Irodalmi Szemle, 1976
1976/7 - Dávid Teréz: Aranka III.
Ennél többet nem mondott Józsi; egy sóhajtást elfojtva és lopva tekintett az őrnagyék ablakai felé. Aztán ment is. Határozott lépésekkel, bakancsának koppanásai visszahangzottak a hajnali szürkületben ... Mint azon az estén ... A borítékban Mária háromhavi fizetése volt. Azt jelenti tehát, hogy a forradalom elmarad, mint egy előadás. Tulajdonképpen nem is tudták elképzelni, miként kellett volna megvalósulnia. Nem voltak képzett ellenállók. Szervezett sejtben nem dolgoztak. Számoltak vele, hogy meg lehet halni a forradalomban, de nem tudták, az milyen halál. Csak azt tudták, milyen az élet, mióta a Forint utcai házba beköltöztek. És hogy belekeveredtek valamibe, amit becstelenség lenne abbahagyni. Három lakás tele emberekkel. Szökött katonák, bujdosó ellenállók, munkaszolgálatosok, mindnyájan jelre várnak. A pincében ott a fegyver; ezekkel indultak volna el... De Molnárné alámerült... Az embereket pedig el kell látni... Nincs nova menjenek, nincsen otthonuk, családjuk... Mária, hosszú idő óta először, sírni kezdett. Aranka vigasztalta: — Ne félj! Előkerítek mindent... — Honnan? Miből? — A Stefi bácsi aktatáskájából... Mária rámeredt. — Majd háború után visszaadjuk ... És ha nem? — legyintett Aranka. — Statárium van ... aki feketén vásárol... — ... felkoncoltatik... Nem veszélyesebb, mint egy forradalom ... — Erre Mária nem tudott rácáfolni. Honnan tudja ő, milyen egy forradalom? Aranka még azon a napon hozzákezdett. Elemében volt. Végre szükség volt rá, pótolhatatlanul. Szaladgált reggeltől estig. Élelmiszerüzletek előtt várakozott órák hosz- szat, fél kiló lisztre, negyed kiló cukorra. Átkutatta az elhagyott lakások éléskamráit. Itt is, ott is talált még valamit. Néhány fokhagymát, pár deka zsírt... A Miskolcról érkezett Nagyék pincéjéből egymaga elemeit egy ötven kilós krumplis-zsákot. Császárék padlásán tíz darab ötliteres kénezett gyümölcsre lelt. Cukor nélkül, úgy rémlett, ehetetlen... Éhhalál ellen jó lesz... — gondolta Aranka, akinek ugyan nem voltak konkrét elképzelései az éhhalálról, de számolt a lehetőséggel. Nem volt pesszimista, de elmúltak a gátlásai. Stefi bácsi eltűnése, vagy inkább Mária csodálatos megmenekülése felszínre hozott benne valamit, amiről eddig maga sem tudott. Ha megkérdezik, hogy mi történt vele, bizonyára azt feleli, — mindig Ilyen voltam, csupán addig nem tudtam, kiért, miért iteszek-veszek ... Most már tudom. Lehet, túlzásba vitte az igyekezetet, tény azonban, hogy egyszer fél malacot húzott ki hatalmas kézitáskájából. Mária a fejét csóválta ... Ágyát és tűzhelyét Aranka átengedte „Bartoséknak” a viceházmesteri teendőkkel együtt és felköltözött Katához, a méltöságosék ágyába. Kata napközben szolgálatot teljesített, s így sejtelme sem lehetett arról, hogy mennyi étel fő a „méltóságos” fazekakban, és főleg, hogy kiknek. Ez időben szerzett Karcsi Árpádsávos nyilas karszalagot, a bujdosóktól „különítményt” szervezett és naphosszat „akciókra” járt... Kata büszke volt rá, mert az „akciók” céljáról nem tudott, Piros viszont tudott róla és az ő büszkesége ebből eredt. Ez volt az a rövid időszak, amikor a két asszony egy véleményen volt... H December 24-én bezárult a főváros körül az ostromgyűrű. Ezen az estén csapódtak le a Forint utcai ház körül az első belövések. Ezen az estén ingott meg legelőször az épület. A harmadik becsapódás után a lakók hurcolkodni kezdtek az óvóhelyre. Már nemcsak a bőröndjeiket és gyerekeiket vitték le, hanem a matracaikat is. A becsapódások egyre erősödtek. A légnyomás kitörte a lépcsőházi ablakokat, a Miskolcról menekült Nagyné hason csúszva érkezett a földszintre. A háború elérkezett Budára. Kata még a délután folyamán előszedte a régi karácsonyfa díszeket, sírva csomagolta ki őket, zokogva emlegette a méltóságost meg a kis Miklóst. A fát közösen vásárolták Arankával és elhatározták, hogy a szentestét megünneplik, ahogyan való. Ven-
