Irodalmi Szemle, 1976
1976/7 - Dávid Teréz: Aranka III.
után rendszerint becsengetett Katáékhoz, ahol ilyenkor már egész társaság várakozott az óvóhelyre szólító szirénára. Ott volt Kata öccse, Feri, meg annak új menyasszonya, a Görögék Annus nevezetű pesztonkája. Ott volt istenes Juliska, aki mindig mindent a legjobban tudott és amikor beszélt, nyállal fröcskölte be a hozzá közelállót. Az őr- nagyné is ott időzött ilyenkor, mert az őrnagy úr egyre később járogatott haza. Volt olyan éjszaka, amikor reggelig maradt a hivatalban. Viszont érdeméi elismeréséül előléptették. A méltóságos asszony ettől nem lett rátartibb, azután is beinvitálta Karcsit egy-egy pohárkára, cigarettával is megkínálta és melegen érdeklődött szívének állapotáról. — Fáj, méltóságos asszonyom, fáj... Cigarettát is csak egyet fogok kérni... — Kár ilyen derék legényért, mint maga. A fronton most hasznát tudnák venni... — Bizony, kezitcsókolom! Eleget fájlalom, hogy ilyen szerencsétlen vagyok. Szinte restellem a tehetetlenségemet. Itthonról nézni, hogy odakint miként vész el minden... — No, ez még nem ilyen biztos ... Az oroszok már Pestet lövik, méltóságos asszonyom. A Felsőerdősoron tegnap három becsapódás volt. Vagy tizen ott maradtak. Ha csoda nem történik, akkor bizony szomorú napok várnak miránk, méltóságos ... — Nono, csak semmi kishitűség! A Dunántúlon már nagyobb német egységek várnak bevetésre. Ha ezek a felszabadító erők ideérkeznek, szétszalad a bolsi csőcselék. Meglátja! Horda az, nem hadsereg ... — Éppen ezért csodálkozom, hogy idáig engedtük őket. — Stratégia. Ezt maga nem érti. Bízza csak Hitlerre... — Igen, persze! Bár azt beszélik, hogy legutóbb, amikor az a merénylet történt, Hitler ... Szóval állítólag már nem is él. Ott is széthúzás van, kezitcsókolom ... — Rémhírek! Csak nem ül fel maga is dajkameséknek. Nem értem, micsoda emberek maguk? Nem is csodálkozom, ha ilyen magyarokkal nem lehet háborút nyerni. Ezer szerencse, hogy ebben a hadseregben németek is vannak. Ne féljen! Egy németnek nem lehet ilyesmit bebeszélni. Sajátos, ez a mi ősi bajunk. Ez az örökös kétkedés, állhatatlanság. Ha csak félannyira éltetne bennünket a hit, amennyire a németeket, s ha csak félannyira meg volnánk szervezve ... Dehát a Horthyk, Kállaik, a zsidóbérenc Keresztesek, Fischerek szelleme... Nem is csodálkozom. Majd Szálasi, ne féljen! 0 majd megmutatja, mit lehet egy néppel elérni, ha megfelelő vezetőjük van... — Erről meg vagyok győződve, kezitcsókolom... Én csakis ezért mondom. — Nem is magára gondolok. — Részemről hajlandó lennék, ha a szívem ... — El is hiszem. Magafajta fiatalemberekkel csak foglalkozni kell. Mondtam is a férjemnek, hogy magához vehetné. Lenne egy megbízharó embere, nem olyan Józsi-féle. Emlékszik, mivel tömte tele a Kata fejét? Az őrnagyné rövid szünetet tartott. — Jó lesz, ha minél előbb elhelyezkedik, mert most megszigorítják a rendelkezéseket a rendkívüli munkakötelezettségről. Magának is jobb, ha olyan helyre kerül, ahol ismerik. Úgy gondolom ... Ekképp lett Karcsi a háború vége felé segédmunkás a Magyar Légierőknél. Szobákat sepregetett, vasakat ráspolyozott, kérdezgetett és nézegetett, és a szertefoszló rendben és rendszerben ismét kisiklott a munka bűvköréből. Fontos volt azonban az igazoló írás, hogy ő is tagja a hazát védő hatalmas és omladozó gépezetnek. Amikor aztán az üzemek és hivatalok kéményein keresztül a nem kívánatos akták és dokumentumok pernye és hamu alakjában még szürkébbé, még zavarosabbá tették a ködös novemberi eget, tompa morajlással egyre közeledett a fővároshoz az elszabadult pokol. Karcsi beteget jelentett és lefeküdt a díványra. Ezúttal kétes tisztaságú zakóját is levetett, kékcsíkos zefír pizsamát öltött [amelybe Piros szokta belevasalni verejtékcseppjeit) és a kisírt szemű Katának kijelentette, hogy a szíve... Az égett papírfoszlányok úgy szálldostak a levegőben, mint nagy, fekete pillangók. Senkinek sem volt ideje utána nézni Karcsi betegségének. A méltóságosék sietve csomagoltak... Kata öccse bevonult a Hunyady páncélosokhoz. [Szegény Feri, nemré-
