Irodalmi Szemle, 1976
1976/7 - Dávid Teréz: Aranka III.
gen múlt tizenhat éves és sohasem volt fegyver a kezében.) Szerencse, hogy legalább Karcsi itt marad, s ha majd jönnek az oroszok, megvédelmezi Katát. A lánynak még a háta is beleborzongott az elképzelésbe. Igaz, hogy Aranka folyon védi őket, olyanokat mond, hogy azok is emberek... De mikor a plakátokon egész másképp vannak lefestve, és a Szelecky is szavalja a rádióban ... Kata egész nap zokogott, és másnap jelentkezett villamoskalauznak, mert a méltőságos azt mondta, hogy a hazáért mindenkinek tennie kell valamit... Mária szívében sem volt sokkal nagyobb nyugalom. Stefi bácsi tragikus eltűnése óta nem találta a helyét. A forradalom, melyet Molnárné beígért, váratott magára, holott ő állandó készenlétben volt, hogy bizonyos jelszóra, Arankával együtt elhagyják a Forint utcai házat. Az oroszok már Erzsébetről lőttek, a Margit-hidat helyettesítő csónak-hídon az orosz tüzérség dübörgése, morajlása hallatszott, mint egy közelgő égiháború. Hallatára kimondhatatlan boldogság töltötte el őket. Ilyen érzést, abban az időben, semmi más nem tudott volna előidézni bennük... A szabadság hangjának dübörgése volt ez. Bizonyossá vált, hogy még azon az éjszakán, de legkésőbb másnap küld értük Molnárné... De Molnárné néma maradt... Becsapódások a Felsőerdősorra, Thököly útra, Baross térre ... Aki elment hazulról, nem lehetett bizonyos abban, hogy épségben hazatér otthonába. Az angol légierők látogatása ritkult, de annál jobban erősödött a távoli morajlás ... Rohamosan közeledett a hadszíntér. Ekkoriban jelent meg, civil sapkája mellé tűzött kakastollal, Karcsi. Széllelbélelt átmeneti kabátját derekán bőrövvel összeszorította, automata pisztolyt is szerzett és azt mondta, hogy ő most polgári milícia. Kata nem tudta, hogy az mit jelent, de boldog volt, hogyvégre Karcsi is megtalálta helyét a „talajvalóságban”. Lakatosék körülülték a kályhát és összerezzentek minden csengetésre. Piros nem járt be munkába, mert attól tartott, hogy levegőbe röpül a többi híd is, és nem térhet vissza az ő Erzsijéhez. Mindenki várt és mindenki félt attól, amire vár, mert senki sem tudta elképzelni, hogy milyen lesz, ami elháríthatatlanul közeledik ... A forradalom késett... A pesti oldalon egész utcarészeket vettek körül deszkakerítéssel. — Mi lesz mögötte? — Gettó!!! A forradalom késett! Molnárné borzalmas történeteket mesélt a házkutatásokról, Dunába géppuskázott zsidókról, halálra kínzott ellenállókról... Ölmos eső szitált, az emberek irtóztak és dideregtek, rémültek és rémítgettek, sírtak, koplaltak, elcsüggedtek és zúgoldtak. .. A forradalom késtt. A forradalom késett. Egyszer aztán egy vasárnap kialudtak a lámpák és sötétség borult a városra. Aran- káéknál is áramszünet lett, minek folytán a rádió sem szólt... Most, most történik valami... Mária odasimult Arankához ... Minden neszre felfigyeltek ... Nem jött senki. Vagy mégis. Fehérvári százados kopogtatott az előszoba ajtaján. An- talné állítólagos unkafivére. A család távolléte alatt ő vigyázott az elhagyott lakásra. (De nappal sohasem ment az utcára, ha mégis, akkor civilben és légiriadó esetén feleségével együtt átment a szomszéd ház óvóhelyére.) Szóval, Fehérvári százados jött a tetőterasz kulcsáért. Látni akarta Pestet. A tetőről nem látsezott semmi. Pest sötét volt és néma. Csak az eső szemerkélt szomorúan. Másnap mégis érkezett üzenet. Zsidóorrú Józsi hozta korán reggel. Egy kapu alól bújt elő, amikor meglátta a tejcsarnokba igyekvő Arankát. Lezárt borítékot adott át neki és a Molnárné üzenetét. — Mária ne mutatkozzék a műhely körül, ám cselekedjék legjobb belátása szerint A forradalmat elárulták, sokan lebuktak, Molnárné alámerült.
