Irodalmi Szemle, 1976
1976/7 - HAGYOMÁNY - Sándor László: A Korunk Csehszlovákiában
sok közül különösen Lukács Györgynek a realizmussal foglalkozó tanulmányai, Háy Gyula: A vagyon — amely később Tiszazug címmel jelent meg — című drámája, Balázs Béla: A kedvenc című Mozart-filmszcenáriuma, valamint Sinkó Ervin és Barta Sándor elbeszélései váltottak ki nagy érdeklődést. Ez hasznos szolgálata volt a Korunknak. Az írók és olvasók egyaránt sokra becsülték. Annál is inkább, mert a Sarló és Kalapács, majd később az Oj Hang alig-alig jutott el a magyar nyelvterület olvasóihoz, a szovjetunióbeli magyar írónak pedig ugyancsak gyér lehetősége volt az utódállomokbeli sajtóban való publikálásra. Gaál Gábornak Csehszlovákia mind az olvasók, mind a munkatársak szempontjából rendkívül fontos volt. Szinte elképzelhetetlen, hogy azzá alakult volna a Korunk, amivé alakult, szlovenszkói munkatársai közreműködése nélkül, szlovenszkói előfizetőinek támogatása nélkül. A szlovenszkói hozzájárulás szellemi és anyagi vonatkozásban egyaránt számottevő a Korunk tartalmi formálásában és gazdasági alapjának szilárdításában. Sajnos, eddig még nem került sor mindennek felmérésére és értékelésére, mint ahogy a Korunk komplex monografikus feldolgozása sem történt még meg. Igaz, Gaál Gábor levelezésének publikálása előtt ez a feladat teljesértékűen aligha lett volna megoldható. A szlovenszkói hozzájárulás tehát mindenképpen értékes és hasznos volt, de talán még értékesebb mindaz, amit a Korunk adott Csehszlovákia haladó magyarságának. Lényegre tapintó tárgyilagossággal és őszinteséggel állapítja meg Fábry a Korunk csehszlovákiai szerepére és jelentőségére utalva: „Szegények voltunk és kevesen: a semmi talaján újat kezdők. Nem voltak tapasztalataink, hagyománynélküliek voltunk, ismeretlenek, szervezetlenek, még saját folyóiratunk sem volt. (Csak a harmincas évek elején változott a helyzet, akkor indult meg Az Ot is havi folyóiratként, de két száma közé néha két-három havi köz is ékelődött.) Szegények voltunk és így nem csoda, ha irigységgel tekintettünk Erdélyre, ahol egyre másra jelentek és maradtak meg a folyóiratok. Amikor Dienes László 1926-ban megindította a Korunk című világnézeti havi szemlét — vendégjogon ez a szemle lett a szállásunk, erősségünk és egyik fontos vagyontételünk.”5 Valóban így volt ez, nincs ebben semmi túlzás. Minden szlovenszkói írástudó, aki következetesen a haladás eszméjét szolgálta, munkatársa lett a Korunknak, és úgy tekintett a folyóiratra, mint sajátjára, vagyis mintha szlovenszkói sajtóorgánum lett volna. A Korunk első folyama 1926 februárjától 1940 szeptemberéig terjedt. Ekkor, ahogy Fábry komor tömörséggel megállapította: „A kor történelme némította el." Majd így folytatja: „Es a kor történelme újjáélesztette. 1957-ben újra megindult a Korunk — a korváltozásnak megfelelően — új küldetéssel. Már nem a progresszió, a marxizmus és az antifasizmus magyar összlapja. Belső ... romániai szerepe van. A külföldi munkatársak nem képezik a lap gerincét; esetlegesek és a minimumra -korlátozódtak. Talán ez a mai kép és csökkent kisugárzás oka, hogy például Magyarországon egyes sajtóorgánumokban a Korunk negyven évére főképp mint a romániai kommunista párt és irodalom ügyére gondolnak: elsődleges romániai jelentőségére. A Korunk irodalomtörténeti helye és szocialista történelmi jelentősége ma már olyan egyértelműen tisztázott, és olyan köztudomású, hogy a romániai vonalra leszűkített sablonos megemlékezések szinte történelemhamisításként és így kegyeletsértően hatnak.”6 A Korunk régi folyama — ellentétben az újjal — a csehszlovákiai haladásnak, a csehszlovákiai marxista irodalomnak és művelődésnek szerves része volt. Ezt tanúsítja a Korunk valamennyi száma, valamennyi évfolyama. És hogy valóban azzá válhatott és másfél évtizeden át az is volt, az a folyóiratalapító Dienes László és Dienes munkáját továbbfolytató és fejlesztő Gaál Gábor elévülhetetlen érdeme. 5 I.m., 112. 1. 6 Fábry Zoltán: A Korunk negyven éve. Stószi délelőttök, Pozsony, 1968, 139—140. 1.
