg nem mondhatok / Úgy él, mint a Gondolat igaza”). Ugyancsak Adytól — az Ember az embertelenségben című megrázó háborúellenes versétől — kölcsönződött az Emberek az embertelenségben kötet (1962) címe is. Az 1960-ban kiadott Palackposta nagyfokú Ady-telitettségét Fábry a nagyszerű bevezető esszében (Az idő igaza) így kommentálja: „A Palackposta lényegében nem más, mint Ady emberség-formulájának egyik magyar folyamatossági láncszeme egy új emberkisebbítő és gondolatölő időmerénylet küszöbén. A Palackposta ciklusainak mottóját Ady írta, a befejező írás — a gondolat és béke igazának az első megfogalmazása — Ady humánumával, háború- ellenes állásfoglalásával... szövegezi a szellemember non possumusát”. Ady rendkívül hangsúlyos jelenlétét tapasztaljuk a Stószi délelőttök (1968) és a Vigyázó szemmel (1971) című kötetekben is. Az elsőben Fábry hét Ady-tanulmányt von össze három ciklusszerű csoportba, a másodikban pedig — melyet nem sokkal a halála előtt rendezett sajtó alá — többek között olyan hires írásait közli, mint az 1938-as kassai manifesztáciöra Irt beszéd (Üzenet Kassán át) és az Űj Szó első számában küldött cikk (Az első sző). A kassai beszédben Ady a Magyar jakobinus dalával, az Űj Szó indító cikkben pedig az Intés az őrzőkhöz című versével szerepel harcos és figyelmeztető argumentumként. II Fábry Ady-tanulmányaiban és egyéb írásaiban is lépten-nyomon felbukkanó Ady- hivatkozásai, Ady-idézései és mottói a legtöbbször és leghangsúlyosabban azt az Adyt ébresztik és vonják harcba, aki az imperialista háború esküdt ellensége, az emberség formulájának nagyerejű megfogalmazója. És ez természetes, hiszen — mint a fentebb idézett vallomásban láttuk — Fábry Ady emberi és költői nagyságát a háborúellenes verseiben látta meg. S ez nem is lehetett másképp: az ifjú Fábry, aki az első világháborúban nacionalistává hecceit gyermekkatonaként vett részt a lövészárkok poklából iszonyú élményekkel, testileg-lelkileg összetörve és addigi világnézetében, életszemléletében meginogva tért vissza, Ady antimilitarista költészetén keresztül döbbent rá, hogy a háború a legnagyobb embertelenség, és a toll emberének legszentebb feladata az ellene folytatott harc. A nacionalistából internacionalistává, a l’art pour l’art hívéből a társadalom elkötelezettjévé válás pillanata volt ez. Olyan pillanat, olyan felismerés, amely tényleg döntő, életreszóló, jellemet, szellemi és erkölcsi alkatot meghatározó volt. És mi tette lehetővé ezt a metamorfózist? Az, hogy a gyermekként háborús veteránná vált Fábry írónak készült, irodalomban gondolkodott és lélegzett, s így a kor legnagyobb költőjének az igazságai a kinyilatkoztatás erejével hatottak rá. Fábry Adyban azt a következetes és rendíthetetlen antlmilitaristát csodálta és követte, aki már az első világháborút megelőző években szenvedélyesen harcolt a közelgő háború ellen, akit egy pillanatra sem ingatott meg a háborús hiszéria, aki a háborút kétszeresen: emberként és magyarként ítélte el. Ady háborúellenes prevenciójának legszebb példájával, az Intés az őrzőkhöz című verssel Fábry az élete végéig nem tudott betelni. Számtalanszor idézte — a háborús veszély permanenciájában idéznie kellett — az „Őrzők, vigyázzatok a strázsán!” figyelmeztető szólamát: Őrzők, vigyázzatok a strázsán, Az Elet él és élni akar, Nem azért adott annyi szépet, Hogy átvádoljanak rajta Véres s ostoba jeneségek. Oly szomorú embernek lenni S szörnyűek az állat-hős igék S a csillagszóró éjszakák
