Irodalmi Szemle, 1976

1976/7 - Szeberényi Zoltán: A csehszlovákiai magyar irodalomkritika 25 éve

dalomtudományi műveltséggel és az antifasiszta publicisztikai anyagával telített Fábry számára a kritikai-esztétikai vizsgálódások fő tárgyát nem a konkrét művek jelentik, de a velük összefüggő, társadalomtörténetileg égető aktualitásai, erkölcsi, erkölcspolitikai kérdések. További okok: a kisebbségi helyzetben természetes és indokolt anyanyelvféltés, amely minden számba vett értékben megtartó erőt is lát: a kisebbségi korlátokkal, a kicsinyességével és a provincializmusveszélyeztetettséggel szemben megnyilvánuló kompenzációs Igény, amely a számba vett értékeket az egyetemes értékrendszer súlyaival akarja mérni..Tanulmányainak legjavát irodalomkritikánk útjelzőiként tartjuk számon. Az Igényesség műfaja, az Anti- sematizmus stb. sokáig irodalomelméleti gondolkodásunk alapvető forrása lesz. Ezek tükrözik az 1920-as évektől szüntelenül munkált, csiszolt és alakított, a kor követelményeihez igazított, az erkölcsi realizmuson és a társadalmi hasznosság elvén alapuló kritikai krédóját. Azt az alapvető kritikusi magatartást, hogy sohasem állt a műnek pusztán esztétikai elemzésénél, a legigénytelenebb írásaiban is általános, etikai, kultúrpolitikai, eszmetörténeti, műfajelméleti és esztétikai törvényszerűséget keresett, s bizonyító anyagként széles horizontú világirodalmi hátteret rajzolt. Tudatosan és megvallottan: „Itt a szlovákiai magyar könyvek ürügyén a regényről, a líráról, a novelláról általános és általánosítható mondanivalókat lehet olvasni. Itt nemcsak szlovákiai magyar könyvek kritikájáról van szó, de a műfajokról, törvényeikről, összehasonlításokról, korrespondenciákról és — „magáról a korról” — írja a Harmadvirágzás című kötete bevezetőjében, de erről olvashatunk, ha más megfogalmazásban Is, a többi kötetében, melyek kritikai életművét tartalmazzák (Stószi délelőttök, 1968; Vigyázó szemmel, 1973).

Fábry Zoltán mellett a régi, már a két háború között is felfigyeltető tevékenységet kifejtő irodalmárok közül főként Sas Andor és Egri Viktor munkássága emelkedik ki. Mindkettő azonban másodlagosan művelte a kritikát, más területeken végezték fő tevékenységüket. Sas Andor történész és irodalomtörténészként, Egri Viktor pedig szépíróként alkotott jelentőset.

Sas Andor (1887—1962) energiái nagy részét történettudományi kutatásai és nevelőmunkája kötötte le. De a felszabadulás után — különösen az ötvenes évek közepétől

— gyakori és eredményes kirándulásokat tett az irodalomkritika területére. Eleinte az irodalompublicisztikát, az irodalom népszerűsítését művelte. A haladó magyar irodalmi hagyomány örökségének tudatosításáért, terjesztéséért talán ő tette a legtöbbet. Nagyszerűen megformált, imponáló nyelvi kulturáltságú esszéiben Csokonaitól Bessenyeiig, Balassitól Adyig, Mikszáthtól Nagy Lajosig minden jelentős haladó alkotóval foglalkozott. Az elsők között szorgalmazta a cseh—szlovák—magyar irodalmi és kulturális kapcsolatok felderítését és ápolását. Nem egy úttörő tanulmányt jelentetett meg ezen a téren. Nemcsak tanulmányait, esszéit, de a kisebb terjedelmű írásait is a műgond és alaposság, a kivételes filozófiai-történelmi-filológiai felkészültség jellemezte. S mindenekelőtt a szellemi értékek megbecsülése, az irodalom föltétlen szeretete.

Egri Viktor (1898—) irodalmunk doyenje termékeny szépírói alkotómunkája mellett jelentékeny kritikai, recenzensi tevékenységet folytat. Űrá illik talán legjobban Sőtér

István jellemzése a kritikusról: ......hidat épít a mű és az olvasó közé, visszhangot

ver a költői felismerésnek, beavatja az olvasót az író alkotásába, közvetíti mondanivalóját ..Az egyik legszorgalmasabb kritikus-olvasónk kezdettől fogva, nem szűnő figyelemmel kíséri a megjelenő könyveket, s szinte mindegyiket recenzálja. Műfaja a lendületes és színvonalas ismertetés, a műkritikus szárazabb, elemző, felfedező és rendszerező munkájához ritkán folyamodik, helyenként azonban kritikává mélyülnek ismertetései. Sok energiát fordít — talán a legtöbbet hazai irodalmunkban — az olvasóközönség nevelésére, tájékoztatására, az irodalmi értékek tudatosítására és népszerűsítésére. Jelentős feladatának tartja a szlovák és cseh irodalom magyar nyelven megjelenő műveinek ismertetését is. Könyvismertetéseinek és irodalmi reflexióinak eddig két kötete jelent meg: Tiszta források (1972) és Csendes esték vallomása (1973).

Sas Andor, Egri Viktor és legfőképpen: Fábry Zoltán kritikai munkássága és ösztönzése nyomán hamarosan jelentkezett az irodalomkritika művelőinek újabb nemzedéke. Az ötvenes évek közepéig négy jelentősebb kritikusi egyéniség bontakozott ki: Turczel Lajos, Rácz Olivér, Csanda Sándor és Tóth Tibor. Közülük ketten művelték hivatásképpen az irodalmi kritikát: Turczel és Csanda; a másik kettő a műfordítás, illetve